Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. december 13 (195. szám) - A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatokról történő szavazás - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - VINCZE LÁSZLÓ jegyző: - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya):
4403 Tisztelt Országgyűlés! Több módosító javaslat érkezett egy új jogintézményt illetően, az úgynevezett hatósági közvetítő és a hatósági szerződés jogintézményét illetően. Többen javasolták, hogy ezt hagyjuk el az e ljárásból. Ugyanakkor a demokratikus jogállamok közigazgatási gyakorlatában egyre inkább elterjedt az a forma, az a közös problémamegoldás, amikor az ügyfél és a hatóság együtt keresnek optimális megoldást, valamilyen optimális megoldási lehetőséget köziga zgatási ügyben. (17.50) Ez a megállapodás úgynevezett hatósági szerződésben ölt testet. Azt bizonyítják a külföldi példák, hogy a kölcsönös előnyökre épülő közigazgatási szerződéssel gyakran többet lehet elérni, mint amennyit a hatósági határozattal ki leh et kényszeríteni. Meggyőződésem tehát az, és meggyőződése a kormánynak az, hogy ezt az eljárást, ezt az új gyakorlatot be kell vezetni, és be lehet úgy vezetni, hogy mind a hatóságok törvényes eljárása és a közérdek, mind az egyes ügyfelek szempontjai is o ptimálisan érvényesüljenek az eljárásban. Tisztelt Országgyűlés! A törvény hatályba léptetésével kapcsolatban is több módosító indítvány érkezett, és kétségtelen az, hogy alaposan kellett mérlegelnünk, hogy a törvény a hatálybalépésig ellátandó feladatok e lvégzését milyen ütemezésben és hogyan tudja ellátni. Az eljárási törvény hatálybalépéséig el kell végezni a különös eljárási jogszabályok felülvizsgálatát, és azt összhangba kell hozni az új eljárási szabályokkal. Ezeket a jogszabályalkotási feladatokat a kormány már ütemezte, amelynek alapján a szükséges törvénymódosítási javaslatokat a tavaszi ülésszakon benyújtjuk az Országgyűlésnek. A kormányrendeleti és miniszteri szintű jogszabályok kihirdetése májusban történik meg ezen ütemezés szerint. A támogatá si javaslatnál a kormány a köztisztviselők felkészítésének lehetőségét is megvizsgálta, a felkészítő tananyagok kidolgozása már elkezdődött. Az eljárásjogi szabályozás törvényi rendelkezései a közigazgatási alap- és szakvizsga tananyagába bekerülnek. Az al ap- és szakvizsgára felkészítő és az év elején induló tanfolyamok már tartalmazni fogják az új általános eljárási szabályokat. Tisztelt Országgyűlés! Kérem, hogy az Országgyűlés legjobb belátása szerint szavazzon a módosító indítványokról. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Köszönöm szépen. Felkérem Vincze László jegyző urat, ismertesse azokat a módosító javaslatokat, amelyek nem kapták meg a szükséges bizottsági támogatást, illetve a támogatott módosító javaslato k körét is. VINCZE LÁSZLÓ jegyző : Tisztelt Országgyűlés! A T/10527/133. számú ajánlás 18., 104., 114. és 137. pontjai és a T/10527/173. számú kiegészítő ajánlás 24. pontja nem kapta meg a szükséges bizottsági támogatást, ezért ezekről nem határoz az Ország gyűlés. Nem döntünk továbbá az ajánlás 25. és 36. pontjairól sem, mert azokat előterjesztőjük visszavonta. Az előterjesztő előzetesen írásban minden frakció részére eljuttatta a támogatott módosító javaslatok körét. Ezek szerint a T/10527/133. számú ajánlá s 1., 2., 3., 5., 9., 12., 13., 15., 17., 19., 20., 21., 23., 24., 35., 43., 44., 48., 55., 58., 60., 61., 62., 64., 66., 67., 68., 70., 71., 72., 73., 74., 75., 80., 82., 83., 84., 85., 86., 87., 88., 89., 90., 91., 94., 97., 98., 99., 105., 106., 110., 1 11., 112., 115., 118., 124., 125., 127., 128., 129., 130., 141., 144., 145., 146., 148., 149., 150. pontjait, továbbá a T/10527/173. számú kiegészítő ajánlás 3., 4., 6., 7., 8., 9., 10., 11., 13., 16., 17., 18., 19., 20., 21., 22., 23., 25., 26., 27., 28., 29., 30., 31., 32., 33., 34., 35. és 36. pontjait az előterjesztő támogatja. ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) :