Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. december 13 (195. szám) - Lengyel Zoltán (Fidesz) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez - “Egyre nagyobb lendületben a válság” címmel - LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz): - ELNÖK (Mandur László): - DR. NÉMETH IMRE földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter:
4365 Tisztelt Ors zággyűlés! Lengyel Zoltán, a Fidesz képviselője, interpellációt nyújtott be a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez: “Egyre nagyobb lendületben a válság” címmel. Lengyel Zoltán képviselő urat illeti a szó. Parancsoljon! (15.10) LENGYEL ZOLTÁN (F idesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A szocialista kormány már régóta saját ígéretei béklyójában vergődik. Elég, ha csak arra a vállalásra gondolunk, miszerint virágzó, versenyképes és az európai integrációba beépülő magyar mezőgazdaságot teremtenek. Kár, hogy ezek a vállalások még mindig csak a szavak szintjén léteznek, mert tettek azóta sem követték őket. Ezt ma már minden magyar gazda látja, és érzi a saját bőrén. De nézzük a tényeket, tisztelt miniszter úr ! Önök az idei költségvetésbe nem tették bele a 30 százalékos nemzeti kiegészítő támogatást, mondván, hogy arra vonatkozóan kifizetési kötelezettségük csak 2005ben lesz, és hogy 2004. december 1jétől úgyis megkezdődik az Uniótól érkező 25 százalékos támo gatás kifizetése. A létbizonytalanság aztán idén februárban az utakra vitte a gazdákat, a demonstrációt lezáró megállapodásban önök mégis hajlandók voltak előleget és támogatást adni nekik. Az előleg és támogatás volt, akihez eljutott, és vannak olyanok, a kik egy részét még mind a mai napig nem kapták meg, és valószínű, hogy már nem is fogják, hiszen önök hetekkel ezelőtt felrúgták ezt a megállapodást. Mivel a gazdák másra az idén már nem számíthatnak, lássuk, mi a helyzet az Uniótól érkező 25 százalékos tá mogatással, ami a gazdáknak úgy kell most, mint egy falat kenyér. Az Unió már engedélyezte a kifizetéseket. Miért van az, hogy a gazdáknak erre mégis várniuk kell? Sőt, már arról lehet hallani, hogy az idén nem is kapják meg ezt a pénzt, csak a jövő év els ő felében. Miniszter Úr! Mit tud mondani a termelőknek, akik jogos támogatásukra várnak, miért nem kapnak pénzt? Megvan a pénz, csak nem működik a kifizetésért felelős hivatal? Vagy esetleg arról van szó, hogy erre sincs meg a fedezet? Mikorra várhatják a nagyon nehéz pénzügyi helyzetben lévő és komoly gondokkal küszködő gazdálkodók, hogy hozzájuthatnak legalább a 25 százalékos uniós támogatáshoz? Még Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is ígéretet tett arra a meglehetősen rövid és semmitmondóra sikeredett prog ramjában, hogy kormánya maximálisan kihasználja az uniós támogatásokat. Miniszter Úr! A lendület rossz irányt vett, mert önök nem az uniós támogatásokat használják ki maximálisan, hanem a magyar gazdákat, a magyar mezőgazdaságot. Vá rom megtisztelő válaszát. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Az interpellációra Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter úr válaszol. Öné a szó, parancsoljon, miniszter úr! DR. NÉMETH IMRE föld művelésügyi és vidékfejlesztési miniszter : Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A képviselő úrtól már megszoktuk, hogy ha kiskutyát lát, akkor is farkast kiált. Persze örültünk volna neki, hogy amikor ténylegesen farkasveszély volt, akk or felismerte volna ezt (Közbeszólás a Fidesz soraiból.) , ugyanis a kifizetési intézmény felállítása tekintetében négy év alatt önöknek egy használhatatlan tanulmányra futotta, igaz, hogy az 90 millió forintba került. (Szórványos taps az MSZP soraiban.) D e lássuk, mi a helyzet a 25 százalékos területalapú kifizetésekkel! Ezeket a kifizetéseket 208 ezer gazdálkodó igényelte le határidőre Magyarországon. Az Európai Unió módosított jogszabálya szerint a kifizetésekre rendelkezésre álló idő a 2004. október 16a és 2005. április 30a közötti időszak. A mai napig 70 ezer gazdálkodó számlájára került átutalásra a támogatási összeg 80 százaléka. Ez két dolgot bizonyít: a forrás rendelkezésre áll a cashszámlán, másrészt pedig azt bizonyítja, hogy az intézményrendsz er működőképes.