Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. december 13 (195. szám) - Szalay Ferenc (Fidesz) - a környezetvédelmi és vízügyi miniszterhez - “Mikor szűnik meg a bizonytalanság a Vásárhelyi-terv körül, avagy miért nem áll végre a sarkára a környezetvédelmi miniszter a Tisza partján élő emberek biztonsága érdekében?” címmel
4359 környezet nyugalmára zavarónak ítéli. Ez esetben az üzlet éjszakai, 22 és 6 óra közötti nyitva tartását korlátozhatja, vagy kötelező zárvatartási időt rendelhet el, amit az elrendelő határozat fellebbezésétől független ül azonnal végrehajtathat. A környezet nyugalma érdekében a hivatkozott rendelet azt is előírja, hogy diszkó esetében a jegyző a működési engedélyt csak akkor adhatja ki, ha ahhoz az építésügyi, a környezetvédelmi és a közlekedési hatóságok előzetesen hozz ájárultak. Ez a rendelkezés éppen azt a célt szolgálja, hogy az erős zajjal járó üzleti tevékenységet csak az elvárásoknak megfelelő, például kellően hangszigetelt helyiségben lehessen folytatni. Tekintettel arra, hogy az üzletek, különösen a vendéglátóip ari egységek működése elsősorban a sűrűn lakott térségekben zavarja az ott élők nyugalmát, ezért a társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény előírja, ahogy a lakóépületben lévő nem lakás céljára szolgáló helyiségre vonatkozó működési engedélyt a jegy ző csak akkor adhatja ki, ha a hatóság felhívására harmincnapos határidőn belül a közgyűlés nem hozott tiltó határozatot. A közgyűlés emellett határozatában az üzlet használatához külön feltételeket szabhat a lakhatás nyugalma, így különösen a zaj- és rezg ésvédelem, illetőleg a lakókörnyezetet veszélyeztető más tevékenység megelőzése, érvényesülése érdekében. A jogalkotók tehát fontos feladatuknak tekintették, illetve tekintik, hogy a vállalkozói szabadság biztosítása ne sértse a lakosság nyugalmát és pihen éshez való jogát. A képviselő úr kérdésére - lehetneke jobb gazdák a jegyzők - a válaszom tehát határozottan igen. A hangsúly most megítélésem szerint a jogszabályok betartásán és következetes végrehajtásán van. A jegyzők mind az engedélyezés, mind pedig az ellenőrzés terén széles jogkörrel rendelkeznek. Úgy ítélem meg, hogy koncepciózusan, hatékonyan élni kell ezekkel a jogosítványokkal. (Taps a kormánypárti oldalon.) (14.50) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Kérdezem a képviselő ura t, hogy elfogadjae az államtitkár válaszát. Parancsoljon! DR. TÓTH JÓZSEF (MSZP) : Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Egyetértek a vállalkozás szabadságával, egyetértek az ellenőrzés fontosságával, de higgye el, tisztelt államtitkár ú r, hogy olyan élethelyzetek adódhatnak, amelyek nem tipizálhatók, és sokszor előfordulnak. Erre néhány példát hadd mondjak: az éjszakai ajtócsapkodásokat gépkocsi esetében nagyon nehéz zajmérővel mérni, vagy éppen a hangoskodást, illetve a tömeges éjszakai csoportosulást megint nagyon nehéz zajmérővel mérni. Ezen esetekben a bizonyítás nehézsége rendkívüli terheket ró az ellenőrző szervekre. Mindezekre tekintettel kérem, illetve indítványozom a kormányrendelet gyakorlati tapasztalatok alapján történő módosí tását. Bizonyára ehhez a különböző szervezetek sok tapasztalattal tudnak hozzájárulni. Egyetértő pillantásában reménykedve el tudom fogadni a válaszát. Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiból.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő ú r. Miután elfogadta a képviselő az államtitkár válaszát, rátérünk a következő interpellációra. Szalay Ferenc (Fidesz) - a környezetvédelmi és vízügyi miniszterhez - “Mikor szűnik meg a bizonytalanság a Vásárhelyiterv körü l, avagy miért nem áll végre a sarkára a