Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. december 13 (195. szám) - Döntés napirendi ajánlás módosításáról és kiegészítéséről - ELNÖK (dr. Szili Katalin):
4348 létrehozásáról szóló szerződés megerősítéséről sz óló határozati javaslat döntéshozatala során úgy térjen el a Házszabálytól, hogy a ma esti határozathozatal során - elfogadott módosító javaslat esetén - kerüljön sor a zárószavazásra. Kérdezem, hogy kívánnake felszólással élni. (Nincs jelzés.) Nem kívánn ak. Kérdezem tehát önöket, hogy a H/12631/9. számú javaslatnak megfelelően eltérneke a Házszabálytól. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés 196 igen szavazattal, 114 nem ellenében, 6 tartózkodás mellett nem fogadta el a Házszabálytól történő eltérésre tett javaslatomat. Most soron következik ma kezdődő ülésünk napirendjének megállapítása, melynek időtartamára, az időkeretekre elnöki jogkörben előterjesztett napirendi ajánlást az elektronikus futárpostával megkapták mindan nyian. A benyújtott önálló indítványokról szintén ezúton tájékozódhattak. Döntés napirendi ajánlás módosításáról és kiegészítéséről ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Most először a napirend módosítására irányuló indítványokról ha tározunk. Az ellenzéki frakciók összesen 19 előterjesztés tárgyalására tettek javaslatot. Erről a Házszabály 47. § (6) bekezdése alapján vita nélkül döntünk. Kérdezem önöket, kiegészítike a ma kezdődő ülés napirendjét a “Nemzeti Petíció - a gáz- és villam osenergiaáremelések terheinek csökkentésével összefüggő egyes törvények módosításáról” szóló T/10553. számú törvényjavaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatta a kiegészítést. Kér dezem önöket, kiegészítike az ülés napirendjét a büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról szóló T/3725. számon beterjesztett javaslattal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatta az indítványt. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészítie az ülés napirendjét a helyi önkormányzati képviselők jogállásának egyes kérdéseiről szóló 2000. évi XCVI. törvény módosításáról szóló T/3991. számú javaslattal. Kérem, most szavazzan ak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja ezt az indítványt. Kérdezem önöket, kiegészítike az ülés napirendjét a külföldiek szezonális munkavállalói könyvvel történő foglalkoztatásáról é s az ahhoz kapcsolódó közterhek egyszerűsített befizetéséről szóló T/4292. számú törvényjavaslattal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja ezen indítványt. Kérdezem önöket, kiegészítike az ü lés napirendjét az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény módosításáról szóló 2004. évi IX. törvény módosításáról szóló T/9461. számú javaslattal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége ne m támogatja ezen indítványt. Kérdezem önöket, kiegészítike az ülés napirendjét a büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról szóló T/9706. számon benyújtott javaslattal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Megállapítom, hogy az Orsz ággyűlés látható többsége nem fogadta el az indítványt. Kérdezem önöket, kiegészítike az ülés napirendjét a termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény módosításáról szóló T/10064. számon beterjesztett javaslattal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Az Ors zággyűlés látható többsége nem támogatja ezt az indítványt.