Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. szeptember 21 (166. szám) - Az ülésnap megnyitása - Bejelentés mentelmi ügyről - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - DR. SZANYI TIBOR földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár:
435 kormány szeptemberi ülésén jelentés formájában áttekintette az indulás tapasztalatait, és megállapíthatta, hogy az igen sikeres volt. Az iskolatejprogram tavaszi, rövid időszakára vo natkozóan összesen 930 iskolafenntartó jelezte a programban való részvételi szándékát, és nyújtotta be az ehhez szükséges dokumentációt. A jóváhagyott szerződések alapján mintegy 252 ezer tanuló részesült az ellátásban, ez 27 százalékos részvételi arány. H iánypótlásra 324 önkormányzat, valamint a Budapest főváros által megkötött szállítási szerződés esetében került sor, amely további 150 ezer tanuló ellátását jelenti. A több mint 2100 iskolafenntartó települési önkormányzat 43 százalékos területi elfedettsé get jelent, ez a rövid felkészülési idő mellett kiváló eredmény. A kormány által leszűrt tapasztalatokat igazolja vissza egy hátrányos helyzetű megye egyik kisvárosi általános iskolájának felmérése is. Az iskolába 473 tanuló jár, akiknek több mint fele hát rányos helyzetű. Családjuk rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesül. A gyerekek körében végzett felmérések bizonyítják, hogy sokan reggelizés nélkül érkeznek meg az iskolába, és tízórait sem visznek magukkal. A program indulása előtti iskolai felmér ésből is kitűnik, hogy igen nagy az igény a gyerekek részéről a tejfogyasztás iránt. Az alsó tagozatos gyerekek 90 százaléka, a felsősök 85 százaléka jelezte, hogy szívesen inna tejet, vagy fogyasztana tejterméket. Tisztelt Parlament! A tavaszi időszakban lebonyolított program tapasztalatai, valamint az FVMhez érkező visszajelzések alapján az iskolatejprogram rendszerében szükségszerű módosításokat a minisztérium végrehajtotta. A rendelet meghirdetésével bővült a programba bevonható tejtermékek köre, nagyo bb lett a választék tejből, ízesített tejtermékből, és bekerült a termékkörbe az ömlesztett sajt is. A termékkör bővítésének megalapozottságát az iskolákból érkező olyan irányú visszajelzések is adták, miszerint a program népszerűsége egy termékkör bővítés ével tovább növelhető. A sajtféleségek programba történő bevonásával megfelelő alternatíva nyújtható azoknak az intézményeknek, amelyek esetében a friss tej napi kiszállítása problémát okoz. Nem elhanyagolható az a tény sem, hogy a sajtféleségeket a tejcuk orérzékeny gyerekek is fogyaszthatják. A program gazdasági hatása is jelentős. A tavaszi időszak alapján összesen 159 millió forint támogatási összeg került kifizetésre, amelyből közösségi támogatás 61 millió forint. Az EUbizottság rendelete további kedve zményezetti kör bevonását teszi lehetővé. A rendelet szerint bevonható a támogatotti körbe az óvodába, illetve iskolára felkészítő intézményekbe, illetve középiskolába járó gyerekek. Ezek alapján további 327 ezer kisgyerek vonható be a támogatotti körbe, m integy 402 millió forint közösségi támogatás mellett. Tisztelt Parlament! A fenti tapasztalatok alapján megállapítható, hogy a program elindulása és működése igen eredményes, ami ösztönzést ad a továbblépésre, a továbbfejlesztésre. Összefogásra van szükség a szülők, a pedagógusok, a helyi önkormányzatok között, mindegyikőjüknél az eddigieknél jobban érezni kell a felelősséget az egészséges nemzedékek felneveléséért. Köszönöm figyelmüket. ( Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Köszönöm. A kormány képviseletében megadom a szót Szanyi Tibor államtitkár úrnak. DR. SZANYI TIBOR földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! (Dr. Veres János: Elnök Asszony!) Bocsánat, el nök asszony, elnézést. Úgy látszik, hogy az emberben benne ragadnak sokszor mondott szavak. Elnézést kérek még egyszer tisztelettel elnök asszonytól. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselő Úr! Valóban úgy alakult az életünk, ahogyan ön elmondta és felsoro lta. Nyilvánvalóan persze önön kívül ezt még sokan tudják az országban, legkevesebb 2100 településen, ahol az iskolatejprogram működik. Nyilván nem így kezdődött, meglehetősen szép felfutása volt a programnak. Azt hiszem, valamennyien emlékszünk itt a parl amentben azon vitákra és dilemmákra, amelyeken ma már, hála istennek, túl vagyunk, hogy mi is