Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. szeptember 6 (161. szám) - Selmeczi Gabriella és dr. Frajna Imre (Fidesz) - az egészségügyi, szociális és családügyi miniszterhez - “Hogyan és miért tűntek el az egészségügyre vonatkozó adatok a Kökény-Pukli-Katona Bermuda-háromszögben?” címmel - DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - DR. KÖKÉNY MIHÁLY egészségügyi, szociális és családügyi miniszter:
44 egészségügyre vonatkozó adatok a KökényPukliKatona Bermudaháromszögben?” címmel. Frajna képviselő urat illeti a szó. DR. FRAJNA IMRE (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök asszony. Tiszt elt Miniszter Úr! Felháborító eset történt a Központi Statisztikai Hivatalnál: a Medgyessykormány számára kellemetlen egészségügyi adatokat, értékeléseket meghamisították, illetve egyszerűen eltüntették. Mi is történt pontosan? A hivatal az elmúlt hetekbe n összeállított egy több nyelven megjelenő kiadványt, amely Magyarországot mutatja be a világ számára. A füzetben az egészségügyet bemutató két oldalt valamilyen rejtélyes oknál fogva újratördelték. Pukli Péter, a KSH elnöke ugyan azt mondta, hogy az eljár ásra szerkesztési okokból került sor, azonban ennél jóval többről van szó. Az eredeti kiadványban például szerepelt egy adatsor, amely szerint az egy orvosra jutó asszisztenciát tekintve Magyarország az utolsó helyen áll. (Dr. Vojnik Mária: Melyik évben?) Ezt a számadatot az újratördeléskor egyszerűen eltüntették. Ugyanígy eltüntették a következő fontos értékelő mondatokat is: “A nem megfelelő finanszírozás évei kedvezőtlen hatással voltak az egészségügy színvonalára. A kezelések hatékonyságát a képzett ass zisztensek alacsony aránya is gyengítette.” Egyértelmű, hogy a változtatás nem szerkesztési okok, hanem cenzúra következménye. Kökény Mihály miniszter úr a hírek szerint emelt hangon utasította a KSH elnökét, hogy az elkészült kiadványból hagyják ki az eml ített részeket. Pukli Péter Katona Tamáshoz fordult a hírek szerint, hogy mitévő legyen; Katona Tamás a KSH Hornkormány alatti elnöke, jelenleg Medgyessy Péter kabinetfőnöke. Végül a hírek szerint az ő nyomására és Katona Tamás tanácsára kerültek ki a mon datok a végleges anyagból. Ilyen cenzúra a KSHnál ötven évre visszamenőleg, azaz a Rákosikorszak óta nem történt, hiszen nem más történt, mint hogy kormányzati követelésre kivették a kiadványból a Medgyessykormány számára kínos adatokat és értékeléseket . Valós és tényeken alapuló megállapításokról van szó, hiszen tény, hogy az egészségügy költségvetéséből minimálisan 6070 milliárd forint hiányzik, és az is tény, hogy az Állami Számvevőszék is súlyos kritikával illette a forráshiányt. Tény az is, hogy a képzett asszisztensek hiánya és számos területen a szakorvoshiány a közeljövőben drámai helyzetet eredményezhet. Tisztelt Miniszter Úr! Igaze, hogy a KSH elnöke az ön személyes utasítására tüntette el az említett adatot? Hihetünke a történtek utá n a KSH adatainak? Valóban úgy gondoljae, hogy a magyar egészségügy súlyos gondjait a jogos kritikák szőnyeg alá söprésével és a Statisztikai Hivatal adatainak meghamisításával, cenzúrával kell megoldani? Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.) ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Köszönöm szépen. Az interpellációra Kökény Mihály miniszter úr válaszol. DR. KÖKÉNY MIHÁLY egészségügyi, szociális és családügyi miniszter : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Az a baj, hogy önök összeesküvést szimatolnak ott is, ahol ennek semmi nyoma nincsen, boszorkányságot gyanítanak, pedig Könyves Kálmán királyunknak az intelmeire legalább illene emlékezni. Nos, ami a dolog érdemét illeti, először is: önnek mint egykori államt itkárnak is tudnia kell, hogy az egészségügyi, szociális és családügyi miniszternek nincs, nem is volt és minden valószínűség szerint nem is lesz utasítási joga a Központi Statisztikai Hivatal elnöke felé. Másodszor: az ön által említett kiadványnak az a f ő hivatása, hogy Magyarországot bemutassa a világ számára. Ez valóban tartalmazott eredeti változatában olyan mondatokat, amelyek egyébként merőben szokatlanok és idegenek egy nagy történelmi múlttal és szakmai tekintéllyel rendelkező hivatalnak a publikác iós tevékenységében. Hogy pontosan fogalmazzak: a hazai gyógykezelés színvonalára, minőségére és hatékonyságára utaló egymondatos, általánosító, sommás megjegyzéseknek nincsen helyük egy nemzetközi használatra szánt kiadványban, különösen úgy,