Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. december 6 (193. szám) - Lengyel Zoltán (Fidesz) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez - “Valaki mellébeszél - mi lesz a falugazdászokkal, miniszter úr?” címmel - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz):
4075 Köszönöm a szó t, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! A képviselő úr, miközben a falugazdászokért aggódik, észre sem veszi, hogy a több mint hétszáz ember munkáját degradálja le, akik becsülettel helytálltak az átállás évében is, 2004ben, és meg vagyok ról a győződve, hogy továbbra is kiváló kollégáink lesznek. Itt tehát, képviselő úr, valaki tényleg mellébeszél, indokolatlanul kelt feszültséget. A költségvetésből kiindulni, főleg úgy, hogy valaki nem ismeri a fejezeteket és a sorokat, csak téves következtet ésre lehet jutni. Ön is erre jutott, képviselő úr. Természetesen megváltoztak a feladatok és a feltételek az európai uniós csatlakozással. A változó feladatokat a korábbi szervezeti rendszer nem tudja ellátni, így a feladatstruktúrához illeszkedő szervezet re van szükség, ahhoz pedig hozzá kell rendelni a megfelelő szakembereket, mégpedig a feladatok nagyságrendjének arányában. A falugazdászok hasznos tevékenységet folytattak eddig, és a többségük ezután is ebben a rendszerben, bár nem ugyanabban a szervezet ben fog tevékenykedni. A falugazdászok ugyanis nemcsak szaktanácsadást, információt adtak korábban a gazdálkodóknak: részt vettek az adatfeldolgozásban, az ügyintézésben és az ellenőrzésben egyaránt. Az idei évben a feladatok szétváltak, jelentős részük a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz és annak regionális, megyei hálózatához került át, az FMhivatalok feladatai így nyilvánvalóan csökkentek. A kifizető ügynökségnek feladatai határidőre történő elvégzéséhez további szakemberekre van szüksége. Ké zenfekvő tehát, hogy azok a falugazdászok, akik korábban már bizonyították hozzáértésüket, és eredményesen végeztek hasonló feladatokat, most a megoszló feladatok mentén az MVHban is tevékenykedjenek. Az új rendszer finanszírozását téves csak az FMhivata lok rovatán keresni. A kifizető ügynökség költségvetése ugyanis lehetőséget biztosít delegált feladatok ellátására is, márpedig a feladatmegosztás tekintetében az FMhivatalokhoz tartozó falugazdászok ilyen feladatot is el fognak végezni, és ennek kapcsán a tevékenységük finanszírozásra kerül. Képviselő Úr! A feladatok szétválasztásának, az összeférhetetlenség biztosításának hiányosságai miatt a tanulópénzt ez az ország már megfizette. A gazdák, a vidék fejlesztésére várók három évig egyetlen fillér előcsat lakozási támogatáshoz sem tudtak hozzájutni az önök áldásos tevékenysége kapcsán. Úgy gondolom, még egyszer ezt a hibát nem lehet elkövetni; az európai uniós jogszabályoknak megfelelően a szétválasztott feladatok hoz kell hozzárend elni a munkavállalókat. Mi azt szeretnénk, ha ütemesebb lenne a kifizetés, a szakszerűbb tanácsadás okán kevesebb hiba lenne a támogatási okiratokban, és ehhez természetesen szükség van arra, hogy a korábban e tevékenységben már tapasztalatot szerzett embe rek a következő időszakban is ellássák ezeket a feladatokat, az FMhivatal keretében falugazdászként tanácsot adva a gazdáknak, segítve a tevékenységüket, a kifizető ügynökségnél pedig a feladatok bonyolításában, feldolgozásában, eldöntésében és ellenőrzés ében. Ez két olyan önálló funkció, amelyhez hozzá kell rendelni az embereket. Tehát úgy gondolom, hogy indokolatlan az ön rémhírterjesztése. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Megkérdezem az interpelláló k épviselőt, elfogadjae a miniszter úr válaszát. LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Rettenetesen aggódom. Ön összehordott itt hetethavat. Összehordott hetethavat: azt mondta, hogy a falugazdászok fognak tanácsot adn i a gazdáknak. Tudja, mi van, miniszter úr, vidéken? A falugazdászok nem adhatnak semmilyen információt a gazdáknak, a gazdáknak ügyfélfogadási időben kell bemenni a központi hivatalba információé rt, mert meg van nekik tiltva az információadás. (Gőgös Zoltán: Ezt honnan veszed? Fogalmad sincs, mit beszélsz!) És ez a tapasztalat. (Dr. Lamperth Mónika: Miért beszél ilyen badarságokat?) És ez a tapasztalat. Ez az országban van, ahol így működik.