Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. december 6 (193. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - HERÉNYI KÁROLY (MDF):
4055 nem támogatták, azt üzenték önöknek, hogy abból a politikából, amit önök csinálnak, kö szönik, nem kérnek. Szerintem jól döntöttek a magyar polgárok. Köszönöm szépen. (Nagy taps a kormánypártok padsoraiban. - Zaj.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, miniszterelnök úr. Ugyancsak napirend előtti felszólalásra jelentkezett Herényi Káro ly frakcióvezető úr, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjából, “A holnapról - felelősséggel”. Öné a szó, frakcióvezető úr. HERÉNYI KÁROLY (MDF) : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Ház! Azt gondoltam a mai napig, hogy tegnap voltunk a mélyponton, hogy a magyar parlamentarizmus a rendszerváltás óta tegnap jutott el a mélypontra. Az előző 40 vagy 50 perc arról győzött meg, hogy tudunk még lejjebb is menni, hiszen ott folytatjuk, ahol a múlt hét pénteken, a kampánycsend kezdeteko r abbahagytuk. Pedig azóta történt egy s más, ami a parlament tekintélyét alapvetően aláásta. Mi is vezetett oda, hogy erre a népszavazásra sor került? Az vezetett ehhez a rendkívül bonyolult helyzethez, hogy a Magyar Országgyűlés nem azt tette, ami a dolg a: nem alkotott törvényeket, nem oldotta meg a kettős állampolgárság ügyét, egyáltalán nem azt tette, amit tennie kellett volna. Én annak a pártnak a tagja vagyok, amelynek Antall József volt az elnöke. Antall József az 1990es évek elején azt mondta, hogy a határokon túli magyarok ügyében a Magyar Országgyűlés és a magyar politika csak úgy döntsön, hogy kikéri a véleményüket, és azt figyelembe véve hozza meg törvénymódosító vagy törvényjavaslatát. Ezt tettük tavaly szeptember 26án, amikor azért, mert a ko rmány nem hívta össze a MÁÉRTet, egy Kárpátmedencei csúcstalálkozót hívtunk össze, és az azon megjelent magyar vezetőkkel ismertettük a Magyar Demokrata Fórum törvényjavaslatát a honosítási eljárás egyszerűsítéséről. Minden határon túli magyar vezető egy etértett ezzel. Tehát mondhatjuk, hogy a határon túli magyarság egyöntetűen egyetértett a javaslatunkkal, és az Országgyűlés, a Magyar Országgyűlés ezt a javaslatot tavaly lesöpörte az asztalról. Az Országgyűlés tárgysorozatba ugyan már vette ezt a törvény javaslatot, de körülbelül fél óra múlva döntünk arról, hogy vajon tárgyaljuke azt a javaslatot, ami a határokon túli magyarok kérését és igényét tartalmazza; mert a határokon túli magyarok - aki itt volt a múlt heti ülésen, az tudja - nem nemzetpolgárságo t kértek, nem a nemzeti összetartozás törvényét kérték, hanem a magyar állampolgárság megszerzésének lehetőségét. Tegnap olyan döntés született a mi hibánkból, ami nemzeti sorstragédiának is fölfogható. A Magyar Országgyűlésnek egyetlen feladata és egyetle n dolga lehet, hogy ezt a szégyenfoltot lemossa, aminek az előidézésében nagyon nagy része volt. Kérem önöket, hogy támogassák azt a törvénytervezetet, ami újra itt fekszik az Országgyűlés asztalán. De ha úgy gondolják, hogy négypárti egyezség kell ennek a törvénynek az elfogadásához, akkor hajlandóak vagyunk esetleg visszavonni; hajlandóak vagyunk egy négypárti egyeztetést kezdeményezni, és az egyeztetést követően négypárti javaslatként az Országgyűlés asztalára tenni, mert meg kell alkotnunk a törvényt a határon túli magyarok magyar állampolgárságának megadásáról. Hajlandóak vagyunk a szülőföldprogramot is támogatni abban az esetben, ha önök támogatják a mi törekvéseinket és a mai javaslatunkat, hiszen a kettő együtt ér valamit. Mi is a javaslatunk lényege ? A javaslat lényege az, hogy a határokon túli magyarok úgy folyamodhassanak magyar állampolgárságért, hogy ne kelljen a szülőföldjüket elhagyni. Ezt kitűnően egészítheti ki a kormányoldal azon javaslata, amely új forrásokat kíván biztosítani a szülőföldön való megmaradás, a szülőföldön való boldogulás feltételeinek megteremtéséhez. Azt javaslom és az a kérésem, hogy a Magyar Országgyűlés ne menjen téli szabadságra. A Magyar Országgyűlés vegye komolyan a feladatát! (Moraj.) A Magyar Országgyűlés vegye komol yan a határon túli magyarok kívánságát, mert itt az idő, hogy cselekedjünk és törvényt