Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. december 1 (192. szám) - A Kárpát-medence határon túli magyar régiói képviselőinek köszöntése - A határon túli magyarok nemzetpolgárságáról és a szülőföld-programcsomag létrehozásáról szóló országgyűlési határozati javaslat, valamint a Szülőföld Alapról szóló törvényjavaslat együttes általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - ÁGOSTON ANDRÁS, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke:
3980 fellendülését elindítani, a visszaszerzett erdők és földek tulajdonjogát stabilizálni, és ezt a tulajdont jövedelmezővé tenni. Nagy feladat ez, és többek közt ezért fogunk mi most Romániában mind en valószínűség szerint kormányzásra vállalkozni, és ehhez kérünk innen, Magyarországról is támogatást. A szülőföldön való megmaradást és boldogulást egyébként nem korlátok megvalósításával vagy megtartásával lehet megvalósítani, hanem olyan helyzet megter emtésével, hogy megérje az ottani fiatalnak otthon maradni. Mi nyíltan elmondtuk a dilemmáinkat a kettős állampolgársággal kapcsolatban az elmúlt hónapokban. Éppen ezért azt gondolom, hitele van annak az RMDSZállá spontnak, hogy igennel szavaznánk, ha szavazhatnánk a most következő népszavazáson. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) Aki Bukaresttől néhány száz és Budapesttől sok száz kilométerre megmaradt magyarnak, annak a huszonegyedik századi Magyarország felk ínálhatja a lehetőséget, hogy az európai állampolgárság küszöbén legyen végre, ha ő is úgy akarja, magyar állampolgár is. A magyar nemzet egyharmada ma Magyarország államhatárain kívül él. Ez egy kivételes állapot. A megoldásnak is kivételesnek kell lennie tehát a mai Európában. A kettős állampolgárság sokak számára ilyen, jogilag is és politikailag is kivételes, de nem előzménytelen megoldás. Meg kell kérdeznem, miért lenne baj, ha mi is hozzáadnánk valamit a kisebbségi sorsról való amúgy is elég renyhe eu rópai gondolkodáshoz. Végül is, lassan a státustörvényt is elfogadta Európa, és el tudtuk fogadtatni mi például az erős RMDSZképviselet segítségével saját országainkkal is. Ha már tűzzelvassal, rossz háborúkkal és rossz békékkel szétszakítottak minket, l egalább egy ilyen jogi aktussal, egy állampolgársági kérvénnyel és egy jóváhagyó pecséttel egy határon túli magyar kérelmező és egy határon inneni magyar hivatalnok kézfogásával kössük össze azt, ami mégsem esett szét egészen. Jöjjenek el, kérem, Erdélybe, és látni fogják, a búzát vagy a krumplit ott termeszti, a kenyeret ott süti, a fizetést onnan kapja a magyar ember, és ez ezután is így lesz, de a jó szót, azt innen várja önöktől, innen várja Magyarországról. Nem egyebet, a jó szót, hogy ne legyen végre másodrangú ember, idegen magyar Magyarországon. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) Hogyan is lehetne ezután már elfogadni azt a szókapcsolatot, hogy idegen magyar? Az erdélyi magyar nem akar itt idegen magyar lenni. Kérem, higgyék el, ennyiről van szó csupán, ezért kell a kettős állampolgárság, ezért támogatjuk mi is az igent, mint ahogy a felmerülő kérdések tisztázása után természetesen egyetértünk a szülőföldprogrammal is, de az egyik nem helyettesítheti a másikat. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps .) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Most a Szerbia és Montenegróban élő magyarok szervezetei képviselőinek felszólalása következik. Megadom a szót Ágoston András úrnak, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnökének. (18.30) ÁGOSTON ANDRÁS , a Vajdasági Magyar Demo krata Párt elnöke : Tisztelt Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátaim! A VMDP, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt támogatja a kormány szándékát, hogy anyagilag is segítséget adjon a határon túli magyaroknak az otthon maradáshoz. Az a vita azonban, ami it t elhangzott, engem személyesen - mivel előbb nem volt lehetőségem, hogy ezt az anyagot megismerjem - nem győzött meg arról, hogy ez egy jó javaslat, jó dokumentum. Ha időnk, lehetőségünk lesz megvizsgálni ezt a javaslatot vagy akár törvényt, a véleményünk et el fogjuk mondani. A kérdés végül - a vitából is kitetszett - az, hogy legyene Magyarországból egy új típusú, demokratikus nemzetállam vagy sem. Mi azt mondjuk, legyen, és kössön össze bennünket a már meglévő kötelékeken túl a kettős állampolgárság köz jogi intézménye is. A kettős állampolgárság szerintünk eszköz, amely lehetővé teszi Magyarországnak, hogy a nemzet egészével foglaljon helyet az Európai Unióban.