Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. december 1 (192. szám) - A Kárpát-medence határon túli magyar régiói képviselőinek köszöntése - A határon túli magyarok nemzetpolgárságáról és a szülőföld-programcsomag létrehozásáról szóló országgyűlési határozati javaslat, valamint a Szülőföld Alapról szóló törvényjavaslat együttes általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor):
3967 Ha már egyszer a mai napon a romániai aggodalmak napvilágot láttak, hadd jelezzem röviden, hogy Geoana külügyminiszter úr vag y téved, vagy kampányol. De nemcsak otthon kampányol, hanem Magyarországon is, mintha román szocialista kampánytámogatás érkezett volna a magyarországi elvtársaknak. Nem lehet komolyan venni ugyanis ezeket a riogatásokat, mert a kettős állampolgárságot a r omán jog lehetővé teszi, széles körű gyakorlata van erre vonatkozóan, tudhatja a román külügyminiszter, hogy a '79es egyezményt '90ben felmondtuk. Az RMDSZ nélkül különben is nehéz lenne ma kormányt alakítani, és ennek megfelelően a kettős állampolgárság gal kapcsolatos véleménynek érvényt szerezni. Tehát felszólítjuk a magyar kormányt, hogy utasítsa vissza a román kormány durva beavatkozását Magyarország belügyeibe és a népszavazási kampányba, leginkább persze annak örülnénk, ha Gyurcsány Ferenc megragadn á ezt a lehetőséget, és beállna most az igen táborába, mint ahogy az elmúlt napokban Kósa Ferenc, Géczi József és még sokan mások beálltak ebbe a táborba. Tisztelt kormánypárti Képviselőtársaim! Ha Ron Werber vagy bárki azt hitte, hogy a kettős állampolgár ságról szóló december 5ei népszavazásról el tudják terelni a figyelmet ezzel a szülőföldcsomaggal, akkor az illető tévedett. De ha valaki azt hitte, hogy netán néhány milliárddal megvásárolható a határon túli magyarok lelke, az egyszerűen méltóságában sér ti meg a határon túli magyarságot. Ahogy mondtam, a Fidesz minden olyan előterjesztést támogat, amely érdemben és valóban hozzájárul a határon túli magyarok szülőföldön történő maradásához. A szülőföldcsomag nem ilyen. Először is, egyeztetés nélkül születe tt meg. Másodszor, üres szemfényvesztés, mert nincs benne többletforrás, sem a költségvetésben, illetőleg abból a plusz 1 milliárdos soványka javaslatból, amit tegnap megszavaztunk, már félmilliárdot visszautaltunk a törvénytervezet tanúsága szerint a külü gynek, a másik félmilliárdról meg a kormányszóvivő bejelentette, hogy a határon túli magyarok irányába a kormányzati kommunikációt fogja szolgálni a maradék 500 millió, hasonlóan az európai uniós közalapítvány dicstelen pályafutásához. (17.20) Tehát többle tpénz nincsen, Kocsi László képviselőtársam, nem ad ez a javaslat, hanem attól tartok, hogy el fog venni, hiszen van egy olyan javaslata ennek a törvénytervezetnek, ami a kormánynak szabad kezet ad az átcsoportosításra, és félő, hogy mind az Illyés Alapítv ány, mind a többi alap a kárát fogja ennek szenvedni. De ennél veszélyesebb vonatkozásai is vannak ennek a csomagnak, hiszen az élén egy olyan tanács állna, amit a sors szeszélyének következtében a kormány nevezne ki, vagyis a mostani rendszerrel szemben, amikor a határon túli magyarok és a magyar parlamenti pártok is beleszólhatnak a támogatások szétosztásába, ez megszűnne. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Ezért a módosító javaslatunk azt a célt szolgálja - egy perc, elnök úr , hogy a Magyar Állandó Értekezlet nevezze ki, vagy tegyen javaslatot a tanács összetételére, és ne a miniszterelnök, hanem a nemzet egységét megtestesítő köztársasági elnök nevezze ki a tanács tagságát. Ezt a módosító javaslatunkat benyújtottuk. Így a ztán nem marad más hátra, mint hogy én is elismételjem, azt tartanánk helyesnek, hogy a kormány vonja vissza az előterjesztést, folytassuk le az egyeztetéseket, újra terjessze be a parlament elé. Én pedig arra szeretném biztatni mindazokat, akik nyomon köv etik most ezt a vitát, hogy ne tévesszék szem elől a kettős állampolgárságról szóló népszavazás jelentőségét. Nagy a tét. Egy vajdasági plébános mondta a hét végén, hogy a határon túli magyarok a XX. században az anyaországnak, Magyarországnak a lelkiismer etét képezték. Attól tartok, hogy ez a jövőben is így lesz, és ha nemmel szavazunk, akkor az anyaországnak nagyon sok oka lesz arra, hogy furdalja a lelkiismeret. Szavazzunk igennel! Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) ELNÖ K (dr. Világosi Gábor) :