Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. december 1 (192. szám) - „Az egészség nem üzlet!” címmel politikai vita - ELNÖK (Mandur László): - DR. RÁCZ JENŐ egészségügyi miniszter:
3886 Azt hiszem, ez nem l ehet másképpen ebben a kérdésben sem. Hogy ezt meg tudjam tenni, én is megmutatnám azokat a használati utasításokat, amelyekben adott esetben az aggályok kifejezhetőek. (Felmutat egy papírköteget.) Nem kívánom valamennyit fölolvasni, ugyanakkor fontosnak t artom szó szerint idézni - hangsúlyozom: szó szerint idézni - az Alkotmánybíróság 52/2003. számú határozatához fűzött különvéleményeket, amelyet négy alkotmánybíró vállalt a nyilvánosság előtt. Idézem: “A népszavazásra feltenni szándékozott kérdés nem fele l meg a törvényalkotói egyértelműség követelményének sem. Nem ad ugyanis egyértelmű eligazítást a jogalkotónak sem abban a kérdésben, hogy érvényes és eredményes népszavazás esetében mely törvényeket (jelenleg hatályos, jövőbeni, csak az alapvető szabályok at vagy a részletszabályokat is tartalmazó, stb.) helyezze hatályon kívül, sem abban, hogy a törvényt teljes egészében vagy csak a privatizációt lehetővé tevő részben változtassa meg. Nem derül ki egyértelműen a népszavazásra szánt kérdésből az sem, hogy a privatizálási stop mennyi időre köti a törvényalkotót. Örök időkre? Egy következő, ellentétes tartalmú népszavazásig? Vagy más későbbi időpontig? Az sem egyértelmű a kérdés alapján, hogy kizárólag egészségügyi közszolgáltatás tárgyi (középületek, eszközök , stb.) privatizációját vagy magának a szolgáltatásnak a privatizációját is meg kívánjae akadályozni népszavazás útján. Értelmezési problémákat vethet föl az is, hogy a kérdésben szereplő »maradjanak« kifejezés mely időpont szerinti állapotot kíván fennta rtani. A törvény elfogadásakori vagy a sikeres népszavazás idején fennálló tulajdoni állapotokat? Problémákat vethet fel ezzel kapcsolatban az is, hogy egészségügyi szolgáltatást már jelenleg sem kizárólag önkormányzati, illetve állami tulajdonban álló int ézmények, hanem például egyházi, alapítványi tulajdonú intézmények is nyújtanak, valamint egyes egészségügyi szolgáltatások privatizációja (így például a háziorvosi ellátásé) már korábban megtörtént. Az érvényes és eredményes népszavazás eredményeként vajo n ezen is változtatni kell a törvényalkotónak?” (10.40) Természetesen ennél terjedelmesebben is idézhettem volna a különvéleményekből, de csak azt a néhány fontos mozzanatot igyekeztem kiemelni és önöknek bemutatni. Őszintén remélem, hogy a nagyobbik ellen zéki párt nem tippként értékeli az idézeteket, már abból a szempontból, hogy kit kell még feljelenteni esetlegesen különvéleményéért. (Derültség a kormánypárti padsorokban.) Szeretném azonban megnyugtatni a nagyobbik ellenzéki párt képviselőit, hogy még f olytatódik az idézetek sora. Elsőként Mikola Istvántól, a volt egészségügyi minisztertől idéznék, a 2001. évi CVII. törvény benyújtásakor a parlamenti vita során elhangzott expozéjából. Idézem: “Első hallásra azt hihetnénk, hogy az egészségügyi intézmények vállalkozásba adásának és átalakulásának szigorú szabályozásával a törvényjavaslat lelassítja az egészségügyben szükséges szerkezetváltást. Valójában azonban ennek az ellenkezője várható.” És még egy mondat Mikola miniszter őr expozéjának zárszavábó l. Idézem: “Elmondtam az expozémban, hogy ugyanezt a helyzetet látom az egészségügyben, mint 1011 évvel ezelőtt a rendszerváltáskor a nemzetgazdaságban, amikor az volt a kérdés, hogy a hatalmas egyéni ambíciók, a napról napra képződő generációs vagyonok, a privatizáció során felhalmozott értékek hasznosulnake a nemzetgazdaságban, vagy pedig anarchiát szülnek, és szétverik azt. A korábbi szocialista típusú gazdálkodásból piacgazdaság lett, és ez már egy sikertörténet.” A volt egészségügyi miniszter ebben a kétigenes reklámkiadványban (Felmutat egy kiadványt.) a következőt nyilatkozza: “Egy privatizált kórházban, így vagy úgy, de mindenképpen a beteg fizeti ki az ellátás költségeit, a tulajdonos hasznát. Fizetni kell a gyógyításért, és így reális veszély, ho gy a kórház privatizációjával kétféle ellátás alakul ki a rendszerben: egy a gazdagoknak és egy a szegényeknek.” Ez aztán igazán őszinte állásfoglalás, de gondolom, ezt már akkor is tudta az exminiszter, amikor beterjesztette a 2001. évi CVII. törvényt, am ivel éppen a privatizáció felgyorsítását kívánta elérni.
