Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. november 29 (190. szám) - Egyes szociális tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának lezárása - A kutatás-fejlesztésről és a technológiai innovációról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter):
3650 évről évre szinte nullára csökkent az elfogadott és bejegyzett szabadalmak száma Magyarország on, főleg azoké, amelyből gyártás és termelés lett. Azt gondolom tehát, hogy indokolt ennek a törvénynek a meghozatala, indokolt, amennyiben változás lesz az innovációban. Nagyjából úgy vagyunk ezzel Európában, mint ahogy Európa van a világban. Hiszen Euró pában hatalmas tudományos kapacitás van, nagy egyetemek, nagy tekintélye van a tudományos kutatásnak, a kutatásfejlesztésnek és a technológiapolitikának, mégis jóval kevesebb az érvényesülő, a gyakorlatba átkerülő terméket és szolgáltatást biztosító kutat ás, mint a TávolKeleten, ÉszakAmerikában vagy néhány ázsiai országban. Úgy vagyunk mi is Európában, mint ahogy Európa van a világban, óriási erőfeszítéseket teszünk, és nagy költségvetési támogatást is biztosítunk, miközben az eredmények ettől lényegesen elmaradnak. Eredménynek ugyanis az tekinthető, amiből termék és szolgáltatás lesz. Az a kormány azonban, amely 2002 óta tevékenykedik, két ponton már lényeges változást megtett. S azt gondolom, hogy a törvény, ez a harmadik lényeges változási elem, tovább viheti a megkezdett és pozitív folyamatot: egyrészt, hogy létrejött a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap, másrészt pedig, hogy létrejött egy olyan koordináló szervezet, amely az egész innovációs folyamatot hivatott irányítani, nem egy minisztérium be osztott részlegeként, hanem önállóan. A törvényt azért tartom jelentősnek, mert öt kérdésben hozhat lényeges változásokat. Először növeli és növelni fogja a kutatásfejlesztési ráfordításokat. Másodszor: ezeket a növekvő forrásokat értelmesebben és hatékon yabban fogja felhasználni. A harmadik, hogy az a kutatásfejlesztési primer intézményrendszer, amely ma létezik, erősebb kihatású lehet, mert létrejött az a diffúzió, az a transzfer, amelyben a tudás gazdasági és piaci hasznosulását is eredményezheti. Tehá t létrejöhet az a szervezeti, intézményi struktúra, amely a kutatást, a tudásalapú bázisokat, a tudásbázisokat a gazdasággal összekötheti. Enélkül egyébként nem fog érni semmit, amit csinálunk. A negyedik, hogy mindezeknek lesz egy horizontális, egy region ális kisugárzó hatása. Csak emlékeztetném a tisztelt képviselőtársaimat arra, hogy már maga az innovációs alap is úgy rendelkezik, hogy a pénz egynegyedét regionális döntéshozatal alá veti. És végül az ötödik: a törvény nyomán hatékonyabban tudunk az európ ai forrásokért küzdeni, és azokat hasznosítani. Elhangzott a vitában, hogy egyre csökkenők a kutatási ráfordítások. Ez nem így van. 2004ben 20 milliárd forint úgymond új pénz jött a rendszerbe ezzel a bizonyos kutatásfejlesztési alappal, és jó esélyünk v an arra, hogy 200420052006ban mintegy 35 milliárd forintos európai uniós kutatási támogatásokat szerezzünk meg Magyarország számára. Ez egy lényeges fordulat az elmúlt egymásfél évtizedhez képest. A törvényjavaslat alkalmas tehát arra, hogy ezt a folya matot elősegítse. Ezekhez a feladatokhoz kínál törvényi kereteket és jogi eszközöket, garanciákat. Azt gondolom azonban, hogy ez csak a szükséges, de nem elégséges feltétele a változásnak, további lépésekre is szükség van. Szükség van a tudományról szóló t örvény megalkotására. Szükség van arra is, hogy a kormány kijelölje azokat a fejlesztési témákat, amelyek biztosíthatják a jövő versenyképességét, és utána minden erőt és pénzt erre a két vagy három kulcsfontosságú területre fordítson. És szükség van arra is, hogy a kormány összehangolja a kutatás, a fejlesztés és technológia folyamatait. Pungor professzor úr minisztersége óta érezzük egyébként ennek a hiányát az egész magyar gazdaságban és társadalomban. Gondolom, hogy illendőség és a jogos büszkeség is az t kívánja, hogy akkor egy magyar tudós gondolataival zárjam a felszólásomat. Gábor Dénest idézem, aki holográfiai kutatásaiért kapott Nobeldíjat külföldön. Azt mondta: “A jövőt nem felfedezni, hanem feltalálni kell. “ Nagyjából ezt a célt szolgálja a törv ény, remélem, sikeresen is fog működni. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Pósán László képviselő úrnak adom meg a szót, Fideszfrakció.