Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. november 29 (190. szám) - Dr. Pap János (Fidesz) - a miniszterelnökhöz - “Ki vagy mi szerint hátrányos egy térség?” címmel - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. PAP JÁNOS (Fidesz): - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. KOLBER ISTVÁN tárca nélküli miniszter:
3631 Mi tehát úgy gondoljuk, hogy egy sikeres intézményről van szó, a továbbfejlesztésén gondolkodunk, úgy gondoljuk, hogy megfelelő pénzeszközök állnak a jövő évi költségvetésben is rendelkezésre arra, hogy a célkitűzéseinket megvalósíthassuk. Örömmel tájékoztatom önt arról, hogy néhány héttel ezelőtt a visegrádi négyek igazságügyminiszteri találkozóján Krakkóban, amikor én az intézm ény létezéséről és működési tapasztalatairól beszámoltam, akkor igen nagy tetszést aratott a visegrádi négyek más országainak igazságügyminiszterei körében az, hogy mi egy ilyen intézményhálózatot már működtetni tudunk. Mint kiderült, máshol ez még csak a tervek között szerepel, ezért igényt tartottak a magyar szabályozás angol nyelvű változatának megismerésére, és nagyon úgy tűnik, hogy alapul fogják venni a társországokban is ennek az intézménynek a magyar szabályozását. Én nagyon remélem, hogy a további akban is sikeres lesz. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.) Dr. Pap János (Fidesz) - a miniszterelnökhöz - “Ki vagy mi szerint hátrányos egy térség?” címmel ELNÖK (Harrach Péter) : Pap János, a Fidesz képvise lője, kérdést kíván feltenni a miniszterelnökhöz: “Ki vagy mi szerint hátrányos egy térség?” címmel. A kérdésre a miniszterelnök úr megbízásából a téma szerint feladat- és hatáskörrel rendelkező Kolber István regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért f elelős tárca nélküli miniszter válaszol. A képviselő úré a szó. DR. PAP JÁNOS (Fidesz) : Köszönöm szépen, elnök úr. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A Szigetköz bizottság már több alkalommal, így legutóbb 2004. június 17ei ülésén foglalkozott azzal, hogy kéréssel fordul a kormányhoz, mely szerint a Szigetközt sorolja be a hátrányos térségek közé. Mint a bizottság elnöke, éltem is a felterjesztési jogunkkal, és a környezetvédelmi miniszterhez fordultam, sajnálattal kellett azonban tapasztalnom, hogy érdemi válasz helyett a Statisztikai Hivatalhoz irányított, mondván, hogy ott érdeklődjem meg, hogy egyáltalán a területi mutatók alapján kezdeményezhetőe a hátrányos térségbe való besorolás. Tisztelt Miniszter Úr! Valóban csak ennyi lenne a feladat unk egy térség, egy kiemelkedő táj megmentésében, az itt élők lehetőségeinek javításában? Tényleg csak mutatók kérdése, hogy mi a hátrányos térség, és mi nem? Az vajon nem számít egyáltalán, hogy az ökológiai agresszió előtt milyen körülmények voltak a Szi getközben, és milyen lehetőségeket vesztettek el az itt élők? Továbbra sem veszik számításba az itt élők, az őket képviselő önkormányzatok, a megyei önkormányzat és több szakmai szervezet véleményét és kérését. Tisztelt Miniszter Úr! Engedje meg, hogy mind ezek után megkérdezzem öntől: Szándékukban vane Szigetközt besorolni a hátrányos térségek közé? Ha igen, akkor mikor? Ha nem, akkor legyen szíves megmondani, hogy mi ennek az indoka, miért nem. Köszönöm szépen, és várom megtisztelő válaszát. Köszönöm szép en. (Taps az ellenzéki padsorokban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Megadom a szót Kolber István tárca nélküli miniszter úrnak. DR. KOLBER ISTVÁN tárca nélküli miniszter : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Ú r! Ki vagy mi szerint hátrányos egy térség? - teszi föl a kérdést a képviselő úr.