Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. szeptember 20 (165. szám) - Dr. Vadai Ágnes (MSZP) - a külügyminiszterhez - “Mire jó az ellenzék Kárpát-medencei ámokfutása?” címmel - ELNÖK (Harrach Péter): - KOVÁCS LÁSZLÓ külügyminiszter: - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. VADAI ÁGNES (MSZP):
351 Mire is gondolok? Nézzünk néhány megdöbbentő szösszenetet az elmúlt időszak kijelentéseiből! Orbán Viktor mondta: “Azt kell hogy mondjam, hogy a romániai demokrácia állapota ma nem jogosítja fel Romániát arra, hogy gyors felvételében reménykedhessen az Európai Unióba.” Németh Zsolt mondta: “Biztosan tudjuk azt, hogy az UMDSZ egyértelmű és nyílt szerepet vállalt a munk ácsi választási csalásban, a KMKSZ pedig útban van Gajdoséknak, és útban van a magyar kormánynak is.” Kövér László mondta: “Több mint nyolcvan éve tűrjük, viseljük a megaláztatásokat, a nemzeti létünkre törő folyamatos támadásokat, és mindig csak alkotmány os, békés eszközökkel küzdöttünk. Azok, akik az erőszak eszközéhez nyúltak, sokkal rövidebb idő alatt sokkal többet is el tudtak érni, mint mi. S mi pedig tűrünk, megint csak. Megérte? Miért?” A triumvirátus jött, értékelt, kárt okozott, és mosta kezeit. B emondták a szerintük tutit, a kárelhárítást meg a magyar külpolitika vezetőire hagyták. Nem hiszem, hogy egy magyar parlamenti képviselő, még ha ellenzéki is, lehet olyan felelőtlen, hogy nem veszi észre, tettének nem rá, hanem a Magyar Köztársaságra nézve van következménye. Mindig megtaláltuk a partnerekkel a közös hangot, számos olyan nemzetközi szervezet van - például az Európa Tanács , ahol a magyar képviselők tekintélyt vívtak ki maguknak és országuknak azzal, hogy a Magyar Köztársaságot érintő diplom áciai ügyekben is képesek voltak a párbeszédre, és nem az erő nyelvén szóltak. Mindezek alapján kérdezem tisztelt miniszter urat, hogy mennyiben segíti a Kárpátmedencében élő magyarok helyzetét az elmúlt hónapok fideszes ámokfutása. (Taps a kormánypárti o ldalon.) ELNÖK (Harrach Péter) : A kérdésre Kovács László külügyminiszter úr válaszol. KOVÁCS LÁSZLÓ külügyminiszter : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Nagyon jó lenne, ha a határon túli magyarok támogatása nem a vita tárgyát képezné a parlamenti pártok között, hanem inkább az együttműködés tárgya lenne. S lenne is erre alap, hiszen az alkotmányos kötelezettség mindannyiunkra vonatkozik, és nem hiszem, hogy van különbség közöttünk abban, hogy érdekünke a határon t úli magyarság támogatása, célunke, mégpedig abban, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, hogy megőrizzék nyelvüket, kultúrájukat, azaz nemzeti identitásukat. Azt gondolom, ebben teljes az egyetértés a parlament két oldala között. Mi a baj akkor? Az a baj, ho gy a külpolitikában kétféle iskola - úgy is mondhatom, kétféle stílus - létezik Magyarországon. Az egyik azt gondolja, hogy erővel, vagy legalábbis az erő mutatásával, fenyegetéssel, ultimátummal eredményt lehet elérni. Ez a konfrontáció politikája, mondha tjuk azt is, hogy az ökölbe szorított kéz politikája. Van, amikor ez eredményes, akkor, ha a két ország között nagyságrendi különbség van. Nem akarok példákat mondani, hogy melyik igen nagy ország alkalmazta ezt sikerrel egy kicsike sziget ellen. De hát it t nem ez a helyzet, mi a szomszédainkkal nem ilyen viszonyban vagyunk. Azt lehet tehát tulajdonképpen mondani, hogy ez általában ellentétes a célokkal, nem segít, Magyarországnak is árt, és árt a határon túli magyarságnak is. És van egy másik lehetőség: a közös érdekekre építeni. Igaz, ez nem hoz annyit a belpolitikában, ezzel nem lehet szavazatokat szerezni olyan mértékben, a célt azonban jobban szolgálja. A második fordulóban majd erre is hozok néhány példát. Köszönöm. (Taps a kormánypárti oldalon.) ELNÖK (Harrach Péter) : Képviselő asszonyé a szó. DR. VADAI ÁGNES (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Miniszter úr válaszából és az elmúlt időszakból is világosan kiderült, hogy a határon túl élő magyarok kontójára való ha zai politikai kufárkodás nem vezetett sehová, vagy ahogy a miniszter úr említette, az ökölbe szorított kéz politikája nem vezetett sehová a magyar külpolitikában, sem a határon túl élő magyarok érdekeit
