Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. november 22 (188. szám) - Bejelentés önálló indítványok sürgős tárgyalásba-vételéről - A pályakezdő fiatalok, az ötven év feletti munkavállalók, valamint a gyermek gondozását, illetve a családtag ápolását követően munkát keresők foglalkoztatásának elősegítéséről, továbbá az ösztöndíjas foglalkoztatásról szóló törvényjavaslat általános v... - ELNÖK (Harrach Péter): - BALSAY ISTVÁN, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője:
3400 Szeretném jelezni, hogy a többségi álláspont kapcsán alapvetően az erősítette meg a törvénytervezetne k a jóváhagyását, illetve annak a továbbgondolását, hogy olyan új típusú foglalkoztatáspolitikai eszközöket is felvázol a javaslat, amelyről a miniszter úr az előbbiekben szólt, tehát ismétlésekbe nem bocsátkoznék, és ez többet ad, mint reményt a tekintetb en, hogy a pályakezdő fiatalok tekintetében az oktatás és a munkaerőpiac közötti átmenet kérdésében segítséget nyújtson. Mindezek mellett pedig az élőmunka terheinek a csökkentése nyilvánvalóan a versenypozicionális helyzetnek az erősödését szolgálja, tehá t a vállalkozások, a gazdálkodó szervezetek szemszögéből nézve is fontos ez a kérdés, ezért ez az eleme is olyan, amely alapvetően megerősíti a támogathatóságát. Gyakorlatilag egy mondattal úgy összegezném a törvényjavaslathoz való viszonyt, hogy mivel érz i a munka világában történő változásokat, rugalmas, plasztikus eszközöket használ a tekintetben, hogy minél jobb foglalkoztatáspolitikai helyzetkép alakuljon ki. Ezért a törvényjavaslat támogatását még egyszer megerősítjük, és 12 igen és 8 tartózkodás mell ett ezt megerősítette a bizottság is. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (Harrach Péter) : A bizottságban megfogalmazódott kisebbségi véleményt Balsay István ismerteti. Öné a szó. BALSAY ISTVÁN , a foglalkoztatási és munk aügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! A kisebbségi véleményben tartózkodtunk az általános vitára való alkalmasság megszavazása során. Ennek a tartózkodásnak elsősorban az az oka, hogy ú gy ítéljük meg, hogy ez jó irányba tett, de gesztusértékű lépés, ahogy egyszer a miniszter úr is jellemezte ez az intézkedéstervezetet. A törvénytervezet kitér a pályakezdő fiatalokra, az ötven év feletti munkavállalókra, valamint a gyermek gondozását, ill etve családtag ápolását követően munkát keresők foglalkoztatásának elősegítésére és az ösztöndíjasokra. Mindegyik csoportot illetően valóban, foglalkoztatási szempontból a legfrekventáltabb területet érinti ez a törvényjavaslat. Mégis el kell mondani, hogy ma Magyarországon a foglalkoztatás aránya az európai uniós átlaghoz képest olyan alacsony, hogy nemcsak az Európai Unió jelenlegi átlagát, hanem a 75 százalékos célkitűzést is elérni ma irreális lehetőség. Elhangzott a vita során az is, hogy a mikro, kis, közép- és családi vállalkozások esetében a munkáltatónak az utólagos finanszírozása, támogatása nem biztos, hogy kedvező feltételeket teremt a foglalkoztatásra. Javasolni fogjuk módosító indítványainkban, hogy ez az időtartam rövidüljön le. Ugyancsak ja vasoltuk már most, az általános vitára való alkalmasságnál, hogy minden eszközzel a korábbi polgári kormány családbarát támogatási rendszere egy részletének a visszaszerzése érdekében a gyermeket vállaló családokat, szülőket, anyákat támogatni kell, ezért tehát támogatjuk ezt a lépést, de nem tartjuk elégségesnek. Mindannyian tudjuk, hogy a gyermek hatéves koráig a jelleme, a személyisége, a személyiségjegyei kialakulnak, és ezért igen nagy mértékben szükséges az, hogy megfelelő támogatást kapjon a szülő, a ki gyermeket vagy gyermekeket vállal, hogy utána visszakerülhessen a munkaerőpiacra. Javasoltuk azt is, hogy közösen gondolkodjunk el e törvénytervezet kapcsán is az aktív foglalkoztatáspolitika új lehetőségeiről, amelyben egy központilag begyűjtő, elosztó , szétosztó rendszer helyett egy talán dinamikusabban működő és kevesebb szinttel, kevesebb forráskopással járó tevékenységet tudnánk elérni. Jó eleme e törvénynek, hogy igyekszik pályakezdőket, idősebb korúakat bevonni, nem kedvező viszont az utólagos fin anszírozás. Úgy véljük nagyon sokan, hogy kiragad a rendszerből egyes fontos elemeket, nem beszél arról, hogy mintegy 800 ezer olyan polgár él ma Magyarországon, aki egyik fajta nyilvántartásban sem szerepel. Ez nemcsak ennek a törvényjavaslatnak, hanem az előző kormányzati ciklusoknak is a hibája. Ma 400500 ezerre tehető azoknak a veszélyeztetett embereknek a száma, akik az agrárátalakulások során kikerülhetnek a munkaerőpiaci körből, a