Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. november 17 (187. szám) - “Új magyar nemzetpolitika belföldön és külföldön” című politikai vita - ELNÖK (Harrach Péter): - VERESS JÓZSEF, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: - ELNÖK (Harrach Péter): - NÉMETH ZSOLT (Fidesz):
3306 Tisztelt Képviselőtársaim! Hadd fejezzem be azzal, hogy n agyon sokféle megközelítést, hangot és tónust hallok az önök köreiben, és számomra nagyon fontos az a hang, amit talán a most fel nem szólaló Szili Katalin is megfogalmazott az elmúlt napokban, aki úgy fogalmazott, hogy ő nem döntené el, hogy igennel vagy nemmel kell szavazni. Ő azt gondolja, hogy egy lelkiismereti szavazásról van szó, több dologról van szó, mint a napi pártpolitikai mérlegelésnél. Azt hiszem, ebben Szili Katalinnal mindenféleképpen egyetérthetünk, hogy egy lelkiismereti szavazásról van szó . Mi a magunk részéről a lelkiismeretünkből fakadóan fogunk igennel szavazni, de azt hiszem, ezt a jogot önöktől sem vitathatja el senki, hogy a saját lelkiismeretükre hallgassanak, és ha ez így lesz, akkor kiderül, hogy van még ebben az országban nemzeti ügy. Kívánom, hogy legyenek nemzeti ügyeink! Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : A kijelzés téves volt, most úgy tűnik, helyreállt a rend, hogy másfél perce van már csak a Fideszfrakciónak. Veress József államtitkár úrnak adom meg a szót két percben. VERESS JÓZSEF , a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára : Köszönöm szépen. Engedjék meg, hogy néhány mondatot mondjak az elhangzottak alapján. Néhány napja, hete Kiss Péter miniszter úrral Kolozsváron volt unk, és amikor visszaérkeztem, kaptam egy levelet, amelyben az egyik megye képviselője megköszönte a konzultációs lehetőséget, és kérte, hogy azokat a folyamatos egyeztetéseket, amelyek a nemzeti fejlesztési terv kialakításában és a további együttműködés t ovábbvitelében lehetőséget adnak számunkra, maximálisan használjuk ki. Úgy gondolom, a határon túli magyarok is pontosan értik, hogy a kormány új nemzetpolitikájának mi a célja. Még annyit szeretnék hozzátenni, hogy van hozzá egy nagyon fontos eszközünk is . Első alkalommal a magyar történelemben van itt néhány milliárd, pontosan 25 milliárd euró, amelynek az elköltését együtt tudjuk megtervezni, határon inneni és határon túli magyarok. Erre áll egy év rendelkezésünkre. Természetesen arra van szükség, hogy e zt az egy évet a valóban összekötő dolgokra és azokra az elemekre helyezzük, amelyek valóban fontosak, és ezeken keresztül tudjuk kialakítani azt a programot, amely a határokon átnyúló egyesítési programot sikerre is fogja vinni. Bízom benne, hogy ez fogja vezérelni a szavazáson részt vevőket. Köszönöm. ELNÖK (Harrach Péter) : Van egy kétperces felszólaló, Németh Zsolt, utána következik Kocsi László képviselő úr, az MSZPből. (Az elnöki széket dr. Dávid Ibolya, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.) NÉMETH Z SOLT (Fidesz) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. A magam részéről teljes mértékben egyetértek ezzel az értékeléssel. A szülőföldcsomag igazán nem az állampolgárságról szól. (18.00) Az állampolgárság a határokat átívelő nemzeti újraegyesítés logikájába illes zkedik, de a magyar nemzetpolitikának két pillére van. Az egyik a határokat átívelő nemzetegyesítés ügye, erről szólt a státustörvény is egyébként, a másik pedig a szülőföldön való maradás, a szülőföld életkörülményeinek megerősítése, nagyon egyszerűen és nagyon röviden: az autonómiastratégia. Az autonómiastratégiának van egy politikai metszete, erről nagyon sokat szoktunk beszélni. Itt nagyon komoly kritikák illetik a magunk részéről a magyar kormányzatot. Egy sokkal határozottabb támogatást kellene a hatá ron túli magyarok autonómiatörekvéseinek adnunk. És van egy gazdasági metszete, államtitkár úr erről szólt, és azt hiszem, hogy itt valóban az új kontextus az Európai Unió, a határ menti térségek fejlesztése, a crossboarderprogramok. Azt gondolom, hogy az ebben rejlő lehetőségek, összehangolni a nemzetpolitikát ilyen értelemben a