Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. november 16 (186. szám) - A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - BALSAY ISTVÁN (Fidesz):
3107 Itt hivatkozás történt a közoktatási törvény módosítására, ami tényleg messze más témákat érint, a sporttevékenység osztályozásával kapcsolatban, amivel egyébként tartalmilag egyetértek, de azt gondolom én magam is, hogy egy közoktatási törvénymódosításban kellett volna megvitatni. Magam is találtam olyat, amit némiképp az asztalomra tartozó területnek érzek, és ez az NCA, a nemzeti civil alap szabályozásának a módosítása. Ezt a törvényt még csak egy éve szültük itt közösen, és azt gondolom, az lenne a normális hozzáállás, hogy ha nem muszáj, akkor ne módosítsunk törvényeket. Ha nincsen valami olyan kényszerítő ok, valami olyan változás, ami ezt indokolttá tenné, akkor ne nyúljunk hozzá a törvényhez. Ennek az alapnak a forrása egy évvel ezelőtt úgy lett szabályozva, hogy ahhoz a pénzhez, amit az adózó polgárok 1 százalék formájában a civileknek eljuttatnak, 1 forintot mellétesz a kormány is, tehát egy megegyező nagyságrend. Akkor is tudtuk, és vitatkoztunk róla, hogy ha ez az összeg egy picivel is az 1 százalékos keret fölött van, akkor ezzel a civil alap, illetve a civil társadalom jól jár. Betettünk egy olyan módosító indítványt, egészen pontosan Pettkó Andrásét, hogy de legalábbis ennek a keretnek az 50 s zázalékát érje el a támogatás. Ismereteim szerint valamivel az 50 százalék felett van most is ez a nagyságrend, ami az idei gyakorlat, mégis, nem tudom, milyen megfontolásból, ezt az 50 százalékra történő utalást elhagyni javasolja a törvényből az előterje sztő, amivel messzemenően nem értek egyet. Azt gondolom, hogy mindenkinek az az érdeke, hogy ha kialakítottunk játékszabályokat, akkor ahhoz tartsuk magunkat, és tartósan tartsuk magunkat hozzá, hogy tudjunk tervezni. Következésképpen azt remélem, hogy van lehetőség arra, hogy visszaállítsuk a tavaly konszenzussal megszületett szabályozást. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Kétperces hozzászólásra megadom a szót Balsay István képviselő úrnak, Fidesz. BALSAY IS TVÁN (Fidesz) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! Köszönöm a szót. A költségvetéshez a FideszMagyar Polgári Szövetség, a szociális bizottsága különösen a családtámogatások terén adott be pontosító, módosító javaslatokat. Sőt, a költségvetésh ez kapcsolódó egyéb törvények kapcsán is jól emlékszem, amikor épp Béki Gabriella volt az első, aki részletes elemzést kért Vígh Ilona képviselőtársunktól, aki a családtámogatási rendszert, azon belül a gyes, gyed intézményét, a családi pótlékot kívánta nö velni, és felháborodottan beszélt arról, hogy hogyan képzeli a képviselőnő, hogy ezt a költségvetést ilyen mértékig túlterhelni, majd nemmel szavazott másik három hölgy képviselőtársával együtt. Ezt követően előadni azt a módosítójavaslattö meget, amelyben árnyalatnyi eszközökkel kívánja a Fideszkormány által előállított családtámogatási rendszer hiányosságait kifogásolni, enyhén szólva farizeus, képmutató magatartás. Hölgyekkel szemben nem szoktam ilyet mondani, de ő alkalmazta ezt saját ké pviselőtársnőjére a parlament egyik meghatározó bizottságában. Annak a színjátéknak vagyunk itt tanúi, amelyben a kormány és a kormánypártok megegyeztek egymással, hogy különösen alacsonyra tervezett, szinte lehetetlen költségvetést nyújtanak be a parlamen t elé. Én 50100 milliárd forintra teszem azt az összeget, államtitkár úr ezt jobban meg tudja mondani, hogy mennyi lehetőséget adnak kormánypárti képviselőknek arra, hogy az általuk kiválasztott területeken - hallhattuk az önkormányzati területet, hallhat tuk a sport területét, hallhattuk az oktatás területét, a szociális támogatások területét , az általuk benyújtott módosító javaslatokat a kormány kegyeskedik elfogadni. Ez egy színjáték. Az a tiszteletteljes javaslatom, hogy azokat az ellenzéki képviselői módosító javaslatokat is, amelyek jelzik egyegy támogatható terület irányát, ahol eleve mindenki tudja, hogy lehetetlen teljesíteni, az utak fenntartásáról beszélt az egyik képviselőtársam, mindannyian tudjuk, hogy a jövő évi felhasználásnak már a 60 szá zaléka elköltetett és alultervezett (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), legyenek szívesek ezeket a hozzászólásokat,