Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. november 16 (186. szám) - A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - SZABÓ LAJOS (MSZP): - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - PETTKÓ ANDRÁS (MDF):
3103 Jelen pillanatban folyik a berettyóújfalui kórház re konstrukciója, és egy CTnek helyet alakítanak ki a rekonstrukció során, csak sajnos CTre nincs pénz. Én már az elmúlt évben is megtettem, de most is megismétlem ezt a módosító indítványomat, miszerint 300 millió forintot kérnénk a CTgép beállítására. Ez körülbelül 90100 ezer ember betegellátását oldaná meg. Bocskaiévet írunk, mindenki szívesen hivatkozik rá, hogy milyen ünnepségek voltak ebben az évben a Bocskaiév keretében. Szeretném kérni a kormánypárti képviselők támogatását ahhoz, hogy a nagykerek i Bocskaivárat és környékét rendbe hozzuk. Megoldatlan a püspökladányártándi vasútvonal villamosításának kérdése. Jelen pillanatban Püspökladánynál mozdonyt cserélnek, villanymozdony helyett motorvonatot tesznek a vagonok elé, mintha ott lenne a határáll omás. Jó lenne, ha képviselőtársaim ezen indítványomat is támogatnák. Nagyon fontos ezen túlmenően Berettyóújfaluban az önkormányzati tűzoltóság elhelyezésének a megoldása. Jelen pillanatban ez egy, a megyei közgyűlés tulajdonában lévő épületben van. Erre vonatkozóan is nyújtottam be módosító indítványt. Kérném a kormánypárti képviselők támogató jóindulatát. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokból.) ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Szintén kétperces hozzászólásra megadom a szót Szabó Lajos képviselő úrnak , MSZP. SZABÓ LAJOS (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Bár nem vagyok ifjúszocialista korú, de azért gyermekeim nekem is vannak, és a családtámogatások révén én is ismerem azt a helyzetet, amely ma Magyarországon van. Nagy valósz ínűséggel ezen a területen is meg lehet azt kérdezni, hogy lehetnee több pénzt ide átcsoportosítani. Természetesen lehetne, természetesen kellene, szükség lenne pénzre, de itt is összességében kell nézni a dolgokat. Ha megnézzük azt, hogy a költségvetés e lőirányzatai közül melyek azok, amelyek erre tartalmaznak pénzt, és azok a tavalyihoz képest mennyit növekednek, nem is beszélve a 2002es, utolsó, előző kormány által biztosított pénzekről - és én most az egyszerűség kedvéért csak a tavalyi pénzeket szede m ki , oktatásra 6,7 százalékkal megnövelt pénz megy, családi pótlékra 5,4 százalékkal, szociális támogatásra 6,7, szociális, jóléti kiadásra 9,7 százalékos növekmény van. Lehet azt mondani rá, hogy kevés. Ezzel még vitatkozni se tudnánk, hogy egy optimál is állapot eléréséhez több kellene. Ennyit tudunk ma felelősen odatenni, és ez is jelentősen meghaladja azt a pénzt, ami az elmúlt kormányzat utolsó éveiben ezekre a területekre ment. Annak pedig külön örülök, hogy Szijjártó képviselőtársam azt mondta, 800 milliót szeretnének a sportra adni. A mi módosító indítványaink között 1 milliárd van bent, tehát akkor 200 millióval túl van teljesítve ez a terv. A másik 500 milliót pedig a szocialista frakció is támogatja a szabad demokrata frakcióval együtt. Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiból.) ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Szintén kétperces hozzászólásra megadom a szót Pettkó András képviselő úrnak, MDF. PETTKÓ ANDRÁS (MDF) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Szabó Lajos képviselőtá rsammal egy ponton vitatkoznék az iménti felszólalásában, ez pedig a kábítószer kérdése. Ha megnézzük a Szijjártó Péter képviselőtársam által beadott módosítási javaslatokat, amelyek öt területre terjednek ki, a prevenció és a megelőzés kérdésére, a kezelé sek hatékonyságának kérdésére - az ENSZ kábítószerellenes világnapjának a jelmondata az idén az volt, hogy a kezelés igenis működik , a harmadik terület a nemzetközi tapasztalatok kérdésköre, a negyedik a rendvédelmi szervek, a