Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. november 15 (185. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Harrach Péter): - JUHÁSZ GÁBOR belügyminisztériumi államtitkár:
3039 talán megoldást jelenthetne. A gyerekek sem úgy viselkednek, a pedagógusok is úgy érzik, hogy ezzel a testnevelésórák, a testnevelő tanárok értékelődnek le. Kérdés: miért van erre szükség? Miért jó ez? Lehete felmentést ka pni majd a jövőben gyermekeink, unokáink ítélőszéke előtt, hogy mi ezt megengedtük? Lehete testnevelésóra alól, a testnevelésosztályzás alól felmentést kapni? Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Taps az ellenzék padsoraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : A kor mány részéről Juhász Gábor államtitkár úr válaszol. JUHÁSZ GÁBOR belügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselő Úr! Engem örömmel tölt el, hogy ön aggódik a mai és a felnövekvő nemzedék magyar társadalmáért, h ogy vajon egészségesek leszneke. De szeretném önnek elmondani, hogy azért ízlések és pofonok rendkívüli módon különböznek. Tehát az, hogy adott esetben egy idős pedagógus hogyan vélekedik a szankcionáló vagy a nevelést elősegítő eszközökről, szerintem önm agában nem jelent semmit, hiszen ami ezelőtt ötven évvel teljesen megengedett eszköz volt - mondjuk, a nádpálca és a körmös , nyilván ha most konkrétan önt vagy a saját gyerekét ezzel az eszközzel próbálnák nevelni, ezt nem tekinthetjük egy nagyon modern eszköznek, sőt, mi több, a magam részéről ellenzem is. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy bizony, a módszerek a pedagógiában is változnak. A pedagógiában a módszerváltozások mindig sok vitát kavarnak, hiszen egy eddigi megszokást valami új dolog vált fel, és az újjal szemben - ezt pontosan tudjuk , no pláne, akik évek óta egy tanmenet vagy menetrend szerint foglalkoznak a gyerekekkel, azoknak az alkalmazkodása nem mindig konfliktus nélküli. Természetesen nem gondolom azt, hogy aki önhöz elment, az vissza akarná a körmöst hozni, csak arra szerettem volna rávilágítani, hogy egy módszerváltozás nem jelenti azt, hogy ne lenne hatékonyabb, még akkor is, ha ezt most nem szeretjük. Amit a kistelepülési iskolák csökkentéséről mondott: ha nem ismerném a helyzetet, tulajdonképpen egyetértenék önnel. Egy lényeges, talán a leglényegesebb dolgot nem sikerült elmondania a képviselő úrnak: ezeken a településeken, Móricgáton és Kömpöcön azért kerülnek veszélybe az óvodák, mert elfogynak belőlük a gyerekek. (21.30) Azt hiszem, képviselő úr, mindennap fel kell tennünk magunknak azt a kérdést, mi mit tettünk annak érdekében, hogy a gyerekek száma nagyobb legyen a településen, mert aki nem tett semmit ennek érdekében, vagy aki a szomszéd faluba hordja a gyerekét, mert o tt jobb az iskola vagy az óvoda, az etikátlan módon veti fel azt a kérdést, hogy a kormány majd megszünteti. Nem, kérem, a kormány nem szüntet meg semmit. A kormány egy dolgot lát, hogy fogynak a gyerekek, és a kevesebb gyereknek kevesebb óvoda és iskola k ell. És meg kell érteni, hogy a közösség, az ország pénzével való gazdálkodás nem jelenti azt, hogy a közösség a legalacsonyabb hatékonyságú, a legkisebb gyerekszámmal működő intézményt is képes fenntartani. Nem képes! Nem képes, és azt kell tennie, amit a z élet diktál a családban is, ha valahol szűk az erőforrás, ott be kell osztani. Ezért megpróbálunk valamilyen szabályt alkotni arra, hogy milyen intézménynagyság mellett fordít mindnyájunk pénzéből a kormány ezeknek az intézményeknek a fenntartására. Ha e zt végiggondoljuk, akkor szerintem belátható, hogy kevesebb gyereknek kevesebb óvoda vagy iskola kell, és amennyiben lehet, azokat támogassuk a mi pénzünkből, ahol hatékonyan végezhető el ez a munka. Ennek a másik oldalán persze vannak áldozatok is. Azt ne m szeretném elvitatni, hogy egy településnek mély trauma az, ha elfogynak belőle a gyerekek. De akkor nem kell azt mondani, hogy a gonosz kormány szünteti meg az iskolát, hanem azt kell mondani, hogy elfogytak a gyerekek, és ha elfogytak, akkor iskolára si ncs szükség.
