Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. november 9 (184. szám) - Jelentés az agrárgazdaság 2003. évi helyzetéről, valamint az agrárgazdaság 2003. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. TURI-KOVÁCS BÉLA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről:
2827 voltak az elemi károk. Miniszter úr szólt róla, és úgy gondolom, képviselőtársaim erről még részletesen szólnak. Nem beszél tünk, de beszélni kell arról, hogy milyen mértékben ártott a Magyar Nemzeti Bank forintárfolyampolitikája az agráriumnak. Hiszen amikor a munkajövedelem csökkenéséről beszélünk, akkor itt számon kell kérnünk azt a több mint 100 milliárdos kivonást, amit a z árfolyampolitika okozott a magyar agráriumnak. (Lengyel Zoltán: Ezt nem mondod komolyan.) Képviselő úr, számokkal próbálja igazolni, bekiabálni lehet. Egyébként a tegnapi szavazásnál, úgy gondolom, azért szavaztak ellenzéki képviselők is mellettünk, mer t ők tudják, hogy mit vont ki tőlük az ez évi időszakban az árfolyampolitika. És kérem, innen is azt kell mondani, hogy amikor nem tudják exportálni az árakat, akkor gyakorlatilag nincs felvásárlás. Ezért innen is azt kell üzenni, hogy ahhoz, hogy Magyaro rszágon a termelők a termékeiket értékesíteni tudják, nem kell megengedni azt az árfolyamleszorító politikát, amelyben az export elnyomja mind a zöldséget, mind a gyümölcsöt. Szintén innen kell szólni arról, hogy miként hatott az előző kormány európai uni ós intézményrendszer iránti semmittevése. (Közbeszólás a Fidesz soraiból.) Képviselő úr, 2003ra, tessenek mondani, milyen intézményrendszer alakult ki?! Ha meg tudja mondani, akkor legalább a jegyzőkönyvbe belekerül. 2003ig önök semmit sem tettek. (Közbe kiáltások a Fidesz soraiból: Nana! Hogyhogy? Ugyan már!) És még sorolhatnám; sokat, de nem az ország érdekében. (Domokos László: Sekélyes megállapítás.) Képviselő úr, el fogják mondani, és legalább lesz miről tényszerűen, jegyzőkönyvben vitatkozni. Ám több et ér szólni arról, hogy mindezek ellenére kiépültek az európai uniós intézményrendszerek (Domokos László: A felsőoktatás szégyene.) , és exportimport egyenlege a 300 milliárd forintot mégis meghaladta. Így természetesnek tartom azt, hogy a mezőgazdasági b izottság, talán mindezért, 13 igen szavazattal, 9 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett ajánlotta általános vitára, és nyújtotta be elfogadható tartalmú országgyűlési határozati javaslatát. Kérem ennek támogatását, amelyet az MSZP frakciója is támogat. Kösz önöm szépen a meghallgatást. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Most megadom a szót TuriKovács Bélának, a Fidesz képviselőcsoportja nevében felszólalni kívánó képviselőnek. Képviselő úr, önt illeti a szó. DR. TURIKOVÁCS BÉLA , a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Nem jó dolog az, ha a valóságot úgy kezeljük, hogy a valótlanságok esetében a mérték a vödör, mert akkor előbb vagy utóbb a tartózkodás az asztal alatt történik, ahogy a népi mo ndás tartja. (Derültség és taps a Fidesz soraiban.) Az a helyzet ugyanis, kedves képviselőtársam, hogy bizony, ha már egyszer a 2003as évet tárgyaljuk, akkor egy kicsit tényleg érdemes vissza is pillantani, meg egy kicsit előre is. Hiszen a 2003as év az utolsó olyan esztendő volt, amikor még készülni lehetett az európai uniós csatlakozásra. (11.00) Igen, ez volt az utolsó ilyen esztendő. Ezért semmiféle szöveggel nem lehet azt a felelősséget lemosni önmagukról, hogy ez a felkészülés nemcsak sikertelen vol t, hanem Koppenhágában megkötöttek egy olyan egyezményt, amilyen egyezményt önökön kívül ebben az országban senki nem kötött volna meg. Ezek tények. (Gőgös Zoltán: Amit előkészített a Fidesz!) Megkérdezte, hogy milyen intézmények á lltak rendelkezésre. (Gőgös Zoltán: Savanyú a szőlő.) Nem tudja, hogy az AIK, az Agrárintervenciós Központ működött, hogy már fölállítottuk a SAPARDhivatalt? (Dr. Magda Sándor: Hol? Hol? Az alapkövet letették.) Föl volt avatva, kedves képviselő úr, ön nem olvasott még újságot sem, pedig azt olvasni kell! (Közbeszólások.) És tagadják, hogy az összes szakembert fölvették, az idegen nyelveket beszélő szakembereket szétzavarták, szétverték ezt a rendszert azért, hogy a saját klientúrát lehessen odaültetni egy olyan rendszerbe, amely aztán az önök által kitalált, kitervelt magyar mezőgazdaságot szolgálná! (Gőgös