Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. november 8 (183. szám) - Mentelmi ügyek: - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - DR. GÉCZI JÓZSEF ALAJOS, a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság elnöke: - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás):
2766 Az Országgyűlés a módosító javaslatot 3 igen szavazattal, 193 nem ellenében, 161 tartózkodás mellett nem fogadta el. Tisztelt Országgyűlés! Arra figyelemmel, hogy az Országgyűlés módosító javaslatot nem fogadott el, a Házszabály 106. §ának (8) bekezdése alapján most sor kerülhet a zárószavazásra is. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a Magyar Köztársaság alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak a minősített többség szabályai szerint! (Szavazás.) Az Országgyűlés 335 igen szavazattal (Taps az MSZP soraiban.) , 7 nem ellenében, 4 tartózkodás mellett a törvényjavaslatot elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! Az előterjesztő indítványozta, hogy az Országgyűlés elnöke kérje a k öztársasági elnöktől az imént elfogadott törvény sürgős kihirdetését . Erről az Országgyűlés vita nélkül határoz. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, egyetérte azzal, hogy az Országgyűlés elnöke a törvény sürgős kihirdetését kezdeményezze. Kérem, szav azzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 341 igen szavazattal, 5 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett úgy határozott, hogy az Országgyűlés elnöke kérje a törvény sürgős kihirdetését a köztársasági elnöktől. Mentelmi ügyek: ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a mentelmi ügyek megtárgyalása. A mentelmi bizottság H/12475. számú javaslatában indítványozza, hogy a Győri Városi Bíróság megkeresésével érintett ügyben az Országgyűl és Szijjártó Péter országgyűlési képviselő mentelmi jogát ne függessze fel. Megadom a szót Géczi József Alajos bizottsági elnök úrnak, aki a bizottság javaslatát szóban is meg kívánja indokolni. DR. GÉCZI JÓZSEF ALAJOS , a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság elnöke : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A jelen esetben a nagy politikai háborúknak nem is egy kis csatájáról, hanem csak egy csörtéjéről van szó. Szijjártó Péter képviselőtársunk teljes fegyverzettel fölvonult a szabad demokrat ák székháza elé, majd ott közvetlen helyszíni kijelentéseket tett. Ezeknek az a lényege, hogy kételkedik, illetve ellentmondást lát Demszky Gábor főpolgármester úr adóbevallása, vagyoni helyzete és vagyonbevallása között, és ezt nem hagyja annyiban, hanem az APEHhez fog fordulni. Demszky főpolgármester úr ezt rágalmazásnak tartotta, és ezért a Győri Városi Bírósághoz fordult. A mentelmi bizottság egyhangúlag úgy foglalt állást, hogy ez a tényállás belefé r a kifejezetten politikai véleménynyilvánítás szabadságába, hiszen itt ráadásul politikai közszereplők közötti politikai véleménynyilvánításról van szó. Ezért, különös tekintettel arra is, hogy az Alkotmánybíróság az elmúlt hónapban szintén ilyen szellemű döntést hozott, ebben az esetben nem indokolt a mentelmi jog felfüggesztése. Köszönöm a figyelmüket. ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Megkérdezem Szijjártó Pétert, kíváne szólni. Képviselő úr jelzi, hogy nem kíván szólni. Tisztelt Országgyűlés! A határozathoza tal következik. Emlékeztetem önöket, a bizottság úgy foglalt állást, hogy a képviselő úr mentelmi jogát az Országgyűlés ne függessze fel. Felhívom a figyelmüket, hogy a mentelmi jog felfüggesztéséhez a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges.