Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. szeptember 14 (164. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - DR. MAGYAR BÁLINT oktatási miniszter:
271 létesült. Az oktatási célú épületek műszaki állapota egy 2002 tavaszán végzett felmérés szerint is több mint elgondolkodtató. Az épületek 40 százaléka részleges felújításra szorul. Tisztelt Képviselőtársaim! Köztudott, hogy az elmúlt két évben soha nem látott mértékű juttatásokban részesültek az oktatási szféra résztvevői. Gondoljunk csak a pedagógusbéremelésekre, a rászoruló tanulók étkezési és tankönyvtámogatásaira, a főiskolai és egyetemi hallgatók ösztöndíjának emelésére. A humán tényezők mellet t azonban figyelmet kell fordítani a technikai és a tárgyi feltételek fejlesztésére is. Nem mindegy, hogy milyen környezetben tanulnak a diákok, milyen környezetben végzik munkájukat az oktatási intézmények dolgozói. Köztudott, hogy a parlament által jóváh agyott, 2004. évi címzett támogatás 75 beruházásra biztosított keretet. Ebből 27 az oktatási ágazathoz tartozik. Ezek együttes összege 16 milliárd forint. Ez a beruházás - a beruházási összköltségek tekintetében is - jóval meghaladja az elmúlt évek ilyen j ellegű címzett támogatását. Mindezek mellett azonban további fejlesztésekre, felújításokra is szükség van. Természetes, hogy a fenntartóktól, főleg az önkormányzatoktól nem lehet elvárni, hogy ilyen fejlesztéseket saját forrásból hajtsanak végre. Tisztelt Miniszter Úr! Ismerte a széles nyilvánosság előtt, hogy a kormány, a minisztériumok milyen lehetőségeket biztosítanak az oktatási intézményeknek? Ismerte, hogy a PHAREpályázatok mellett az európai uniós források is rendelkezésre állnak? A beruházás a XX I. század iskolája programban 6,5 milliárd forintos kerettel indult. 3,5 milliárd forint jutott az építési és a felújítási pályázatokra. A tegnapi adat szerint 141 önkormányzat 173 oktatási intézménye részesült eddig támogatásban, a beadás folyamatos. A kö zoktatás minden szintjére kiterjedt a számítógéppel való ellátás. A tavalyi és az idei évben 263 óvoda kapott ingyenes számítógépet. Az információs technológia az általános iskolában elnevezésű program keretén belül 196 általános iskola kapott támogatást. Az elmúlt tanévben 1117 középiskola kapott hordozható multimédiás, prezentációs eszközt. A többcélú kistérségi társulások 2004. évi belügyminiszteri kerete 7 milliárd forint. Választási körzetemben is több előrelépés történt. A mezőtúri és a mesterszállási óvoda új számítógépeket kapott. (Vincze László: És hány iskolát zártak be?) A kétpói önkormányzat felújította az óvodáját. Mezőtúron az önkormányzati forrásból megújult a zeneiskola. A túrkevei középiskola műfüves pályával fog gazdagodni. PHAREpályázat s egítségével bővül a mezőtúri katolikus iskola. Mindez közös öröm. Ugyanakkor tudnunk kell, hogy nemcsak korszerű és jól felszerelt, hanem biztonságos iskola is kell, ahol a pedagógusok nyugodtan végezhetik munkájukat, ahol az óvodások és a diákok felszabad ultan és vidáman játszhatnak, tanulhatnak. A közelmúlt iskolai tragédiák, a türingiai, az amerikai, az északoszétiai számunkra is figyelmeztetés kell hogy legyen. A kor követelménye a jól felszerelt, korszerű iskola, amelynek a biztonságot is szavatolni k ell. Ekkor marad szép emlék mindannyiunk számára a tanévnyitó és az iskolaavatás. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.) ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : A kormány nevében Magyar Bálint miniszter úr kíván felszólalni. DR. MAGYAR BÁLINT oktatá si miniszter : Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Miközben a tanévkezdés a számbavétel ideje is, gyermekeink milyen iskolában, milyen körülmények közé járnak, milyen módon tanulhatnak, eközben nem szabad elfeledkeznünk arról - ahogyan képviselő úr is eml ítette , hogy a világ jó néhány táján kevésbé szerencsés sorsú gyermekek élnek, s ráadásul a tanévkezdést a legkülönfélébb tragédiák is beárnyékolják.