Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. november 4 (182. szám) - A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslatról általános vitájának folytatása - ELNÖK (Mandur László): - DR. GOMBOS ANDRÁS környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár: - ELNÖK (Mandur László): - DR. WIENER GYÖRGY (MSZP):
2582 tárcánál találhatók meg, így például a XIX. fejezet, az EUintegráció tekintetében a KIOPnak, a kohéziós alapnak a nemzeti forrásai, valamint a környezetvédelmi területek, úgynevezett PEApályázatok fo rrásai itt találhatók meg. Ez összességében a KIOP tekintetében 2005ben 5 milliárd 446 millió forint, a kohéziós alap tekintetében 2005ben 18,6 milliárd forint, míg a PEAalapok az idei, 2004es 285 millióval szemben 405 millió forintot képviselnek. Ez a z egyik része a dolognak. A másik része, ami a KIOPpályázatokat illeti: megindultak ezek a pályázatok, és 29 ilyen pályázat került benyújtásra. Örömmel szeretném bejelenteni, hogy a mai napon került kihirdetésre, illetve átadásra a nyertes pályázatok doku mentációja, amely nyertes pályázatokat, engedje meg, hogy felsoroljam. Összességében több mint 9 milliárd forintos támogatásról van szó. Így Gyula város a szennyvízcsatorna második ütemének befejezésére 1,5 milliárd forintos támogatást kapott; a Velenceit avi regionális szennyvízkezelő támogatására 5,8 milliárd forint; építésibontási hulladékkezelési programra (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Kunszentmárton és térsége 569 millió forintot kapott; építésibontási hulladék kezelésé re Tokaj város (Az elnök ismét csenget.) központtal 472 millió forintot (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Idő!) ; Győr azbesztmentesítésre 570 millió forintot… ELNÖK (Mandur László) : Köszönjük szépen, államtitkár úr. DR. GOMBOS ANDRÁS környezetvédelmi és vízü gyi minisztériumi államtitkár : …és BudafokNagytétény szintén 570 millió forintot kapott. (Az elnök kikapcsolja a szónok mikrofonját.) Úgy gondolom, hogy ez a példa… ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Elnézést kérek, jelentősen túllé pte az idejét. (Dr. Gombos András: Bocsánat. - Taps az MSZP soraiból.) Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásra következik Wiener György, a Magyar Szocialista Párt képviselője. DR. WIENER GYÖRGY (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtá rsaim! A költségvetési vita vége felé közeledünk, elveszünk számos részletkérdésben, éppen ezért úgy ítélem meg, hogy célszerű megállni egy pillanatra, és a nagy, átfogó összefüggésekkel foglalkozni. Kiindulópontként válasszuk Áder János frakcióvezető úr v ezérszónoki szövegének két mondatát, amely mondatok amúgy barkochbakérdésként voltak feltéve a pénzügyminiszter úrnak. Áder János egy 1999es és egy 2004es tanulmányból, illetőleg cikkből idézett egyegy mondatot: 1999ben - a bécsi kutatóintézet állítása szerint - csak Magyarországon, Szlovéniában, illetőleg Lengyelországban növekszik a gazdaság a csatlakozásra felkészülő államok közül, 2004ben pedig, annak is a második negyedévében Magyarország a csatlakozó országok közül az utolsó helyet foglalja el. H a megnézzük, hogy mi ennek az állítássorozatnak az igazságtartalma, azt kell mondanunk, hogy ez helytálló. De rögtön ki kell egészítenünk azzal, hogy nem a folyamatot nézi, és különösen nem ad magyarázatot arra, hogy mi is történt valójában. Ha megnézzük a zt, hogy ezek a sorrendek hogyan néznek ki 1998 és 2004 között, akkor egy nagyon érdekes összefüggést tudunk megállapítani: 1998ban a Hornkormány utolsó és az Orbánkormány első évében Magyarország ezen rangsorban a második helyen állt. 1999ben szintén a második helyen állt, 2000ben a negyedik helyen állt, 2001ben az ötödikhatodik helyen állt, 2002ben az ötödik helyen állt, 2003ban a hatodik helyen állt, 2004 első negyedévében ismét a hatodik helyen állt. Tehát egy ugyanolyan összefüggéssor megszerk eszthető, mint ezt Áder úr is tette, csak pont az ellenkező értelemben, tehát azt lehet mondani, hogy míg a Hornkormány alatt Magyarországnak rendkívül jó volt a pozíciója, addig radikálisan romlott a helyzete a Fideszkormányzat alatt, és ezen