Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. november 3 (181. szám) - Döntés ülésvezetési kérdésben - A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslatról általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. SZABÓ ERIKA (Fidesz):
2503 hogy évről évre mélyen alátervezte az inflációt, alátervezte a bevételeit, aminek az lett a következménye, hogy a nyugdíjakat is mélyen alultervezte (Zaj, közbeszólások a Fidesz soraiban.) , hogy aztán egy ponton, mint valami jótéteményt, kiegészítésképpen ezt a 3 százalékos adományt odaadja. Ez történt két éven keresztül. Nem csak most mondjuk, vissza lehet keresni a parlamenti jegyzőkönyvből, annak idején is elmondtuk ezeket a ténymegállapításokat. Harmadsorban szeretném lesz ögezni még egyszer ismétlés gyanánt, amit megtettem első beszédemben is: a nyugdíjasok ennek a költségvetésnek a kapcsán biztonságban érezhetik magukat, be van tervezve egy tisztességes nyugdíjemelés (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret l eteltét.) , egy 8 százalékra tervezett bérnövekedés és a 4,5 százalékra tervezett árnövekedés 50 százalékos figyelembevételével 6,25 százalék lesz a nyugdíjemelés, plusz a megígért tizenharmadik havi nyugdíjnak a három hétre eső összege. Köszönöm a figyelme t. ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Két percre megadom a szót Wiener György képviselő úrnak, MSZP. DR. WIENER GYÖRGY (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Először is megnyugtatom a rádióhallgatókat, hogy szocialista képviselőtá rsaim nem a nyugdíjasokon mosolyogtak, hanem Szabó Erika fejtegetéseit nem találták tökéletesen megalapozottnak. Azonban lehetséges, hogy Szabó Erika képviselőtársamnak igaza van, ezért egy kérdéssel fordulnék igen tisztelt képviselő asszonyhoz. A következ őt kérdezném öntől. Ön hosszasan sorolta, hogy mely konkrét áru, illetőleg szolgáltatásfajta áremelkedése mekkora többletkiadással jár. Van azonban egy olyan nagy hibája a statisztikának és a közgazdaságtudománynak, hogy homogenizál az árak alapján, és e nnek nyomán makroindexeket alakít ki. Igen tisztelt Képviselő Asszony! Azt mondja meg nekem, és jelölje meg a forrást is, mert ez egy új adat lenne, ha összevetnénk azokkal az adatokkal, amelyeket Katona Tamás államtitkár úr elmondott, és amely adatokat eg yébként én is röviden megismételtem és továbbiakkal egészítettem ki, hogy milyen mértékben, hány százalékkal csökkent 2003ban és hány százalékkal fog csökkenni 2004ben a nyugdíjak reálértéke. Ha ön ezt meg tudja mondani pontos statisztikai helynek, forrá snak a megjelölésével, el fogom ismerni, hogy önnek van igaza. Ha azonban ön ezt nem tudja megmondani, akkor sajnos, azt kell megállapítanom, hogy ön félrevezeti a rádióhallgatókat, egy előre megírt sémaszöveget mond el, amely meghatározott panelekből áll, és amely panelek nincsenek - legalábbis az én megítélésem szerint - köszönő viszonyban a statisztikai adatokkal. (19.40) Éppen ezért kérném önt, igen tisztelt képviselő asszony, ismertesse velünk a nyugdíjak reálértékcsökkenésére vonatkozó , eddig előlünk eltitkolt adatokat. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Szintén két percre megadom a szót Szabó Erika képviselő asszonynak, Fidesz. DR. SZABÓ ERIKA (Fidesz) : Tisztelt Képviselőtársaim! Nehéz az igazságot elviselni. Úgy látom, nagy indulatokat váltott ki a felszólalás, de gondolják csak el, hogy milyen indulatokat és érzelmeket vált ki a megélhetés gondja, nyomora, nehézsége azokban az emberekben, akik becsülettel ledolgozták az életüket (Gönd ör István: És az előző négy évben mi volt velük? - Közbeszólások a Fidesz soraiból: 2005ről beszélünk.) , és 3040 évi szolgálati idővel a hátuk mögött például nem futja fűtésre vagy tüzelőre. De hogy a számokat ismét elmondjam: a 2005re tervezett reálny ugdíjnövekedést többszörösen visszaveszik a nyugdíjasoktól azáltal, hogy növelik - és növelik - a fűtés, a világítás, a vízellátás, a gyógyszerek árát kíméletlenül. (Göndör István: Az benne van az inflációban, könyörgök! - Babák