Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. november 3 (181. szám) - Döntés ülésvezetési kérdésben - A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslatról általános vitájának folytatása - DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. KOZMA JÓZSEF (MSZP):
2496 nemzetpolitika részeként kell felelősen foglalkoznunk a határon túli magyar közösség ügyeivel. Nemzeti érdekünk, hogy a külgazdasági ka pcsolatunk fejlesztéséhez a diplomácia megfelelő feltételeket teremtsen. Bővül, igenis bővül azoknak a szereplőknek a köre, akik aktívan képesek alakítani Magyarország külföldi partnereivel gazdasági és társadalmi kapcsolatait. A felelős munkamegosztás a p artnerekkel pedig azt is megköveteli, hogy a nemzeti költségvetés forrásaiból is juttassunk a vállalt feladatok elvégzésére. Tisztelt Ház! Sok vita zajlott már le itt arról, hogy ki, mikor és milyen módon járult hozzá a nemzet itthoni és külhoni részeinek a fennmaradásához és az életkörülmények javításához. A Határon Túli Magyarok Hivatala Külügyminisztériumhoz kerülésével a külügyi költségvetés részeként új sor jelenik meg. Ezek között kiemelten fontos a határon túli magyarok oktatási és kulturális program jainak támogatása. Hasonlóan bevált a szomszédos országokban élő magyarok nevelési, oktatási, valamint taneszköztámogatása. S a közoktatás mellett az erdélyi magyar felsőoktatás növekvő mértékben kap támogatást, ha a parlament meg fogja szavazni a Sapient ia Erdélyi Magyar Tudományegyetem fejlesztésének növekvő mértékét. Az Illyés Közalapítvány hivatásának betöltéséhez a jövőben a költségvetés növekvő forrásokat tud hozzárendelni. A határon túli magyarság ügyével való foglalkozást én az általános nemzetpoli tika részének tekintem. Éppen ezért az egyes szakterületek a rájuk eső felelősség szerint szolgálhatják a nemzet európai keretekben való újraegyesítését és boldogulását. A költségvetés e célokat szolgáló forrásait kell itt számba vennünk. Ahhoz, hogy a for rások jól hasznosuljanak, a támogató szándék célba találjon, szükséges volt a szomszédokkal megállapodni. Szükség volt arra is, hogy a kedvezménytörvény alapján valóban eljussanak az egyes támogatások oda, ahova eredetileg szántuk őket. A Határon Túli Magy arok Hivatala ez ügyben kiváló munkát végzett és végez. A szülőföldprogram keretében a költségvetés forrásokat biztosít a határon túl élő magyarok szülőföldön való megmaradásának és boldogulásának támogatására, mégpedig számos formában. Alapvető kérdés ugy anis, hogy a magyarságukat vállalók, a szülőföldön boldogulásukat keresők kézzelfogható, megfelelő mértékben jussanak támogatáshoz, és ez egyértelmű jele legyen annak, hogy a honi magyarság felelősséget érez értük, és a nemzetről, a nemzet jövőjéről érzett politika részesének tekinti őket. Ennek keretében jól és hasznosan működő alapok, közalapítványok jutnak támogatáshoz - hogy csak a Pro Hungarist és az Új Kézfogást említsem , s különösen nagy jelentősége van annak, hogy a környező országokban élő magyar ok körében az integrációs felkészülést jelentős összeggel tudjuk támogatni. Megmaradásunk ugyanakkor egyszerre áll a tradícióból és a változó, a globalizálódó világ kihívásaihoz való alkalmazkodás képességéből. Éppen ezért fontos az, hogy a határon túli ma gyarok kulturális támogatása mellett ott szerepel az informatikai programok költségvetési finanszírozása is. (19.10) Ugyancsak folytatandó a határon túli egészségvédő program fenntartása a szülőföldön nem gyógyítható betegségek kezelésének támogatására. Ti sztelt Ház! A külügy mellett az oktatási tárca, a szociális tárca és a Magyar Tudományos Akadémia költségvetése is tartalmaz a határon túli magyarok támogatását erősítő sorokat, összegeket. Ha azt kérdezhetjük magunktól, hogy milyen támogatottsággal bír a nemzetpolitikánk, honnan tudhatjuk, hogy az említett ügyekben jó irányba haladunk, akkor hadd utaljak arra, hogy amikor a külügyi bizottság a költségvetés általános vitára alkalmasságát tárgyalta, jelen volt a határon túli magyarság néhány jeles képviselőj e is, s támogató álláspontjukat világossá tették. Eszerint folytatni kell az évek óta folyó programokat, a költségvetés tervezetében szereplő számokat ugyanis a velük történt egyeztetés után rögzítette a kormány. Ők fontosnak tartják, hogy a kulturális, mű vészeti, könyvtámogatások szinten tartása megmaradjon, akárcsak az alapítványoké és alapoké is, és a beiskolázási adatok ismeretében a normatív keretbe bele fognak tudni férni; ha pedig nyitni kell a keretet, számíthatnak a támogatásra. Ez is azt támasztja alá, tisztelt képviselőtársaim, hogy a Szülőföld program kiteljesítése a következő években reális cél.