Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. november 3 (181. szám) - Döntés ülésvezetési kérdésben - A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslatról általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. BARTHA LÁSZLÓ (Fidesz):
2493 A közoktatással összefüggő normatív támogatások mellett az óvodai neveléshez, az általános iskolai oktatáshoz az ésszerű feladatellátás, a társulásban rejlő előnyök kihasználását ösztönző normatíva beveze tését is tartalmazza a javaslat. Folytatódik az ingyenes tankönyvellátásban részesülők körének bővítése a 9. és 13. évfolyamon a szakképzésben tanuló gyermekvédelmi támogatásban részesülőkkel, a saját jogán családi pótlékra jogosult tanulókkal. A helyi önk ormányzatok által igényelhető központosított előirányzatok 42,5 milliárd forinttal, 79 százalékkal növekednek. A kormányprogramban konkrétan szerepel, hogy az önkormányzati utak burkolatának tartós felújításához az állam minden önkormányzati forinthoz hozz átesz még egyet. Az is szerepel, hogy a kormány nem hagyja magukra a településeket a városi tömegközlekedés finanszírozásakor, illetve a 4es metró építését közösen elkezdi a kormány és a főváros. És itt jegyezném meg, mielőtt ellenzéki képviselőtársaim ha ngosan bekiabálnának vagy kétperceznének a felszólásom után: az első tendert kiírta a Fővárosi Önkormányzat az alagútépítésre. (Zaj az ellenzék padsoraiban.) Én abban bízom, hogy a négyéves orbáni halasztás után végre a jövő évben konkrétan elkezdődhet a m etróépítés. A 2005. évi költségvetésben konkrét támogatási összegek jelennek meg ezen feladatok finanszírozására. Az önkormányzati utak felújításához 10 milliárd forint áll rendelkezésre. Itt azt javasolom, hogy ez a lehetőség, ez a 10 milliárd forint egy felülről nyitott alap legyen, hiszen nagymértékű elmaradást kell pótolni ezen a területen, és nem csak Budapesten. Szerepel a jövő évi költségvetési tervezésben a tömegközlekedés finanszírozására 15 milliárd forint, ez majdnem a duplája a tavalyi összegnek . Itt azt javasolom, hogy az európai uniós előírásoknak megfelelően ennek az összegnek az elosztási alapja a veszteségfinanszírozás legyen, vagyis a tömegközlekedési társaságok 2004. évi auditált mérlege szerinti veszteség legyen az elosztási szempont. A m ár említett 4es metró beruházására a Kelenföldi pályaudvar és a Baross tér közötti szakaszon a 2005. évi támogatási összeg 15,8 milliárd forint. Itt jegyzem meg, hogy minél hamarabb szeretnénk törvényt alkotni a 4es metró továbbépítésére a Keleti pályaud var és a Bosnyák tér közötti új szakasz, az új négy állomás beruházási szándékáról és a finanszírozásról. A jövő évi költségvetés tartalmaz a fővárosi külső kerületi önkormányzatok részére 2005re 2 milliárd forint értékben a poros utak szilárd útburkolatt al történő ellátásához egy jelentősebb összeget. Ez egy újabb lépés annak érdekében, hogy a közel 950 kilométernyi földút eltűnjön az Európai Unió egyik fővárosában. Azt javasolom, hogy ezt a tételt 500 millió forinttal emeljük meg, és ennek elosztási szem pontjaira is fogunk módosító javaslatot benyújtani. A helyi önkormányzatok fejlesztési célú állami támogatásai a 2004. évihez képest összesen 8 milliárd 560 millió forinttal növekednek. A címzett és céltámogatások 2005. évi előirányzata pedig 63 milliárd 7 55 millió forint, amely továbbra is biztosítja, hogy az önkormányzatok beruházási igényeinek megvalósítását mindkét támogatási forma segítse. Tisztelt Országgyűlés! A benyújtott költségvetés racionális és takarékos gazdálkodást igényel 2005ben is az önkor mányzatoktól, de úgy vélem, erre a kormányprogram fő társadalmi és gazdasági céljainak elérése érdekében nemcsak szükség, de lehetőség is van. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Köszönöm. Megadom a szót Bartha László képviselő úrnak, Fidesz. DR. BARTHA LÁSZLÓ (Fidesz) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A mai vitában, főleg a délutáni szakaszban nagyon sokszor érdekes módon a kormányoldalról számon kérték az ellenzéket, miért nem kons truktív javaslatokkal jövünk és mondjuk meg, honnan szeretnénk forrásokat elvenni, ha