Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. november 3 (181. szám) - Döntés ülésvezetési kérdésben - A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslatról általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - CSABAI LÁSZLÓNÉ (MSZP):
2457 2776 milliárd az a fo rrás, ami a jövő évben az önkormányzatok rendelkezésére áll. Ha figyelembe vesszük, hogy a kormány 4,5 százalékos inflációval számol - és ezt a jegybank is megerősítette, ezért nincs okunk kételkedni ennek valóságában , akkor a 2005ös költségvetés 10,7 s zázalékkal több, mint a 2004es. Csak szeretném a valóság ismerete miatt megemlíteni, hogy 1999ben és 2000ben, a Fideszkormány első két évében az önkormányzatok támogatása 2 százalékkal volt alacsonyabb, mint az akkori infláció mértéke. Ezt meg lehet né zni az ÁSZ jelentéséből. Érdekes az az összehasonlítás, ha a Fideszkormány utolsó teljes évéhez viszonyítjuk az önkormányzatok támogatását; itt a növekmény 60 százalékos mértékű. Tehát szégyenkezés nélkül mondhatjuk, hogy teljesült a “Több pénzt az önkorm ányzatoknak!” választási ígéretünk. Ha a központi költségvetés önkormányzatoknak juttatott normatív, kötött és fejlesztési támogatásának 1334 milliárdját is nézzük, akkor 7,6 százalékos növekményről beszélhetünk, amit 54 milliárd forint európai uniós támog atás egészít ki. Mire jut több pénz a jövő évben? Az európai uniós támogatásból iskolák felújítására, a bölcsődéket fenntartó önkormányzatokra, települési központok, településrészek, lakótelepek korszerűsítésére, a lakosság eladósodásának megakadályozására , lakhatási fenntartásra, a súlyosan sérült családtagot ápolók díjazására, az alacsony jövedelműek jövedelemkiegészítésére, belterületi utak felújítására, a tömegközlekedés színvonalának javítására, a kistelepülések informatikai fejlesztésére. Nem lennék a zonban őszinte, ha nem mondanám el, hogy mérsékelten, csupán 3,54 százalékkal nőnek az intézményfenntartó normatívák. Tudjuk, hogy az előző évek alatt megszaporodott gazdaságtalan intézmények működése megoldhatatlan problémát jelent. Mégis az a véleményün k, hogy a szakszervezetek által kért bérfejlesztés, a kormány által javasolt bérfejlesztés és az önkormányzatoknak a normatívába beépített összege között ellentmondás feszül. Ezért a következő időszakban erre vonatkozóan módosító indítványokkal kívánjuk ez t a ma még meglévő, nagyon komoly feszültséget feloldani. Tisztelt Képviselőtársaim! Az önkormányzatok működésében nagyon fontos az, hogy megtaláljuk a kellő összhangot a működések és a fejlesztések között. Ez a költségvetés fejlesztésbarát költségvetés. A rra törekszünk, hogy az emberek közszolgáltatása minél jobb legyen, de nem lehet elfeledkezni arról, hogy a működés biztosítása mindenképpen nagyon fontos. Tisztelt Képviselőtársaim! Mindössze egy gondolatot szeretnék a lakástámogatásról elmondani. 2005be n 276 milliárdot fordítunk lakástámogatásra. Ez több mint kétszer annyi, mint a Fideszkormány utolsó évében volt. Örülök annak, hogy némi késlekedés után a kormány meghozta a javaslatát egy igazságosabb, a rászorulókat jobban támogató lakástámogatási rend szerre. Ennek négy fontos eleme van: a Fészekrakó program a 30 éven aluliakat segíti, az otthonteremtési támogatás, az úgynevezett félszocpol a 35 éven aluli gyermekes családokat támogatja, s végül a legmarkánsabb vállalás a magánbérlemények adókedvezménye , a lakbértámogatás, valamint tovább folytatjuk a panelprogramot. A magánbérlemények adókedvezménye és a lakbértámogatás azoknak a családoknak segít, akik saját maguk magánlakásépítéssel nem tudják a lakásproblémájukat megoldani. Tegnap a kormány javaslat ára a parlament döntött arról, hogy nullaszázalékos adó van, tehát nincsen adó az önkormányzatoknak öt évre biztosított lakásbérleménynél. Ezeket a lakásokat az önkormányzatok az arra rászoruló családoknak tudják odaadni, úgy, hogy hozzá havonta 14 ezer fo rint összegig lakbértámogatást tudnak biztosítani. Lehet azt mondani, hogy ez kevés. Igen, lehet, hogy kevés. Csak azt tudom mondani, hogy ezzel 3035 ezer család sorsát tudjuk javítani, 3035 ezer családnak válik könnyebbé a lakásfenntartása, válik könnye bbé az élete.