Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. november 3 (181. szám) - A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslatról általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - ARATÓ GERGELY oktatási minisztériumi államtitkár: - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz):
2370 a költségvetési tervezet szerint csökken a tavalyihoz képest, sőt kétháromszoros tandíjat kellene fizetniük a jövőben. Vesztesek az intézményvezetők, akik 2005 szeptemberében alanyi jogon megkapnák a teljesítménypótlékot, ezt ez a kö ltségvetéstervezet elhalasztja 2006. szeptember 1jére, és akkor is csak az 50 százalékot kapnák meg. Vesztesek a pedagógusok, hiszen több pedagógusfeladatot, ami eddig külön működött, beépít a pedagógusmunkakörbe ez a tervezet. Például a szabadidőszerv ezőt, az egészségnevelőt vagy a gyermekvédelmi felelőst. Vesztes az egyházi oktatás, hiszen a kiegészítő normatívákra nem jogosultak. Vesztesek az intézményvezetőhelyettesek, hiszen a létszámhatárok emelése miatt közel ezer intézményvezetőhelyettes, igaz gatóhelyettes fog majd megválni a feladatától. És, tisztelt államtitkár úr, vesztesek a kistelepülések, akikre ön azt mondja, hogy nem csökken a normatíva: 14 éve nem volt arra példa, hogy a normatíva csökkenjen. Ön azt mondja, hogy jól van ez így, legyen körzetesítés, társuljanak az intézményfenntartók. Azonban ez a költségvetés még ezt sem segíti elő, hiszen a társulási normatívát 15 400 forinttal tetszenek csökkenteni. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki képviselők padsoraiban.) ELNÖK (dr. Dávid I bolya) : Megadom a szót Arató Gergely államtitkár úrnak. ARATÓ GERGELY oktatási minisztériumi államtitkár : Sajnálom, hogy Pánczél képviselő úr visszatért a Fidesztől megszokott tárgyszerűtlen, ám indulatos stílushoz. Akkor hadd válaszoljak néhány... (Zaj, k özbeszólások a Fidesz padsoraiból.) És annak is örülök, hogy tisztelt képviselőtársaim meg ahhoz a fajta figyelemhez, ahogyan hallgatnak minden hozzászólást. Szóval szeretnék visszatérni a tényekhez, és két dologra röviden reagálni. Azt, hogy mennyire hián yzik néha a szakszerű megközelítés, nagyon jól mutatja az a fajta hozzászólás, amikor képviselő urak krokodilkönnyeket hullatnak a művészeti oktatásból kiszoruló szegény gyerekek miatt, és nem olvassák el a költségvetési törvényben azt, hogy a díjfizetési kötelezettség alól ezek a gyerekek mentességet kapnak. A rászoruló gyerekeknek nem kell fizetniük a művészeti oktatásban semennyit sem, tisztelt képviselő úr. Azt is szeretném elmondani, hogy itt beszélgettünk a társulásról, és azt mondják képviselőtársaim , hogy nem támogatják a társulásokat. Dehogynem! A többfeladatú, többcélú társulásokat, azokat a társulásokat - amiben megegyeztünk az Országgyűlésben is, hogy ennek a fajta társulási rendszernek a jövőjét jelentik - nagyon jelentős forrásokkal támogatja m ind normatív módon, mind az új társulások létrehozására a költségvetés. Ennek a pénznek körülbelül egyharmada a tapasztalatok alapján az oktatás számára nyit meg új lehetőségeket. Ez körülbelül 5 milliárd forint többletfinanszírozást jelent a közoktatás ré szére. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárti képviselők padsoraiban.) ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Megadom a szót Pósán László képviselő úrnak, a Fideszből. DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz) : Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! Szeretnék arra a témára visszatérni, amit az államtitkár úr mondott. Arató államtitkár úr azt mondotta, hogy 50 százalékkal magasabbak most az oktatási normatívák, mint az Orbánkormány időszakában voltak. Lehet, hogy ez önmagában, a számérték tekintetében igaz, csak egy dologról elfeledkezik. Nevezetesen arról, hogy a nominális összehasonlításnak semmi értelme nincs akkor, ha nem vesszük számításba, hogy időközben milyen áremelkedések és milyen rezsiköltségemelkedések voltak, és ha nem vásárlóértéken viszonyítjuk az összeget, ak kor nagyon mellékvágányra siklunk. Én azt gondolom, a tárgyilagos vitához ez az, ami igazából hozzátartozna.