Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. november 2 (180. szám) - Nógrádi Zoltán (Fidesz) - dr. Baráth Etele tárca nélküli miniszterhez - “Nyertesek vagy vesztesek?” címmel - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz):
2259 No most, ha megengednék, válaszolni szeretnék a képviselő úr kérdésének másik részére is. Tehát ha tisztelettel meghallgatnának, akkor szeretném elmondani önöknek azt is, hogy amikor ez a kormány megalakult, akkor 2002ben (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Milliárdos majom!) azt a helyzetet találta az előcsatlakozás és a későbbi alapok kapcsán, hogy az előző kormány által megadott menetrendhez képest Magyarország másfél éves késésben volt. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Ugye, tudod, hog y ez csak duma?) Nem, uram, ezt pontosan tudom, hogy egészen pontosan így volt. De vissza lehet ellenőrizni, hogyha gondolja, uram. (Zaj.) Egyébként ehhez képest ez a kormány, amelyet önök ismét minősítettek, felvállalta azt, hogy hat hónap alatt rendbe ho zza a lemaradást. Tisztelettel jelentem: sikerült, és ennek következtében az a sokat emlegetett tárgyalás és sikeres lezárása lehetővé tette, hogy egy Prodi nevű elnök, aki az Európai Uniót képviseli, 2004. január 15én iderepült, hogy a miniszterelnökkel együtt elsőként a tíz csatlakozó ország közül elindítsa a pályázatoknak a benyújtási lehetőségét. Ez is egy érdekes tény. A tényekkel nehéz vitatkozni, tudom. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Hol van a lé?) A lé ott van a költségvetésben, ahova ez a kormány betervezte, és ahonnan fizeti. Uraim, vagy érdekli önöket a tények sorozata, vagy nem. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Érdekel, csak az ÁSZjelentésben más van.) Nem tudom, hogy melyikre gondolnak. Na, nem baj, uraim. (Folyamatos zaj.) Tehát akkor maradju nk abban, ha már a tényeknél tartunk, hogy a SAPARDprogramnál a hivatalban 2000. január 1jétől 2004. május 1jéig... (Felzúdulás a Fidesz soraiban.) Érdekli önöket a szám vagy nem? 8834 pályázatot nyújtottak be, ezek közül 2750 nyert, és ezekre a szerződ ések megkötésénél 65 milliárd forintra van szerződés; 2004 szeptemberéig ezekből 8 milliárd 434 milliót kifizettek. Ennyit az előcsatlakozási alapok történetéről. Egyébként pedig úgy gondolom, hogy ha önöket az is érdekli, hogy a normál pályázatokná l mi a helyzet, akkor tisztelettel szeretném önöknek jelenteni, hogy közel kétezer projekt kapott megvalósítási lehetőséget, és 6 milliárd forint támogatásról került döntés. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Tisztelt Országgyűlés! Mielőtt megkérdezném Nógrádi Zoltán interpelláló képviselőt, azelőtt engedje meg, Veress József államtitkár úr, hogy a Házszabály 54. § (2) bekezdése alapján rendreutasítsam önt. (Derültség az MSZP soraiban. - Taps a Fidesz padsorai ban.) Tévedésben van, államtitkár úr, ön alkotmányos kötelezettségének tesz eleget akkor, amikor a Magyar Köztársaság kormányának politikai államtitkáraként a Magyar Köztársaság országgyűlési képviselője által feltett interpellációra válaszol. (Moraj az MS ZP soraiban. - Taps az ellenzék soraiból.) Tisztelettel szeretném felhívni önt arra, hogy jelen pillanatban nem a kormánynak tartozik alkotmányos felelősséggel a parlament, hanem a parlamentnek tartozik alkotmányos felelősséggel a kormány. (Közbeszólások a z MSZP soraiból: Jaj!) Mindezek után megkérdezem az interpelláló képviselőt, hogy elfogadjae az államtitkári választ. NÓGRÁDI ZOLTÁN (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! 59 milliárd forintból kifizetni 6 milliárd forintot, úgy go ndolom, könnyen belátható, hogy nem nagy dicsőség. A költségvetési törvény vitájában derült ki, tisztelt államtitkár úr, hogy a kormányzat ebben az évben arra készül, hogy a rendelkezésére álló keretösszegeknek kétháromszorosát is leköti támogatási szerző désekkel, és az indok erre az a Pénzügyminisztérium részéről, hogy a nyertesek, a kedvezményezettek egy jelentős része egyébként is tönkre fog menni a projekt megvalósítása közben. (Dr. Géczi József Alajos: Utasítsa rendre, elnök úr! Szé gyelld magad, Zoli!) Önök tehát tudatosan készülnek arra, hogy a pályázati kedvezményezettek tönkre fognak menni. Ezzel a finanszírozással, tisztelt államtitkár úr, valóban tönkre fognak menni a jelentős pályázati forrást elnyerők, akiknek egyébként örüln iük kellene, úgy, hogy közben polgári jogi szerződéssel szerződéses kapcsolatban állnak a magyar állammal.