Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. november 2 (180. szám) - Bejelentés önálló indítvány tárgysorozatba-vételének elutasításáról: - Bejelentés frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök:
2222 s tátustörvény első változatának elfogadását követően. Európában Magyarország nem a térség stabilizáló tényezőjeként lett ismert, hanem destabilizáló tényezőként. (Zaj az ellenzék padsoraiban.) Először meg kell vizsgálni ezeket a kérdéseket, és utána jó é rzéssel tudunk majd válaszolni, hogy mi a válasz. Én nem tudom, mi a jó válasz, de azt tudom, nem helyénvaló ennél sokkal kisebb kérdésekben sem, hogy először nem vizsgálódunk, hanem először megpróbálunk választ találni ilyen bonyolult kérdésekre. Szerinte m balga ember az, aki előbb dönt, azután tájékozódik. De mi nem akarunk balga politikát csinálni, mi nem akarunk balga emberként viselkedni, és azt gyanítom, hogy Magyarország többsége sem kíván balga módon eljárni ebben az ügyben. A másik népszavazási kez deményezés, amelyről az elmúlt időszakban sokat lehet hallani, a privatizációra vonatkozik. Hiba azt gondolni, hogy önmagában a privatizáció vagy jó, vagy rossz, az állam vagy jó, vagy rossz, hogy ez csak előnyt vagy csak hátrányt hozhat. Ugyanaz a helyzet és ugyanaz a megközelítés, mint a nemzetpolitikai dilemmáknál. Egy nagyon bonyolult kérdésre próbálnak meg bizonyos politikai tényezők nagyon egyszerű választ adni, igenre és nemre egyszerűsíteni ezeket. De a magánéletünk legtöbb problémájában lehet csak egyszerű igennel és csak egyszerű nemmel válaszolni, ezek a kérdések sokkal bonyolultabbak. Van olyan helyzet, és van olyan vállalat, amelyet jobb, ha magántulajdonos irányít, és magántulajdonos üzemeltet. Van, amikor ennek az ellenkezője igaz, amikor lehe t indokolni konkrét vállalatnál, konkrét szituációban, hogy jobb, ha az állam a tulajdonos, azaz nincsen egyszerű megoldás, amely igenben és nemben foglalható össze; van bonyolult, vállalatról vállalatra meg kell vizsgálni. A kormány megvizsgálta ezt, és a vizsgálat alapján a következőt látja. Az erdőgazdaságok dolgában: soha senki nem akarta az erdőgazdaságokat privatizálni. Szeretném tájékoztatni a parlamentet, a mi kormányunk sem, természetesen maradnak százszázalékos állami tulajdonban. Volántársaságok : a Volántársaságok a térségek társadalmi, gazdasági céljainak hatékonyabb megvalósításához nyújtanak közvetlen támogatást és közvetlen segítséget. Az fontos, hogy a Volántársaságokban több tőke legyen, de azt nem tartjuk elképzelhetőnek, hogy a Volántá rsaságokat a következő két évben értékesítsük. Magyar Posta Rt.: a magyar kormány nem tartja a Magyar Postát privatizációra alkalmas tárgynak. Szeretném világosan mondani: nem tartja a magyar kormány a Magyar Postát erre alkalmasnak. Szerencsejáték Rt.: a Szerencsejáték tevékenységét tisztítani szükséges, túlságosan sok minden van a nagy vállalati ernyő alatt, érdemes a vállalat belső szerkezetét egyszerűbbé, tisztábbá, átláthatóbbá tenni, de ez olyan feladat, mint minden más vállalatnál. Ezt igen! Tehát a vállalat átalakításával nemcsak egyetértünk, de azt igényeljük. Azzal nem értenénk egyet, hogy a Szerencsejáték Rt.t privatizáljuk. Földhitel- és Jelzálogbank Rt.: azt gondoljuk, hogy a piacon működő, jól működő, eredményesen működő bank, amely minden tek intetben alkalmas arra - részben már ma is magántulajdonban van , hogy a további részét magántulajdonba adjuk. Antenna Hungária Rt.: van egy fontos része az Antenna Hungária Rt. működésének, például a földi sugárzás, de ebben a köztelevízióval kötött szer ződést például át kell tekinteni, hogy az minden tekintetben megfelele a hosszú távú érdekeinknek és igényeinknek. Ha ezt megtettük, ha a Televízió sugárzási szerződését pontosítottuk, úgy gondoljuk, utána a társaság értékesíthető. MOL Részvénytársaság: 1 2 százalékunk van benne, hölgyeim és uraim, s miközben elképesztően nagy mennyiségű vagyont képvisel a 12 százalék is, befolyást ma már nem ad. Aki valaha is járatos volt az üzlet világában, tudja, 12 százalékkal különleges jogosítványok nélkül önmagában n em érünk sokat. Sokkal többet érünk, ha az ebben ott lévő vagyont Magyarország fejlesztésére használjuk, fontosabb célokra. Mi ezt a 12 százalékot eladhatónak gondoljuk, el is kívánjuk adni.