Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. október 25 (177. szám) - Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz):
1937 milyen feltételeknek kell megfelelniük a természetes személy tagoknak, akik nem közjegyzők. Ezek a módosítások, illetve az előterjesztésne k ez a része megfelelő. Az a rész azonban, amelyik arról rendelkezik, hogy két vagy esetleg több közjegyző kizárólag abban az esetben alapíthat közös közjegyzői irodát, ha őket egy székhelyre, egy városba nevezték ki, azt gondolom, aggályos. A 198. ajánlás i pontban előterjesztett módosításom arra irányul, hogy két vagy több közjegyző csak akkor lehet ugyanannak a közjegyzői irodának a tagja, ha őket azonos megyében lévő székhelyre nevezték ki. Ugyanis ha megnézzük, hogy az országban jelen pillanatban 283 kö zjegyzői státus létezik, de tudjuk azt, hogy ezen közjegyzői státusok száma 2005. január 1jétől emelkedni fog, összesen 304 közjegyző működhet az országban, akkor azt kell tapasztaljuk, hogy 53 közjegyzőt diszkriminál a jogszabály. Ugyanis 53 közjegyző sz ámára nem teszi lehetővé azt, hogy - ellentétben többi kollégájával - akár közjegyzővel is társulhat, akár közjegyzővel is alapíthat közjegyzői irodát. A módosító javaslat lehetővé tenné az 53 közjegyző számára is azt, hogy ne egy pékkel, egy gépkocsivezet ővel, egy bankárral vagy bármilyen más foglalkozású emberrel legyen kénytelen közjegyzői irodát alapítani, hanem egy azonos megyében lévő, más székhelyre kinevezett közjegyzőtársával is megtehetné ezt. A második, a 199. pontban szereplő javaslatom arra irá nyul, hogy a közjegyzői iroda alapító okiratában az iroda nevének, illetve székhelyének feltüntetése mellett abban az esetben, ha lehetővé tesszük a közjegyzők számára, hogy ne csak azonos székhelyre kinevezett közjegyzők alapíthassanak közjegyzői irodát, akkor a cégjogi szabályozásnak megfelelően az iroda fióktelepét is fel kelljen tüntetni. Végül a 200. pontban szereplő módosító javaslatom arra irányul, hogy a közjegyzői iroda alapító okiratában a helyettesítés rendjét is meghatározzák a közjegyzők. Ez a lehetőség, azt hiszem, a jogkereső közönség érdekeit nagyban szolgálja, lehetővé teszi azt, hogy az adott esetben, különösen a nyári hónapokban jelentős gondot okozó közjegyzői helyettesítéseket a területi kamara bevonása nélkül meg tudják oldani a közjegy zők. Így az állampolgárok érdekei nem csorbulnak. Végezetül engedjék meg, hogy néhány nemzetközi példát is említsek. Ugyanis ismereteim szerint a közjegyzői irodák e tekintetben történő korlátozása, mármint az, hogy két közjegyző is alapíthasson közjegyzői irodát, egyedülálló, hiszen a litván vagy a lengyel, de a 2005. január 1jétől hatályba lépő cseh közjegyzői törvénymódosítás is lehetővé teszi azt, hogy különböző székhelyre kinevezett közjegyzők közjegyzői irodát alapíthassanak. Kérem, ezen módosító ind ítványaimat támogassák. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Hozzászólásra megadom a szót Kosztolányi Dénes képviselő úrnak, Fidesz. DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Talán a mai vita feszültségének levezeté se is lehet az a hozzászólás, amivel zárom, és az a javaslat, amire kérem a támogatásukat, illetve felhívom államtitkár úr figyelmét: dr. Pósán László képviselőtársam terjesztett elő a 298. § kiegészítésében nyelvhelyességi és nyelvtani szabályok megtartás ára tett javaslatot. (23.00) Nagyon csodálkoztunk az önkormányzati bizottságban, hogy ezeknek a teljesen egyértelmű nyelvtani szabályoknak az átvezetésére is a szocialista képviselőtársaink nemmel szavaztak. Nem akarok nyelvészkedni, ide le vannak írva azo k a változtatások, amelyek az egybeírás, a különírás, az elválasztójellel írás szabályai szerint kívánják átfésülni azokat a fogalmakat, amiket a törvényjavaslat használ. Én egyet tudok, én olyan iskolába jártam, ahol ahogy a dolgozatjavításnál az osztályf őnök vagy az irodalomtanár az első helyesírási hibát megtalálta, korábban közölték ezt a