Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. október 25 (177. szám) - Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás): - GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP):
1928 ragaszkodás ahhoz, hogy a villamos vontatás energiaadója mellé a szakma melléállt volna, de akár a Pénzügyminisztérium is melléállhatott volna, hiszen egyik zsebéből kiveszi, a másik zsebébe beteszi, és a szakmaiságtól is elesik . Tehát kérném a tisztelt kormánypárti képviselőtársaimat, hogy mind a két módosító indítványt támogassák, hiszen egyik esetben az önkormányzati intézményeket tudjuk támogatni, másik esetben pedig valóban a környezetvédelmi tartalmát tudnánk ennek az adóne mnek alátámasztani, és a villamos vontatás környezetbarát elterjesztését kismértékben segíteni. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Hozzászólásra megadom a szót Gőgös Zoltán képviselő ú rnak, MSZP. GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP) : Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Azért jelentkeztem normál hozzászólásra, mert van egy olyan módosító javaslatunk, amit ugyan két bizottság támogatott, de szeretnék mellette néhá ny dolgot mondani; szintén jövedéki ügy, nem keretmódosítások, hanem az ellenőrzés, illetve a bírságolás szabályaival foglalkozna. Azt gondolom, mivel nagyon sok helyről kapunk olyan jelzéseket, hogy nem mindig értik igazából a gazdák, hogy sokszor milyen alapon meg miért büntetik meg őket a vámosok, ezért próbálunk egy olyan szabályrendszert kialakítani, és ezzel kapcsolatban írtunk egy módosító javaslatot, hogy amennyiben valakinek egyszer az illetékes hatóság engedélyezte - mert nyilván engedély alapján kapja vissza a jövedéki adót , akkor ne találhassa ki azt, hogy öt év múlva meg bírságot szabnak ki rá. Az a gyakorlat, hogy nem mindig egyezik a vámhivatal által alkalmazott ellenőrzési módszer az adott év szabályozásával. Mondok erre egy konkrét példát. Az idéntől az európai uniós szisztéma szerint a blokktérképek alapján történik a támogatások igénylése. Ennek ellenére a vámhatóságok a jövedéki visszaigazolásnál továbbra is a földhivatalos nyilvántartásokat kérik alapul. Mivel a másik oldalon erre nem i gazán van szükség, ezért nem minden gazdának van ilyen. Ráadásul vannak olyan ellenőrzési tapasztalatok is, hogy mondjuk, öt évre visszamenőleg olyan adatszolgáltatást kérnek, ami abban az évben nem volt kötelező. El lehet képzelni, hogy egy nagyobb cégnél ez kevésbé probléma, mert ott általában egy zártabb nyilvántartási rendszer van, de egy kisebb termelőnél komoly problémát okoz, ha 100150 ezer forintos bírságokat kellene neki kifizetni, amit úgy érez, hogy nem jogos. Ezért gondoljuk mi azt, hogy ennek a szabályrendszerét úgy kell kialakítani - és az első lépés lenne ez a módosító javaslat , hogy végezzen egyszer, de korrekt eljárást a vámhivatal, és ne legyen olyan hivatkozási alapja, hogy egy év múlva vagy két év múlva kitalálja, hogy annak ellenére, hogy én annak idején leellenőriztem, és engedélyeztem a jövedéki adó visszatérítését, most kitaláltam valami új rendszert, és nem megfelelőnek ítélem az akkori eljárást, és ezért büntetést szabok ki. A másik, hogy jó lenne - erre nyilván majd a végrehajtás i utasításban kell kitérni , ha a vámhivatal is tudomásul venné, hogy a mezőgazdasági év nem mindig az adott naptári évhez igazodik. Hiszen vannak olyan átmeneti munkafolyamatok, amikor valaki beszerzi december folyamán a gázolajat, mert úgy érzi, hogy mé g tud szántani; erre nem tud szántani, ott van neki a gázolaj, megvett 200300500 litert, és legközelebb valamikor januárfebruár végén lesz olyan időszak, amikor ki tud menni szántani. Ez alapján már nem járna neki vissza a jövedéki adó. Én azt hiszem, e z az élettől egy kicsit elrugaszkodott ellenőrzést jelent. Emiatt jelzés értékűnek szeretnénk ezt a módosítást, hogy igenis minden hatóság vegye tudomásul, hogy ha egyszer valakit ellenőrzött, ha nem áll be olyan érdemi változás a rendszerben, ami alapján, eljárási hiba miatt esetleg beleszólhat a rendszerbe, ne büntesse meg fölöslegesen a termelőket, mert mostanában nagyon sok ilyen jelzést kaptunk, és jó lenne ennek a végére is pontot tenni, hogy meddig tart egy hatóság eljárási szabadsága.