Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. október 19 (176. szám) - „Nagy a jólét” címmel politikai vita - ELNÖK (Mandur László): - LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz):
1775 Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nagy a jólét. Nagy a jólét Dunaújvárosban, nagy a jólét Kispesten, mint ahogy ezt ma már hallhattuk. De vajon milyen nagy a jólét vidéken? S erről nyílt őszintes éggel kell szólni, ahogy Gyurcsány Ferenc mondta. Nézzük a tényeket! Nyílt őszinteséggel hoztak egy olyan földtörvényt 2002ben, amely lehetetlenné tette a vidéken élő emberek helyzetét, ellehetetlenítette a családi gazdálkodók helyzetét, ellehetetlenített e a falvakban élő embereknek azt a lehetőségét, hogy ott, abban a faluban vegyenek földet, ahol laknak és gazdálkodnak. Két év alatt sikerült tökéletes káoszt teremteni a mezőgazdaság teljes területén. Ez a sertésválsággal kezdődött, bizonyára mindannyian emlékeznek rá, elég nagy vihart kavart. Aztán nem lett vége a történetnek, jött a tejágazat, majd a baromfiágazat válsága, és a termelők a kormánytól semmilyen segítséget nem kaptak. Tavaly az volt a baj, hogy aszály volt, az idén meg az a baj, hogy túl so k gabona termett. Tisztelt szocialista képviselőtársaim, önök nem tudtak érvényt szerezni annak az általános piaci követelményrendszernek, miszerint az intervenciós ár minimumár egy egészséges piacon. Nálunk ez a mai napig elérhetetlen maximális árat jelen t a termelők számára. Aztán volt válság a gyümölcstermelőknél, jelenleg pedig az almatermelők és a kukoricabetakarítók küszködnek azokkal az akadályokkal, amiket ha nem is önök gördítettek, de az elhárításukban jelentős a felelősségük. Nézzük, mi van az új lendülettel ebben a hatalmas jólétben! Jó termésről beszélt Németh Imre itt a bársonyszékben ez év tavaszán, és azt mondta, hogy ez mindent helyre fog hozni. Majd döbbenten tapasztaltuk, hogy július 26án, amikor az aratás már régen zajlott, kezdett neki a minisztérium az intervenciós raktárak kijelölésének. Nos, tisztelt képviselőtársaim, gondolom, mindannyiuk számára világos, hogy akik ebben a dologban károsultak, próbapert indítottak az állammal szemben. Könnyítik a vidéken élő emberek helyzetét azzal, hogy a Brüsszelből megszerezhető pénzek általános forgalmi adójának a visszaigénylését megtiltották. Ezzel egyébként a brüsszeli források után megszerzik a termelők zsebéből hozzávetőlegesen azt a pénzösszeget, ami a nemzeti kiegészítést szolgálná a költsé gvetésből. Segítik a termelőket különböző adó- és illetékemelésekkel. Ugyanis - mint tudjuk - azoknak, akik a mezőgazdaságból élnek, vajmi keveset jelent néhány százalékos személyi jövedelemadócsökkentés, annál többet jelent viszont a duplájára emelendő c égautóadó, a telefonadó és a megemelt illetékek. Ha jól emlékszem, önök azt mondták, olyan kiszámítható agrárpolitikát hirdetünk, amely új piacszabályozással megteremti az értékesítés és jövedelemszerzés biztonságát. Kiszámítható és a termelőknek tartós bi ztonságot nyújtó agrárrendtartást vezetünk be. Egyszerű, igazságos és korrupciótól mentes támogatáspolitikát alkalmazunk. Helyreállítjuk az agrártermelők működési és versenyképességét. Nos, tisztelt képviselőtársaim, kik kapták meg azt a 72 milliárd forint ot, amiről Gráf úr beszélt? Meg kell nézni, hogy kik kapták meg a konszolidációt. És ez a választási ígéretüknek az első be nem tartása volt, néhány héttel a kormányra kerülésüket követően. Soha nem voltam jó irodalomból, de amikor ezekről a dolgokról gond olkozom, akkor eszembe jut Erkel Ferenc Bánk bán című operájának egyik részlete, amikor Tiborc kérdőre vonja Bánk bánt, és egymás után teszi fel a kérdéseket, hogy illike ez, becsülete ez. Tisztelt Képviselőtársaim! Illike a magyar gazdatársadalommal és a magyar mezőgazdasággal ezt tenni? Becsülete az, amit önök tesznek? S hogy mi lett a végeredmény? Nos, a teljesség igénye nélkül: mi történt a HajdúBét Rt.vel és beszállítói körével? Mi történt a Pick Részvénytársasággal? Még a munkáspárti újság vezér cikke is arról szól, hogy miként ment tönkre. Vagy említhetném a napokban folyó tragédiát a mélykúti baromfifeldolgozó körül, vagy pedig a Bábolna Rt. felszámolás vagy megszüntetés alá került részlegei beszállítóinak a későbbi sorsát. Korlátozó intézkedés eket vezettek be a mezőgazdasági szállítójárműveknél. Előírták a traktorosok számára, hogy vizsgázzanak le mezőgazdasági gépkezelésből, olyan emberek számára, akik már nyugdíjkorúak és a saját földjeiket művelik. De nem is ezzel van a baj, mert ha EUelőír ás, akkor legyen meg, ám az, hogy ennek a költségét elviselhetetlenül magas áron határozták meg, több mint felháborító.