Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. október 18 (175. szám) - Pichler Imre (MDF) - az egészségügyi, szociális és családügyi miniszterhez - “Csőd felé rohannak a klinikák?” címmel - ELNÖK (Mandur László):
1658 kisebb kormányról beszélt, lám, lám, több a minisztérium, mint korábban ; vagy azt tesszük, amit tettünk most, hogy a Gyermek, Ifjúsági és Sportminisztérium báz isán megcsináljuk a rendszerváltás óta legátfogóbb szociális és esélyegyenlőségi tárcát, a sportot pedig a miniszterelnök közvetlen hatáskörében tartjuk, ezzel erős képviseletet biztosítunk. Nézze, nem gondolom, hogy a magyar sport olimpiai szereplése anna k volt betudható, hogy minisztérium volt az, ami a sport állami irányítási feladatait ellátta, de ha igen, akkor még jobb lesz a következő időszaké, mert a miniszterelnök személyesen fog a sport irányításában részt venni. Köszönöm, hogy meghallgatott, képv iselő úr. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, miniszterelnök úr. Viszontválaszra a képviselő úrnak megadom a szót. SZALAY FERENC (Fidesz) : Köszönöm a választ, miniszterelnök úr. Tartottam attó l, hogy ezt tetszik majd válaszolni. Ha kicsit mást tetszik mondani, akkor nem kellett volna elmondanom azt, amit most fogok mondani: ön sportminiszterként sem állt a helyzet magaslatán. Ön sportminiszterként elérte azt, hogy 3,5 milliárddal csökkent a spo rttámogatás 2004ben. Ön sportminiszterként lemondott, és cserbenhagyta az olimpiai csapatot. Ön prioritásokról beszél, és nem látta, hogy a sport nem az olimpikonokról szól, nem a labdarúgókról szól, hanem az egészséges életmódról szól, ami kapcsán sokkal többről van szó, mint ön gondolná. Tehát a magyar sport presztízsvesztesége, amit ön most okoz a minisztérium megszüntetésével, sokkal több, mint amire ön bármikor is gondolt. Ezért azt gondolom, hogy a '99ben megalapított Sportminisztérium legnagyobb er énye azt volt, hogy visszaadta azt a társadalmi megtiszteltetést a sportnak, ami jár neki, mert egy olyan területről van szó az országban, ami, azt hiszem, sok más területtel is versenyezhet. Úgy gondolom, ön ezt nem értette meg. Köszönöm. (Taps a Fidesz s oraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. (Gyurcsány Ferenc: Képviselő úr, őszintén nem értem, amit mondott…) Miniszterelnök úr, viszontválaszra megadom önnek a szót. Parancsoljon! GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök : Nincsen még hangom, elnök úr - mos t már van. Köszönöm. Képviselő úr, őszintén nem értem, amit ön mond. Az a minisztérium volt, amelyet én vezettem, amely visszavette a sport támogatásának elosztási jogát azoktól, akiknek önök odaadták albérletbe. Ez a minisztérium volt az, amely a sportutá npótlás egységes nagy rendszerét kidolgozta, és többet fordított rá mindig, mint önök korábban bármikor. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Mese!) Ez a minisztérium volt az, amelyik tornatermet meg tanuszodát kezdett el építeni (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Hányat? - Az elnök csenget.) , nem pedig 40 milliárdért Budapest Sportarénát. (Közbeszólások a Fidesz soraiból.) Azt tudom mondani önnek, képviselő úr, ha valakit érdekelt, hogy mi van a sport világának az alján, akkor minket érdekelt. Ha valaki azt gondo lta, hogy nem a labdarúgásból kell kiindulni a sport világában, akkor azok mi vagyunk. Ennek az ellenkezőjét tették önök. Azt gondolom, hogy a tények magukért beszélnek. (Közbeszólások a Fidesz soraiból.) Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) Pichler Imre (MDF) - az egészségügyi, szociális és családügyi miniszterhez - “Csőd felé rohannak a klinikák?” címmel ELNÖK (Mandur László) :