Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. október 18 (175. szám) - Gusztos Péter (SZDSZ) - az igazságügy-miniszterhez - “Minden harmadik nap” címmel - ELNÖK (dr. Dávid Ibolya): - GUSZTOS PÉTER (SZDSZ):
1634 kapcsolatban, nagyon sok részletkérdésről vitatkoztunk itt egymás között, ön is bizonyosan jól emlékszik rá. Egy másik probléma az, hogy az egyébként többünk által is felhozott, külföldön, úgymond, jól működő, valóban jól bevá lt példák, megoldások nem biztos, hogy a magyar jogrendszerben is tökéletesen alkalmazhatók és megfelelő megoldásokat adnak. A törvényjavaslat sajnos nem tudta megnyugtatóan rendezni a koncepcionális kérdések egy bizonyos körét sem. Alkotmányjogi szempontb ól aggályos, hogy a távol tartást öt napon túl is a rendőrség hatáskörébe utalja a javaslat. Ugyanakkor, ha bármilyen érdemi hatást várunk tőle, a távoltartás időtartamának ahhoz kellően hosszúnak is kell lennie egyben. Másrészt a helyszínen elrendelhető i deiglenes távoltartás szabályai teljesen átdolgozásra szorulnak, hiszen olyan fokú jogkorlátozást jelent, amit csak kellőképpen felkészült jogalkalmazókra bízhatunk. A harmadik megfontolandó körülmény, hogy a távol tartás háttérjogszabályaként is funkcioná ló államigazgatási eljárási törvény helyébe lépő új törvényjavaslat immár az Országgyűlés előtt van, érdemes ezzel is összevetni a törvényjavaslatot. Szakmai ellenvetések szerint a családon belüli erőszak bűncselekmény, tehát azzal szemben büntetőjogi szan kciónak lenne helye. A távol tartás is büntető jellegű kényszerintézkedés, tehát a Btk.ban kellene szabályozni. E nézetek szerint a törvényjavaslat fő hibája, hogy menthetetlenül és megengedhetetlenül keverednek benne több jogág jogintézményei. Ugyanakkor azonban, ha a büntetőjogban gondolkodnánk, akkor a távol tartás intézménye mint szankció csak jogerős bírósági ítéletben kerülhetne kiszabásra, ezzel azonban elveszítené a gyorsaságot és a hatékonyságot mint nagyon fontos szempontot. Természetesen felmerü lhet az az ötlet, hogy egyúttal eljárásjogi kényszerintézkedésként is bevezessük a távol tartást, ez azonban teljesen ellenkezik a büntetőeljárási törvény jelenlegi jogi logikájával, hiszen az ottani kényszerintézkedések célja annak biztosítása, hogy a ter helt a hatóságok rendelkezésére álljon. A javaslat további orvosolandó problémája, hogy csak jogi adminisztratív eszközökkel próbál meg kezelni egy komplex megközelítést igénylő problémakört. Tehát ennek érdekében a konkrét válaszaim: egyrészt átdolgozzuk a törvényjavaslatot, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy a kellő határidőben, azaz három hónapon belül ismét az Országgyűlés asztalára tudjuk letenni az átdolgozott javaslatot. Csak tájékoztatni szeretném önt és a tisztelt Házat, hogy a Bárándy Pét er és Petrétei miniszter úr közötti esetleges nézetkülönbségre vonatkozó kérdésére a válaszom az, hogy semmilyen nézetkülönbség nincs közöttük, technikai kérdésekről van szó. Az, hogy miniszterváltás történt, érdemi jelentőséggel ebben a tekintetben, úgy g ondolom, nem bír. És még egy dologra szeretném fölhívni a figyelmet: egy nagyon bonyolult társadalmi jelenségről, egy nagyon bonyolult problémáról van szó. Önmagában a jog biztosan nem elegendő arra, hogy kezelje ezeket a problémákat, a jog csak bizonyos v etületeit képes kezelni. Mi megpróbáljuk azt a megoldást az asztalra tenni, amely alkotmányosan képes kezelni ezeket a problémákat. De csak tájékoztatni szeretném önt és a tisztelt Házat, hogy még nagyon sok egyéb intézkedésre is szükség van, tehát önmagáb an véve ettől a törvényjavaslattól csodát és egyedüli megoldási módot ne várjunk. Együtt kell megpróbálnunk megoldani az ügyet, és együtt kell megpróbálnunk jó szabályozást találni, mind a jogi szabályozás, mind pedig az intézményrendszer tekintetében. Nag yon remélem, hogy egyezségre jutunk. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az SZDSZ soraiban.) ELNÖK (dr. Dávid Ibolya) : Kérdezem a képviselő urat, elfogadjae az államtitkári választ. GUSZTOS PÉTER (SZDSZ) : Elnök Asszony! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtá rsaim! Egyetértek államtitkár úrral abban, hogy ez egy nagyon bonyolult társadalmi és bonyolult jogi kérdés, ahol különösen fontos az, hogy alkotmányos szempontból megfelelő megoldást legyünk képesek találni. A válaszát azért tudom