Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. október 13 (174. szám) - Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának lezárása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. MARTONOSI GYÖRGY (Fidesz):
1604 előterjesztésben is említettem, a személyszállítással kapcsolatos törvényalkotás az adósságunk, és ezt az elkövetkezendő időszakban meg kell oldani. Másrészt pedig hivatkoztam é s hivatkozom arra, hogy az európai uniós szolgáltatás szabályozása nem foglalkozik ezzel a kérdéskörrel, más uniós országokban is speciális helyet foglal el a személytaxiszolgáltatás, és egyetértek azzal, hogy a szubszidiaritás elve alapján az önkormányza tok ügyének kell ezt tekinteni. Harmadrészt természetszerűleg nem öröm - és osztom államtitkár úr véleményét is , régen volt az, amikor azt gondoltuk, azt hittük, hogy az olajár emelkedése vagy csökkenése megáll a határoknál. Ezzel együtt természetesen hi szünk a versenyben. A gyakorlat igényelte ezt a módosítást és a gyakorlat igényelte ki ezt a törvénymódosítási javaslatot. Miért? Azért, mert a legmagasabb ár jelen pillanatban nem felel meg az ellátás speciális körülményeinek. S még egyszer hangsúlyozom: a gyakorlat, amiben a hozzászólások is megerősítettek engem. Bízunk a szándékban, a szándék tekintetében a kiszámíthatóságban, az átláthatóságban és az ellenőrizhetőségben. S bízunk abban, hogy az ármegállapítás tekintetében egyeztetni kell az illetékes ka marával, a fogyasztóvédelemmel és az illetékes szakmai érdekképviseletekkel. S nem utolsósorban rendeletet kell alkotni róla az illetékes önkormányzatokkal. Osztom azt, hogy a lehetőséget meg kell adni - adjuk meg a módosítással! Köszönöm szépen. ELNÖK (dr . Világosi Gábor) : Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Az általános vitát lezárom. Mivel az előterjesztéshez módosító javaslat nem érkezett, részletes vitára nem kerül sor. A törvényjavaslat elfogadásáról a következő ülésünkön határozunk. Tisztelt Országgyűlé s! A mai napirendi pontok tárgyalásának a végére értünk. Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának lezárása ELNÖK (dr. Világosi G ábor) : Emlékeztetem képviselőtársaimat, hogy az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - a módosító javaslatok házszabályszerű benyújtása érdekében - tegnap nem zárul t le. A T/11621. számú előterjesztés általános vitáját most lezárom . A részletes vitára bocsátásról később határozunk. (18.20) Napirenden kívüli felszólalók: ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Tisztelt Országgyűlés! A mai napon n apirend utáni felszólalásra jelentkezett Martonosi György képviselő úr, Fidesz: “Miért nem kapták meg az önkormányzatok a közszféra idén esedékes 6 százalékos béremelésének fedezetét?” címmel. Megadom a szót, öt percben. DR. MARTONOSI GYÖRGY (Fidesz) :