Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. október 13 (174. szám) - Az árak megállapításáról szóló 1990. évi LXXXVII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. KATONA TAMÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz):
1601 szépen taxatíve fel is sorolta. Más alkalommal már elmondtam, hogy sajnos ezek között nincs ott, hogy hiszünk az önkormányzatiságban, ez sajnos kimaradt belőle. De az benne van, hogy hiszünk a versenyben. Államtitkár úr is megeml ítette, hogy bizony érdekes a visszatérés a régi rendszerből ismert, fix hatósági áras megoldáshoz. Ön, Katona államtitkár úr, biztosan emlékszik CsikósNagy Béla remek közigazgatási munkáira, amelyek valamikor '68 táján a kommunista rendszert próbálták me gújítani. De a lényeg az, hogy önök - SZDSZ, MSZP - a versenyben hittek. A másik bejelentenivalóm az üggyel kapcsolatosan az, hogy a mai napon 5 forinttal emelkedett a benzin ára. A benzináremelés a rendszerváltás óta többször okozott politikai - belpoliti kai és egyéb politikai - problémát. De most nem ilyen történelmi elemzésbe kívánok bocsátkozni, hanem arról szeretnék szólni pár szót, hogy Kuncze elnök úrral, SZDSZ, beszéltem ennek az előterjesztésnek a kapcsán egykét ügyről, és megemlítettem a taxiskér dést is ebben a kérdéskörben, és mondta, hogy akkor más volt a helyzet, akkor a kormány emelte a benzin árát, most pedig a MOL emeli. Érdekes álláspont, hogy az MSZPSZDSZkormányzat most már az árkérdéseket eltolja magától, hiszen semmi közünk hozzá, a pr ivatizáción túlestünk, illetve önök szerint nem estünk túl, de mindenesetre ezek a vadkapitalizmus velejárói. Hát, kérem szépen, így jön ide ez a két kérdés, mert előttünk fekszik egy olyan javaslat, ami úgy gondolja, hogy a rögzített hatósági ár legyen a taxizásnál is a követendő árképzés formája, azaz fixáras tarifákat vehessenek igénybe és határozhassanak meg azok az önkormányzatok, amelyek élni akarnak ezzel a jogukkal. Az előző két dolgot azért említettem meg, mert azért ez jól mutatja, hogy az MSZP és a SZDSZ ideológiai szilárdságával hogyan állunk, és talán az igazmondásával is. A kérdések nagyon összefüggnek egymással. A probléma - ahogy az előterjesztő úrtól hallottuk - valóban többoldalú és nagyon sokszínű. A tarifa kérdése az egész ügyben tulajdon képpen annak csak egyik eleme. Azt, hogy az tartozik a parlament hatáskörébe, és nekünk csak arra van jogosítványunk, hogy a tarifa ügyében hozzunk döntéseket, megértem. Éppen ezért foglalkozzunk magával a tarifakérdéssel, de egyáltalán ne felejtsük el azt , hogy a kérdéskör legalább olyan komplex, mint ahogy az előterjesztő polgármester úr mondta. Bár itt helyi önkormányzati szinten mi mint kerületi képviselők nem fogunk tudni beleszólni a főváros dolgaiba. Meg kell állapítsam, hogy 14 év óta a Demszky álta l vezetett fővárosban abszolút megoldatlan a taxis vállalkozói réteg, a taxistársadalom összes problémája, az egyik válságból a másikba esett ez a réteg. Ennek épp itt az ideje, és szeretném leszögezni, ezért támogatja a FideszMagyar Polgári Szövetség enn ek az előterjesztésnek a megszavazását. A problémák legsúlyosabb elemei között hadd említsem meg az idegenforgalmi megítélést, de inkább tényleg én is azt mondanám, hogy elítélést. Én 1992ben találkoztam egy olyan felméré ssel, ami az akkor Magyarországra örömmel várt és becsalogatni célzott vegyes vállaltok, külföldi vállalatok ügyvezetőit és igazgatóit nyilatkoztatta, hogy mi a helyzet Budapesttel kapcsolatosan. Ennek a kívánságlistának, illetve a véleményüknek az elítélő sorrendjében első helyen a nem megfelelő színvonalú irodai ellátottság volt, és a második helyen a budapesti, magyarországi taxiskörülményeket jelölték meg. Szerintem azóta sem változott különösebben ez a megítélés, de erről legkevésbé a taxisok tehetnek, erről inkább azóta is a főváros tehet. Nincs tisztázva és kidolgozva a személyi fuvarozás viszonya a tömegközlekedéssel. Tömegközlekedésnek tekintsük a taxis szolgáltatást, vagy csak a tömegközlekedéshez kapcsolódó, vagy a tömegközlekedés mellett meglévő, nemkívánatos vállalkozói tevékenységként tekintünk rá? Azt hiszem, ezt a kérdést is egyszer meg kellene végleg határozni, meg kellene állapodnunk abban, hogy a taxizás, a taxis szolgáltatás a tömegközlekedés része, éppen ezért ugyanolyan előnyöket kellene biztosítani a taxisoknak, mint bármelyik másnak, ugyanúgy kellene államilag dotálni, mint a BKVt. Nem tartom elégségesnek taxis szempontból, hogy azzal, hogy a buszsávban is mehet a taxi, az ő tömegközlekedési mivoltja már meg van becsülve vagy el van is merve. A droszthelyzetről már nem is érdemes beszélni. Nem érdemes beszélnünk most itt az árkérdésnél a szolgáltatás ellenőrzéséről, és mondom, az a káosz és az a háború, ami a drosztokon folyik, megoldásra vár.