Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. október 13 (174. szám) - A textil- és ruházati, valamint a bőr- és cipőipar súlyos helyzetének enyhítésére szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - NÉMETH ZSOLT (MDF): - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - FARKAS IMRE (MSZP):
1597 NÉMETH ZSOLT (MDF) : Köszönöm a szót, elnö k úr. Mintha azt érezném ki a hozzászólások némelyikéből, mintha ebben az ágazatban egyrészt jellemző lenne a bérmunka, ez még igaz is lehet, de ez valamiféle szégyellnivaló dolog, amely jobb, ha megszűnik. Úgy érzem, hogy ez egy túlhaladott álláspont, his zen nem nagyon látjuk azt, hogy mondjuk a Flextronics valamely vezetője lehajtott fejjel közlekedne csak azért, mert bérmunkát végeztet. Ebben a szektorban is, a bérmunkával együtt is megjelenik a kutatásfejlesztés és az innováció. Ezeknél a cégeknél nem feltétlen az egydolláros munkabérrel versenyeznek, hanem az én példámban a nálunk, a magyarnál lényegesen magasabb bérszínvonalú támogatott szlovén bérrel. Tehát nem távolkeleti példát hoztam. Ugyancsak államtitkár úr gondolataira hadd reagáljak, mert nem arról beszéltem, hogy valamely külső piacon nem lesz versenyképes, hanem itt, a hazai, a magyar piacon az a cég, amely, mondjuk, egy európai uniós tagállamban közbeszerzést nyer el, itt pedig nem tud ráállni a rajtkőre - erről beszéltem , azért, mert oly an szabályaink vannak. Köszönöm. ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Köszönöm. Mivel több jelentkezőt nem látok, ezért megkérdezem Farkas Imre képviselő urat mint előterjesztőt, hogy kíváne válaszolni az elhangzottakra. (Farkas Imre bólint.) Öné a szó, képviselő úr. FARKAS IMRE (MSZP) : Igen, köszönöm, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, a lezajlott vitát kétféleképpen lehet jellemezni. Egyrészt biztosak lehetünk benne, hogy a sajtóban nem fog megjelenni, mert rendkívül unalmas volt, hi szen igaziból nem volt komoly vita. Ha a másik oldalról közelítem, akkor azt mondom, hogy igenis értelmes vita volt, megoldásra törekvés és konstruktivitás jellemezte ezt a vitát, és mindenki a különbségek felmutatása és egymás marása helyett valóban arra törekedett, hogy lehetne itt még valamit nyújtani az ágazatnak. Amit az államtitkár úr több felszólalásban is elmondott, én azt úgy látom, és beszéltem néhány képviselőtársammal, mindannyian úgy ítéljük meg, hogy a tárca részéről egyfajta nyitottság van ez en a téren; és több képviselőtársam is elmondta, és mi magunk is így látjuk mindannyian, hogy ez nem egyetlen tárca ügye, éppen ezért a kormányzat irányába fordultunk, és kifejezetten több tárcára tartozó dolgot látunk itt. Amit az államtitkár úr elmondott , arra néhány tekintetben reagálnék. Igen, probléma van a munkaerővel. Sajnos, az a baj, hogy azokban a térségekben, ahol ez a munkaerő felszabadul, amely kiszorul a könnyűiparból, ott nem tudnak elhelyezkedni. Lehet hogy az ország más részén, több száz ki lométerrel arrébb teremtődnek munkahelyek, ahová autóbusszal, drága pénzért szállítják az embereket, de ezekben a térségekben általában nem tudnak az emberek elhelyezkedni, és itt az alternatívája a foglalkoztatásnak a munkanélküliség, ez fog bekövetkezni. Én magunkkal is vitatkozva azt kell hogy mondjam, bizonyos feltételek között, majdnem szociális alapon még az ilyen esetben is el tudom képzelni a foglalkoztatást, mert ha az nincs, akkor csak a munkanélküliség van, ha ott nem teremtődik munkahely ezen a téren. A másik, amit az államtitkár úr elmondott: maximálisan egyetértek vele, hogy magasabb hozzáadott érték felé kell elmozdulni, nem vitatható. Én úgy látom, több évtizedig dolgoztam ebben az ágazatban, hogy itt igenis létrejöttek értékek, vannak termék ek, márkák és sok minden, de ez az ágazat úgy ki lett véreztetve, hogy ma már ezeket a márkáit nem tudja megvédeni, nem tudja továbbfejleszteni, és a bérmunkába menekül bele, mert a bérmunkában nem kell neki az anyagköltségeket megfizetni, nem kell semmit kifizetni, csak a munkabérre és a rezsire kell kicsi összeget fordítani. Idáig jutott az ágazat. És ha valóban abba az irányba kell elmozdulni, hogy legyenek termékei, mert enélkül valóban nem megy, akkor ehhez kell bizonyos segítség, mert ma már ezt lerom lott állapotot nem tudja megteremteni saját erőből egyegy ilyen vállalkozás.