Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. október 13 (174. szám) - A textil- és ruházati, valamint a bőr- és cipőipar súlyos helyzetének enyhítésére szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz):
1592 Nyilván azt is támogatni lehet, hogy mindent tegyen meg a kormányzat annak érdekében, hogy a külpiaci termékek belső pi acra való jutása legális legyen, és ne tudja elárasztani az illegális termékek dömpingje a hazai piacot. A VPOP, a fogyasztóvédelmi felügyelőségek, az APEH, a rendőrség együttesen kell hogy dolgozzon ezen a feladaton, ugyanakkor azt is látni kell, hogy a t evékenység fokozása ezen a területen további költségvetési forrásokat igényel, és nem lehet egyik hónapról a másikra látványos eredményeket elérni, de egyetértünk a javaslattal, hogy ez ügyben is tenni kell. Végezetül hadd kérjem azt, nyilván az eredeti fo rmájában a határozati javaslat nem tekinthető késznek, hiszen a benyújtása óta eltelt idő alatt változott a helyzet, tehát abban a formájában így nem elfogadható, így a megfelelő módosító indítványokat a képviselő urak benyújtani szíveskedjenek, és az alap ján tudjuk folytatni a tárgyalást. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Köszönöm. Ismét felszólalásra jelentkezett Latorcai János képviselő úr. Megadom a szót. DR. LATORCAI JÁNOS (Fidesz) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim ! Tisztelt Államtitkár Úr! Csak nem szeretném, ha államtitkár úr úgy menne vissza a tárcához, hogy mindazokból a gondolatokból, amelyek értelemszerűen ebbe az ön előtt is fekvő előterjesztésbe nem fértek bele, és mint ahogy az előbbi felszólalásomban jelez tem, nem is volt szándékunk, hogy behatároljuk a tárca cselekvését... Néhányat azért szeretnék említeni, mert úgy gondolom, hogy ez is mutatja, hogy mi mindenben gondolkodtunk mi a gazdasági bizottságban pártállástól függetlenül, annak érdekében, hogy való ban a gyakorlatban is alkalmazható és megvalósítható megoldások biztosítsák ennek az ágazatnak a továbbélését, illetve még talán nem nagy szó, ha azt mondom, a versenyképességét, hiszen enélkül nem lehet léteznie. Csak néhány gondolat a piacvédelem, a tisz tességtelen piaci magatartás vonatkozásában. Az teljesen természetes, hogy növelni kell a vásárok, a piacok fokozott fogyasztóvédelmének és vámellenőrzésének megvalósítását, hiszen ezzel lehet igazából kiszűrni az ellenőrizetlen vagy minőségileg nem megfel elő termékeket. De ugyanilyen fontosnak tartjuk azt is - a fogyasztók érdekeit szem előtt tartva , hogy a jó minőségű, ellenőrzött termékek köre bővüljön. (17.20) Komplex fogyasztóvédelmi program valósuljon meg, amely kiterjedne műszaki forgalmazási szabv ányok áttekintésére, önkéntes termékszabványok kialakítására, minőségi védjegy kialakítására, biztosítására, az ellenőrzött minőségű termékek forgalmi arányának a növelését támogató akciókra. Ezek mindmind olyan dolgok, amelyek támogatását az Unió nem til tja. Úgy gondolom, hogy a piacra jutás szempontjából is látunk területeket. Többek között, amikor azt mondjuk, amit Németh Zsolt képviselőtársunk mondott, hogyha biztosítani lehet azt, hogy a közbeszerzések vonatkozásában ebben az ágazatban azok a cégek, a kik különben külföldön képesek az ottani közbeszerzési feltételeknek megfelelni, akár egy meghívásos eljárás keretében is, valamiféle többletlehetőséget kapjanak a hazai közbeszerzési eljárásoknál. Vagy a beszállítói programok esetében épp a kicsi és közep es vállalkozások támogatásával, vagy az exportgarancia új típusú támogatásainak a bevezetésével. Vagy a foglalkoztatás szempontjából, ami szintén rendkívül fontos, hogy a magas élőmunkaigényű vállalkozások foglalkoztatási támogatását pályázat keretében, t ermészetesen európai uniós feltételeknek megfelelően úgy biztosítani, hogy a vállalkozások valós költségnövekedéséhez adjon támogatást. Ugyanilyen fontos lehet a térségi foglalkoztatási szempontok előtérbe állítása vagy a munkaerőalapnak új intézkedések ki dolgozása, ami a munkaerő megtartását szolgálja egyegy területen. Rendkívül fontosnak tekintjük a szakképzést, hiszen át kellene végre vizsgálni, górcső alá kellene venni, hogy ma a szakképzésben jól működneke a bázisintézmények, egyáltalán működneke, h ogy a gyakorlati képzés feltételeit hogyan lehetne javítani, és hogyan lehetne azt a kor