Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. október 13 (174. szám) - Az ülésnap megnyitása - A hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások különadójáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - DR. DANCSÓ JÓZSEF (Fidesz):
1505 Itt elhangzott a lakáshitelezés, hogy ebből a takarékszövetkezetek nem részesültek. Ez igaz, de én azért hadd mondjak egy olyan hitelszegmenst, amiből viszont igen, erről itt ugyanis eddig nem volt szó. Vegyük sorba, hogy milyen agrárhitelezés történt az elmúlt két évben! Kezdtük egy hitelkonszolidációval 60 és 12,5 milliárd erejéig. Ez nyilván e gy friss pénzt jelentett az ágazatnak, ez a bankoknak is jót tett, és ebben azért keményen benne voltak a takarékszövetkezetek is. Volt egy 50 milliárdos aszályhitel, ennek nagy része szintén a kisebb bankokon keresztül ment, mert a nagy multibankokra nem jellemző, hogy agrárhitelezést folytatnak. Európahitel: meghirdettük 100 milliárd forintra, lett belőle 230 milliárd, és volt egy elkülönített része, amit nem vehettek igénybe mások, mint kisvállalkozások, amiknek a hitelezését kizárólag a takarékszövetke zetek végzik vidéken. Volt egy faktorálási akció tavaly 52 milliárd forint értékben. Jó, hogy ebből mennyi került oda, az már egy másodlagos kérdés, de nyilván ezt se a multik végezték, hanem igazából faktorcégek. Tehát az, hogy ők ebbe bekerültek, egy tel jesen természetesen dolog. Azt hiszem, hogy ezen túl rengeteg beruházás történt az ágazatba, hála istennek, közel 400 milliárd forint értékben. Ahhoz nagyonnagyon sok önrészt biztosítottak bankok és takarékszövetkezetek is, vidéken is, mert nyilván, akine k a takarékszövetkezet a számlavezetője, mondjuk, őstermelő vagy egyéni vállalkozó, csak azon keresztül tudott ilyen finanszírozáshoz jutni. Tehát nem kellene leszűkíteni ezt a kérdést, az állam kapcsolatait csak a lakáshitelezésre, hanem olyan hitelezést is figyelembe kellene venni, ami viszont nem a nagy multibankokon keresztül, hanem a kisebb bankokon keresztül történt. Köszönöm szépen. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Felszólalásra következik Dancsó Jó zsef, a Fidesz képviselője, 10 perces időkeretben. Parancsoljon, öné a szó, képviselő úr. DR. DANCSÓ JÓZSEF (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Hallgatva a vezérszónoklatokat meg a kétperces hozzászólásokat, elég furcsa helyzetb en érzem magam, s elég furcsa helyzetben van ez az ország, hogy ilyen támadásokat lehet intézni bizonyos gazdasági ágazatok felé, mint amit most az MSZP és az SZDSZ képviselői ebben a törvényjavaslatban megfogalmaztak. Miről is van szó? Benyújtottak egy ol yan törvényjavaslatot, amely úgymond kamatréskülönbözet megadóztatásáról szól, ami látszólag helyénvaló dolog lehet, csak hát ezek után fölmerül a kérdés, hogy ha kipécézi a jelenlegi kormánykoalíció legközelebb a műköszörűsök vagy a cipőgyártók iparágát, és úgy találja, hogy az árbevétel vagy bármi alapján túl magas a jövedelmük, akkor jövő héten beterjeszt egy törvényjavaslatot, amely megadóztatja majd az ő jövedelmüket - vagy akár más szektort is lehetne említeni. Az indokolás is nagyon izgalmasan hangz ik, hogy ne mondjam, furcsa, mert arról szól, hogy a pénzügyi intézményeken kívül álló, és a költségvetést hátrányosan érintő okok miatt van szükség erre a kamatkülönbözetadóra. Ha kívül áll, akkor miért akarjuk büntetni a pénzügyi szektort, ha nem ők teh etnek róla? Ők csak alkalmazkodnak egy olyan rendszerhez, egy olyan szisztémához, ami kialakult Magyarországon. (10.20) Ráadásul azért azt ne felejtsük el, hogy míg a pénzügyi szektor versenykörülmények között dolgozik, és bizony az elmúlt tíz évben csakne m 50 százalékkal javította a hatékonyságát, addig a költségvetés vagy a magyar állam működésére ez már korántsem mondható el. Úgy gondolom, hogy talán célszerűbb lenne a saját házuk táján megvizsgálni azokat a lehetőségeket, amelyek a megtakarításokat ered ményezhetnék, és mondjuk, nem tizenegynéhány vagy még több új politikai államtitkárt pluszban kinevezni. Úgy gondolom, ezek hatékonyabb lépések lennének, mint a piacgazdaság bizonyos szektoraira különbözeti adókat kivetni.