Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. október 12 (173. szám) - Az adókról, járulékokról és egyéb költségvetési befizetésekről szóló törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Deutsch Tamás):
1482 a valóságban azt jelenti, hogy Magyarországon a lakosság egyharmada nyomorog, egyötöde pedig éhezik. Ilyen körülmények között került sor az újabb adóemelések beterjesztésére. A saját szakterületemre, az agrárágazatra vonatkozóan a most megjelent IVIII. havi KSHjelentés megállapítja, hogy a mezőgazdasági termelők jövedelmi helyzete idén a vizsgált időszakban 5,7 százalékkal romlott. Gondoljunk bele, ilyen súlyos átlagos jövedelemromlás a piacilag legkiszolgáltatottabb kis- és középvállalkozásoknál hatványozott jövedelemromlást jelent. És úgy tűnik, hogy a 2005. évre szóló agráradót ehertervek is túlnyomórészt ezen termelői rétegeket sújtják. Példaként megemlíthetem azokat a szőlőtermelőket, akik ez ideig mindig szőlőként értékesítették termésüket, viszont az idei évben a felhalmozódó borkészletek miatt lehetetlenné váló szőlőértékesí tés ezt a kistermelői réteget is feldolgozásra kényszeríti. Nos, ez a kényszerfeldolgozói réteg a kért engedmények helyett egyszerűsített adóraktári nyilvántartásra és plusz adóteherre lesz kötelezve, pedig valójában piaci problémát oldanak meg önerőből, állami támogatás nélkül vezetik le a piaci árutöbbletet, és ezt a hasznos tevékenységet büntetőadóval sújtja az állam. Ugyancsak pluszterhet fogalmaz meg a tervezet az őstermelői tevékenység keretében a saját gazdaságban termelt szőlőből készített szőlőmus t és szőlőbor értékesítésére vonatkozóan, ugyanis az őstermelőket 2005től kezdődően két litert meghaladó kiszerelésben történő értékesítésre kötelezi. Ez az eddigi, limithez nem kötött értékesítéshez képest tekintélyes új terhet jelent. Éppen azokat az ős termelőket sújtja ez a többletteher is, akik az őstermelői kompenzációs visszatérítésben már lassan egy éve veszteséget szenvednek, hiszen annak ellenére, hogy az áfa már 2004ben 15 százalékra emelkedett, a kompenzációs visszatérítés maradt a régi alacson y értéken. A törvénycsomagmódosítás tervezete a hatályos működtetés közben napvilágot látott szakmai hibákat nemhogy nem orvosolja, hanem még újakkal is tetézi. Például a jövedéki adóról szóló törvény nem megfelelő módosítása miatt a gazdák és gazdaságok hónapok óta nem jutnak hozzá a gázolaj jövedékiadóvisszatérítésükhöz. Az agrárminiszter maga is elismerte a bizottsági meghallgatásán, hogy a mozgó adórendszer bevezetésével követhetetlenné és végrehajthatatlanná vált a visszatérítésnek mind az igénylése, mind a kiutalása. Most szó szerint idézem a felelős minisztert: “Ezt figyelembe véve, a visszaigénylésnél a jövő évre egy olyan rendszert akarunk minél előbb kialakítani, hogy ez egy egyszerű adminisztrációval megvalósítható legyen.” Nos, itt lett volna a jövő évi egyszerűsítésre és korrekcióra a kínálkozó lehetőség. Úgy tűnik, hogy ebből a miniszteri ígéretből sem valósul meg semmi. Ráadásul a jogosultsági körből diszkriminatív módon, változatlanul kimaradtak azon fontos ágazatok, például a sertés, baromf i, amelyek jogosultsága és rászorultsága megkérdőjelezhetetlen. Úgy tűnik, hogy a régiúj agrárminiszter a nyilatkozatok szintjén elintézettnek ítéli a problémákat. Gondoljunk csak az úgynevezett törkölyrendelet kapcsán nagy propagandával beharangozott áll ítólagos módosításra, miszerint 80 hektoliter helyett az 500 hektoliter feletti termelőkre vonatkozik a kötelező lepároltatás. Ebben az égető problémában is léptennyomon találkozhatunk tényként történő sajtóbeli nyilatkozatokkal, a vonatkozó rendelet módo sítása viszont továbbra sem történt meg. Természetesen amíg a rendelet nem módosul, addig a VPOP a 80 hektoliterre vonatkozó előírást tartja mérvadónak, joggal. Az elmondott példákból láthatjuk, hogy mást ígér a szakminiszter, mást ígé rnek a kormányzó pártok, és egészen más a törvénytervezetben megjelenő, törvényileg kötelezőnek szánt valóság. A társadalom csak úgy működhet, ha hihetünk a felelős beosztású személyeknek, jelen esetben a miniszternek és a kisebbik kormánypárt elnökfrakci óvezetőjének a szavában. Az ő ígéretükben bízva várjuk az új, általuk ígért beltartalmú törvényi előterjesztés benyújtását, és ennek a most előttünk fekvő adópréstervezetnek az elítélését és ígéretük szerinti leszavazását. Köszönöm a figyelmet. (Taps az el lenzéki pártok soraiban.) ELNÖK (dr. Deutsch Tamás) : Kétperces hozzászólásra megadom a szót Kovács Tibor képviselő úrnak, MSZP.