Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. október 11 (172. szám) - A Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról szóló 2002. évi XI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat összevont általános és részletes vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF):
1302 Gyurcsány Ferencnek, a miniszterelnök nek nem kellett a sport. Magam sem értem, miért döntött így, miért terjesztett ilyen törvényjavaslatot elénk. Nagyon sok mindent lehetne elmondani ennek az estének a folyamán, ennek a napirendnek a tárgyalása folyamán, ami az emberből emocionálisan jönne k i, hiszen aki valóban több évtizedet eltöltött ebben a világban, az pontosan jól ismeri a sportolók és a sportvezetők lelki világát, azt a hihetetlen szolgálatkészséget és teljesítményre törekvést, amit Magyarországon kevés ágazat valósít meg. Ezt a néhány héttel ezelőtt véget ért olimpia eredményei is egyértelműen bizonyítják. Az az öröm, amivel letették ezek a versenyzők az asztalra ezeket az eredményeket, az az öröm, amivel az edzők hozzájárultak Magyarország tradicionális sportsikereihez, az az öröm, am it láthattunk a szurkolókon, a sportrajongókon az elmúlt hetekben az olimpia kapcsán, vissza nem térő pillanatokat idéz fel újra és újra. Az, hogy egy olimpiai aranyérem kapcsán 33,5 milliárd ember nézi a magyar sportolókat, azt gondolom, válasz lehetne v agy indoklás lehetne mindarra, amit én most szeretnék pár percben érzékeltetni önnel, államtitkár úr, vagy önökkel, tisztelt képviselőtársaim. Kevés vagyok és az idő is kevés ahhoz, hogy ennek minden egyes részletét itt el tudjam mesélni. El tudjam mesélni azokat a csúcsokat és azokat a csodálatos érzéseket, amit egyegy győzelem kapcsán egyegy sportoló hozzátesz az egészhez, és azokat a negatív élményeket, ami egyegy kudarc kapcsán testesül meg egyegy ilyen magyar lélekben. Azt gondolom, hogy ennek a hú zóágazatnak, amelyik letette ennek a nemzetnek az asztalára azt a fantasztikus eredménysorozatot, amivel a világ élvonalába tartozunk - ezen az olimpián is tizenharmadikok voltunk, vagy ha csak népességre osztjuk vissza, harmadikok vagyunk a világban , en nek a képviseletét visszadegradálni, leértékelni egy ilyen szintre, elfogadhatatlan, egész egyszerűen elfogadhatatlan és visszautasítandó döntés vagy javaslat, vagy tervezet. Visszalépés, és ezt a visszalépést én magam már érzékeltem a sporttörvény tárgyal ása kapcsán, amikor a miniszterelnök úr, akkori miniszter úr egy kicsit összekavarta a dolgokat, mintha bedobta volna a gyeplőt a különböző szervezetek közé - Magyar Olimpiai Bizottság, Nemzeti Sportszövetség, Fogyatékosok Szövetsége, Szabadidősport Szövet ség és sorolhatnám tovább , amikor azt mondta, hogy persze, tegyük ki az asztalra a pénzt - szó szerint idézem , amiből aztán mindenki egyaránt vehet. Nagyon - akkor még úgy ítéltem meg - naiv miniszterként, ma már úgy ítélem, hogy tudatosan készítette e lő azt a döntést, ami egyébként ma itt van az asztalunkon, hiszen annyira szétstrukturálta, szétszedte a sport megfelelő döntési mechanizmusát, a sport megfelelő képviseletét, ami aztán nyilván egy második döntésben, ami most előttünk van, megtestesül. Tis ztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az, hogy nincs a magyar sportnak miniszteriális képviselete, visszalépés az érdekérvényesítés kapcsán a magyar kormányban; ez visszalépés a különböző - mint ahogy a miniszterelnök úr is mondta nyilatkozatában - üzleti tárgyalások során, hiszen ebben a nagyon szorult helyzetben a szövetségek elnökei, akik az önök padsoraiban is ott ülnek, tisztelt szocialista képviselőtársaim, megyünk, megyünk pluszforrásokat szerezni, de azt fogják mondani ezek a szponzorok az üzleti tá rgyalások során, hogy ha nem kelletek a kormánynak, akkor igazán máshova fogjuk a pénzünket fektetni; vagy nem mindegy, hogy egy magyar versenyző egy nemzetközi versenyen kitől veszi át azt a díjat. És sorolhatnám tovább azokat a hátrányos szituációkat és helyzeteket, amit ez a döntés előkészít. És nem értem, hogy miért. Nem értem, hogy miért nem lehet egy kis létszámú sportminisztérium. Nem értem, hogy miért nem lehet az, amit már 1998ban a minisztérium létrehozásával az akkori sportszerető parlamenti kép viselők közösen akartak. Tisztelt Államtitkár Úr! Csak önnek mondom, kérdezze meg Bakonyi Tibor képviselő kollégáját és Páva Zoltánt, hogy '94 és '98 között mit harcoltak azért, hogy sportalbizottság legyen ennek az Országgyűlésnek a munkacsoportjai között , és mit harcoltak azért és készítettek elő annak a döntésnek az előzményeképpen, amikor aztán végül is a FideszMDFkisgazdakormány megalakította a Sportminisztériumot, és mennyire örültünk abban a bizottságban, ahol lassan már ott ülünk hat esztendeje, hogy végre van előrelépés, érvényesül a