Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. október 11 (172. szám) - A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz):
1291 meghallgatásakor azt mondta, hogy a Belügyminisztériumban nem a miniszter a könyvelő, tehát “én nem láttam ezeket a számlákat, és nem is kívánom megnézni a jövőben sem”. A fegyelmi eljárásról és a dolog rendezéséről, ami 12,5 milliárd forintot érint, azóta sincs tudomásunk, tehát amennyiben az Országgyűlés kormányoldala esetleg igennel szavazna erre a zá rszámadásra, akkor törvénysértést követ el a véleményem szerint. Az is nagyon furcsa, amit a 18. módosító javaslattal, Szijjártó Péter javaslatával kapcsolatosan itt olvasok, hogy a költségvetési bizottság, a gazdasági bizottság, az ifjúsági bizottság és a z előterjesztő sem ért azzal egyet, hogy kerüljön elhagyásra egy bekezdés, ami alapján a Magyar Köztársaság költségvetése 2 milliárd 750 millió forint összeget engedne el a Sportfólió Sportlétesítményeket Kezelő, Hasznosító és Fejlesztő Kht. adóssága fejéb en, és fizetne meg a Külkereskedelmi Bank Rt.nek és az Erste Banknak. Tisztelt Képviselőtársaim! Az önök kormányprogramjában az szerepel, hogy a sport közös nemzeti ügy. Ezzel teljes mértékben egyetértünk. Azzal is egyetértünk, hogy finanszírozásra is kel l fordítani, az állam nem vonulhat ki a sportból. De önök itt azt írják, hogy a versenysportot csak részlegesen kívánják finanszírozni. Ugyanakkor csak kivételesen és csak átmeneti jelleggel nyújtunk pénzügyi támogatást a profitérdekelt sportvállalkozásokn ak. Közvetlen támogatást nyújtunk a magyar sport nemzetközi eredményességét biztosító és fenntartó sportágak nyilvánosan meghatározott körének, a költségvetési pénzek előzetes, törvényben rögzített pántlikázását megszüntetjük. Némileg ellentmond ez a kht.ügy és a két banknak juttatott 2 milliárd 750 millió forint a kormányprogramnak. Itt arról van szó ugyanis, hogy az alatt a két év alatt, míg Gyurcsány Ferenc a Hold utcában, tehát a Sportminisztériumban irányította a sporttevékenységet, a sportszövetségek nem fizették meg azokat a tartozásokat, amiket fölhalmoztak ez alatt az időszak alatt a kht.val szemben. Azért nem fizették meg, mert a Hold utcából arra kaptak ösztökélést, olyan kiszivárogtatások voltak a sport világában, miszerint a Sportfóliónak ne f izessen egyetlen szövetség sem, hiszen előbbutóbb az állam ezeket az összegeket lenyeli. Hát, igazuk volt ezeknek az előzetes várakozásoknak. Itt van benne a zárszámadási törvényben, hogy 2 milliárd 750 millió forintot kívánnak a közpénzekből a magyar áll ampolgárokkal megfizettetni a Külkereskedelmi Bank Rt.vel szemben és az Erste Bank Rt.vel szemben fennálló adósságok fejében. Tisztelt Képviselőtársaim! Ne gondolják azt, hogy egyszerűen csak ebből az anyagból tájékozódom. Én tíz éven keresztü l magam is sportvezető voltam. Annyiban tartozik a nyilvánosság elé, hogy egy sikersportágban tevékenykedtünk, világbajnokokat és nemzetközi bajnokokat adtunk ennek a sportágnak, és tartoztunk egy nálunk nagyobb szövetség kebelébe. Ez a nálunk nagyobb szöv etség is ért el kimagasló eredményeket, kivéve a mostani olimpiát, ahol sajnos egyetlen hatodik hellyel voltak kénytelenek megelégedni, de egy biztos: 2 millió forint tartozása volt a szövetségnek a Sportfólió Kht.val szemben, amelyet annak ellenére nem f izetett ki, hogy 30 millió forint 2003. évben megtakarított, félretett tartalék pénze van. Tette ezt azért vagy abból a meggondolásból, hogy előbbutóbb csak előkerül ez a zárszámadási rendelet, és abban benne lesz a 124. § (3)(7) bekezdésében, hogy bizon y az állam le kívánja nyelni ezeket az adósságokat, és közpénzből, költségvetésből kívánja kifizetni ezeket a tartozásokat azoknak a bankoknak, akik tulajdonképpen egyszerűen profitérdekelten kihelyezték ezeket a kölcsönöket ezeknek a szövetségeknek, illet ve a szövetségeken keresztül a Sportlétesítményeket Kezelő, Hasznosító és Fejlesztő Kht.hoz. Kérdezem én: milyen rizikót vállalnak Magyarországon a bankok? Egyáltalán, ha úgyis tudják, hogy a költségvetés előbbutóbb lenyeli, elengedi, sőt megfizeti a vel ük szemben fennálló tartozásokat? Így nagyon könnyű, kérem szépen, bankárnak lenni Magyarországon, hiszen minden rizikó nélkül lehet finanszírozni mindenfajta hiteleket és kölcsönöket, különösen akkor, ha a minisztériumból olyan hírek érkeznek a szövetsége khez, hogy nem fontos megfizetni ezeket a tartozásokat! Emlékszem, a szövetségünk és az a szövetség is, amit én vezettem, minden követ megmozgatott 2002 előtt, hogy megfizesse az adósságait, és ezt rendre meg is tette, ha tudta, de onnantól kezdve