Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. október 11 (172. szám) - A Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz):
1286 Tisztelt Ház! Most a Házszabály rend elkezésére figyelemmel több szakaszban kívánnám a vitát lefolytattatni. Ugyanakkor tekintettel arra, hogy a vitaszakasz megjelölése nélkül jelentkeztek csak képviselő urak felszólalásra, ezért a javaslatom az, hogy egységesen kerüljön sor a vitára. Kérdeze m a tisztelt Házat, hogy ki az, aki megszavazza ezt a javaslatot. (Szavazás.) Köszönöm, akkor nem bontjuk több szakaszra a vitát. Tisztelt Képviselőház! A vitát megnyitom, és az előre jelentkezettek közül megadom a szót Domokos László képviselő úrnak, Fide sz. DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. A költségvetési bizottság saját hatáskörében benyújtott jó néhány bizottsági javaslatot, amely a bizottsági ülés előtt közvetlenül kiosztásra került. A bizottsági előterjesztések jellemzően olyan korm ányzati javaslatokat vetnek fel, amelyek mégsem az eredeti javaslatban, hanem attól függetlenül, végül is ezen technikai lehetőséggel élve jelentek meg. A Fidesz és az ott lévő ellenzéki képviselők részéről több kifogás is elhangzott, hiszen olyan módosító javaslatok jelentek meg, amelyek a 11., 12., 13. és 14. cím alatt a vagyongazdálkodással vagy a kormányzat felszabaduló ingatlanokkal és vagyontárgyakkal kapcsolatos javaslatait foglalja össze. Ezeket nem ebben a törvénytervezetben kellett volna megtenni, eredetileg benyújtva talán célszerűbb és ésszerűbb lett volna megtenni, mint ilyen késő esti órán ennek már a részletes vitában való szerepeltetése. Miről is van szó? A 11. pontban az ÁPV Rt. zárókészletével kapcsolatosan egy könnyítést tesz lehetővé, szá mára egy szabadabb, nagyobb, 10ről 25 milliárd forintra felemelt pénzkészlet meghatározására tesz javaslatot. Az ÁPV Rt. körül már a zárszámadás keretében is jelentős kritika hangzott el, illetve kérdések vetődtek fel azzal kapcsolatban, hogy mennyiben ha tékonyan működik az ÁPV Rt. szervezete. Most ez két és félszeres bővítése a pénzfelhasználásnak, majd a privatizációért felelős miniszter határozza meg ezt az összeget. Ez azt mutatja, hogy ha év végével ez a pénzösszeg 10 milliárdot meghaladó, illetve ado tt esetben a módosítás szerint 25 milliárd forintot meghaladó lesz, azt a központi költségvetésbe kellene befizetnie. Tulajdonképpen ez azt jelenti, hogy 15 milliárd forinttal a befizetéstől így mentesül az ÁPV Rt., és a költségvetés hiányának csökkentéséh ez ennyivel kevésbé járul hozzá abban az időszakban, amikor - tudjuk - egyébként 3,8 százalékkal a 2003. évi költségvetési hiánynál is jelentősen, az eredeti tervezethez képest nagyobb lett a végeredménye. Tehát ez az a folyamat, amely mutatja, hogy a költ ségvetés hiányának alakulását még nemcsak 2003 folyamán, hanem 2003at követően is folyamatosan módosító tényezők jelölik meg, és tulajdonképpen ezen módosító javaslat megszavazását követően alakul ki a 2003. évi végleges költségvetési hiány száma. A másik kérdéskör egyedibb jellegű. Igazából különösebb magyarázatot senki nem adott, de talán majd az államtitkár úr reagálni fog arra, hogy a Volánbusz pályaudvar elnevezésű ingatlan kivonása történik meg az ÁPV Rt.től, és a kincstári vagyonba kerül át ellenér ték nélkül. Ha az az érv lesz majd, hogy természetesen a megszerzett értéknél nagyobb vagy ugyanannyi értékért adja tovább az ÁPV Rt., az már a nulla értéket jelenti, tehát igencsak kérdéses ennek az egész ingatlanügyletnek az ilyen módon való kiemelése, k ülönös tekintettel arra, hogy egyáltalán a Volánvállalatok tervezett vagy legalábbis előkészítés alatt levő privatizációjához hogyan viszonyul ez a kérdés. Tehát itt láthatóan nemcsak egy múltbeli kérdést, hanem jövőbeli szándékot jelenít meg, amelyre, mi után nem a kormány nyújtotta be, nem volt igazából kitől választ kapni. A kormánypárti képviselők pedig erre nem tudtak vagy nem kívántak válaszolni, a lényeg az tehát, hogy nem hangzott el erre vonatkozóan javaslat. A 13. pontban a honvédelmi bizottságnak van egy benyújtott javaslata. Megítélésünk szerint ezt nyugodtan a 2004. évi költségvetéshez vagy a 2005. évi tervezethez lehetne kapcsolni. Ez a megoldás a felszabaduló rendvédelmi célú felesleges ingatlanok, ingóságok és készletek felszámolását, illetve átadásának technikáját szabályozza. Azt gondolom - és ez a felvetésünk is ,