Országgyűlési napló - 2004. évi őszi ülésszak
2004. szeptember 7 (162. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. GÖNCZ KINGA tárca nélküli miniszter: - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. GÖNCZ KINGA tárca nélküli miniszter:
115 öregecskedő - öregeskedő? , öregecskedő felesége van, az fiatalabbat; akinek rendetlen gyereke, az rendesebbet. Persze, hogy megérdemelné!” - mondta ön, Gyurcsány Ferenc miniszter úr, a Magyar Szocialista Párt miniszterelnökjelöltje. Sokak tól hallottam, tisztelt Ház, hogy ezen megdöbbentek. Én először nem hittem a fülemnek, de aztán ön helyett is szégyelltem magam. Hányaveti mondat volt, amit mondott, de árulkodó. Arról árulkodott, hogy mit gondol ön valójában. Arról árulkodott, hogy az ön számára az emberek csak tárgyak. De ez már nem az üzleti élet világa, tisztelt miniszter úr, ahol ön milliárdos lett! Ha miniszterelnök lesz, akkor nem cselédei lesznek, akiket dolgoztatni kell, és ha már nem bírják, jöhetnek a fiatalok. Nemcsak egy minisz terelnök, de egy magára valamit adó ember sem mondhat, sőt nem is gondolhat ilyet. A vagyonbevallásából, miniszter úr, kiderül, hogy ön tavaly 83 millió forint osztalékot vett fel a tulajdonában levő cégeitől. Ebben az országban több mint kettőezer nyugdíj asnak kell egy éven át megélnie ennyi pénzből. Egy napilapban azt is írták, volt idő, amikor ön a cégeinél a kötelező napi nyolc óra helyett tíz órát dolgoztatott a munkásaival. Látszik tehát, hogy ön gazdag ember, sikeres ember, kemény ember. De abban a s zékben, ahova ön készül, miniszter úr, nem keménységre és határozottságra, hanem együttérzésre is szükség van. Az után, amit a Napkeltében mondott, jogosan kérdezem öntől: a keménységen és a céltudatosságon kívül egy szikrányi emberség is szorulte önbe, miniszter úr? Köszönöm a figyelmet. (Közbeszólások az MSZP soraiból. - Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : A kormány nevében Göncz Kinga miniszter asszony válaszol. DR. GÖNCZ KINGA tárca nélküli miniszter : Tisztelt Elnök Úr! (Zaj, közbeszóláso k.) ELNÖK (Harrach Péter) : Nagy figyelemmel tessék hallgatni a miniszter asszonyt! DR. GÖNCZ KINGA tárca nélküli miniszter : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ez a megjegyzés, amelyre Mátrai Márta képviselő asszony utalt, olyan szövegkörnyezetben ha ngzott el, amely a változásról, változási igényekről szólt (Dr. Kosztolányi Dénes: Nyelvbotlás volt ez is! - Derültség a Fidesz soraiban.) , és arról volt szó benne, hogy Magyarországon sok ember szeretné, ha egyről a kettőre jutna, és hogy nagyon sokszor e zek az igények jogosak is. Itt hangzott el az, hogy két szoba helyett három szoba, hogy rendetlen gyerek helyett rendes gyerek, és ez a bizonyos megjegyzés is… (Dr. Kosztolányi Dénes: Fiatalon férjet kell szerezni!) Hadd mondjam, hogy beszéltem Gyurcsány m iniszter úrral, aki azt kérte - merthogy most nem tud itt lenni , mondjam el, hogy arról, hogy ő valóban hogyan vélekedik a nőkről, sokkal inkább az beszél, amit elmondott arról, hogy az édesanyját hogyan látja, hogy neki megköszöni azt, hogy segített idá ig eljutni - nagyon hálás neki ; hogy hogyan beszél a feleségéről. (Dr. Gyimesi József: Tudja, hol a helye a feleségnek!) Ha ténylegesen az esélyegyenlőségről beszélünk, akkor azt hiszem, hogy Mátrai Márta képviselő asszonynak ez a felszólalása arról is s zól, hogy talán nem volt hiábavaló az előző év sem, amikor sokat beszéltünk - tulajdonképpen Lévai Katalin miniszter asszony indította ezt el (Dr. Kosztolányi Dénes: Tegnap már visszavonta a kormány!) , hogy beszéljünk többet arról, hogy a társadalom hogyan is vélekedik sok mindenkiről, nőkről, fogyatékossággal élő emberekről, roma emberekről, különböző, nehéz helyzetben lévő emberekről. Ha megint visszatérünk arra, hogy mit is hallunk Gyurcsány Ferenc miniszter úr beszédeiből - és Mátrai Márta képviselő ass zony hiányolta az empátiát, az odafigyelést , azért nagyon sokszor hallottuk azt is, hogy említette, hogy azokra kellene jobban figyelnünk, akik nehéz körülmények között élnek, nekik kellene többet juttatnunk. Itt van egyfajta társadalmi felelősség is.