Országgyűlési napló - 2004. évi nyári rendkívüli ülésszak
2004. június 21 (159. szám) - Gúr Nándor (MSZP) - a foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszterhez - “Milyen álláskereső rendszerek segítik a munkavállalók tájékozódását?” címmel - ELNÖK (Harrach Péter): - GÚR NÁNDOR (MSZP):
89 tudnak, például a nappali ellátások területén a fog yatékos emberek esetében is egy nagyon komoly fejlesztésre lesz lehetőség 20042006 között. (17.00) Már most megnyílnak ezek a pályázati források. Azt gondoljuk, hogy a nappali intézmények nagyon fontosak abból a szempontból, hogy otthon lehessen ellátást biztosítani fogyatékos emberek számára. Ugyanígy a támogató szolgálatok fejlesztése is megtörtént, normatív támogatás van ettől az évtől kezdve a támogató szolgálatok fenntartására. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Említette kép viselő asszony az üdülési támogatásokat. Ebben az évben a Nemzeti Üdülési Alapítvány másik struktúrában osztja ki ezeket. A fogyatékosügyi programra majd visszatérek, ha még lesz lehetőségem válaszolni. (Az elnök nemet int.) Nem lesz. ELNÖK (Harrach Péter) : Ma már nem. DR. GÖNCZ KINGA tárca nélküli miniszter : Akkor nem térek vissza. Gúr Nándor (MSZP) - a foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszterhez - “Milyen álláskereső rendszerek segítik a munkavállalók tájékozódásá t?” címmel ELNÖK (Harrach Péter) : Gúr Nándor, az MSZP képviselője, kérdést kíván feltenni a foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszternek: “Milyen álláskereső rendszerek segítik a munkavállalók tájékozódását?” címmel. Képviselő úr! GÚR NÁNDOR (MSZP) : E lnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Úgy gondolom, mindegyikünk agyában megfogalmazódik egyszer, hogy valahol léteznie kell egy olyan munkahelynek, ami képzettségünknek, végzettségünknek, képességeinknek megfelelő, és a munkaerőpiac azokkal a sajátosságokkal bír, hogy a kereslet és a kínálat oldaláról nem mindig zárja össze ezeket a folyamatokat. Vannak disszonanciák, különbségek. Nem véletlenszerű, hogy az Európai Unió keretei között 1993ban életre hívták az EURESrendszert, ami egy európai állásközvetítő rendszer, és igazából az állások közvetítése, ajánlata, illetve munkajogi, adózási vagy akár társadalombiztosítási kérdésekkel kapcsolatos alapismeretek továbbítására alkalmas mindez. Az EUcsatlakozás új kapukat nyitott a mi számunkra is a munkaerő szabad áramlását érintően, bár vannak korlátok, hiszen a 2+3+2 éves moratóriumot még a csatlakozás előtt a Fidesz jóvoltából gyakorlatilag úgy kötöttük meg, hogy bizonyos időszakot figyelembe véve csak korlátozottan mozoghat a magyar munkaerő. De azt gondolom, most a 24 megválasztott európai parlamenti képviselő megint csak közös jóvoltából alakulhat olyan helyzet, hogy ugyan a közösségi jog szabályait már nem tudjuk alkalmazni, de a nemzetközi, a nemzeti egyeztetések, szabályozások keretei között ezeket a kérdéseket talán lehet oldani. A magyar munkavállalónak ilyeténképpen, ha Európában akar munkát vállalni, ha leegyszerűsítem, az az alapvető dolga, hogy bemegy a munkaügyi központba, találkozik egy olyan munkaközvetítővel, EUREStanácsadóval, aki kellő információkat nyújt.