Országgyűlési napló - 2004. évi nyári rendkívüli ülésszak
2004. június 21 (159. szám) - Szabó Lajos (MSZP) - a belügyminiszterhez - “Pinkamindszent-Heiligenbrunn közötti határátkelőhely nyitvatartási idejének módosításáról” címmel - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter: - ELNÖK (Harrach Péter): - SZABÓ LAJOS (MSZP): - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter:
75 módosítanánk 6 órától 22 óráig. Ehhez kérem belügyminiszter asszony segítségét, a feltételek megteremtését. ELNÖK (Harrach Péter) : A kérdésre Lamperth Mónika belügyminiszter válaszol. DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Valóban, ennek a térségnek régi vágya teljesült akkor, amikor a PinkamindszentHeiligenbrunn közötti határátkelőhely végre megnyitásra került . Ez akkor is így van, ha még a magyar szakaszon az úttal nem tartanak ott az útépítők, hogy azt teljes szélességében és teljes mértékben lehetne használni. De tájékoztatásul szeretném elmondani, hogy májusban, hiszen május elseje óta működik ez a határátk előhely, már több mint 12 ezer fő lépett át ezen a határátkelőhelyen, és közel 5 ezer jármű lépte át itt az államhatárt. Ez azt mutatja, hogy van valóságos igény. A képviselő úr által megfogalmazott kérésre, tehát hogy legyen hosszabb a nyitvatartási ideje , csak tájékoztatásul szeretném elmondani, hogy eredetileg az osztrák fél egy 8 órai kezdési nyitva tartást javasolt, amit az egyeztető tárgyalások során végül is reggel 7 órára alakítottunk. Ez is mutatja, hogy a Magyar Köztársaság és a Belügyminisztérium nyitott aziránt, hogy egy jobban használható időszakban legyen nyitva ez a határátkelőhely. Tekintettel arra azonban, hogy ezt nemzetközi szerződés rögzíti, a szükséges módosításhoz a nemzetközi szerződés módosítását, kormányok által meghatározott nemzetk özi szerződések módosítását kell előkészíteni. (16.10) Egyrészt: meg kellene ismernünk ebben a kérdésben az osztrák fél hivatalos álláspontját, hogy a nyitvatartási idő kibővítését ők hogyan fogadják. De szeretném már előrebocsátani, hogy mé g a rendelkezésre álló egy percben részletesebben is szeretném elmondani és megérvelni azon álláspontunkat, hogy mi egyetértünk azzal a kezdeményezéssel, amelyet a képviselő úr tett. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Képviselő úré a szó. SZABÓ LAJOS (MSZP) : Köszönöm a szót. A miniszter asszony válasza megerősíti azt, hogy valóban jó döntés volt a pinkamindszenti határátkelőhely megnyitása, hiszen az európai uniós csatlakozással, a határ két oldalán élők közötti távolságok eltűnésével, a munkavállalás felszabadulásával mindmind jelentős előnyökhöz juthatnak az ott élő magyar állampolgárok. Úgy gondoljuk, hogy ez a további nyitva tartás, amely valóban bővült már az eredeti javaslathoz képest, de ha még egy órát sikerülne előbbre hozni, illetve három órát még kitolni a nyitva tartás esti végét, ez mind azt tudná eredményezni, hogy a határszakaszon élők munkavállalási lehetőségei bővülnének, nem kellene több tíz kilométert utazniuk, hogy átjuthassanak, előbb kezdhetnék a munkát, illetve a határátkelőhely ezen nyitva tartása jobban igazodna a későbbi munka befejezéséhez is, nem is beszélve arról, hogy a rábafüzesi határátkelő mentesítése milyen problémákat oldhatna meg az ott lévőknek. Köszönöm a miniszter asszony hozzáállását. (Taps a kormá nypártok soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Viszontválaszra megadom a szót a miniszter asszonynak. DR. LAMPERTH MÓNIKA belügyminiszter : Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselő Úr! Ahogy az előbb is mondtam: a Belügyminisztérium azzal az állásponttal fogja megk eresni osztrák partnerét, hogy bővítsük ki. Az az ésszerű javaslat, amit ön is elmondott, hogy a munkaidőkezdéshez igazodjék a határátkelőhely nyitvatartási ideje is, azt gondolom, elegendő érv ahhoz, hogy erről elkezdjünk tárgyalni. Tehát mi ezzel a javas lattal