Országgyűlési napló - 2004. évi nyári rendkívüli ülésszak
2004. augusztus 27 (160. szám) - Lengyel Zoltán (Fidesz) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez - “Mit hoz az ősz?” címmel - ELNÖK (Mandur László): - LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz): - ELNÖK (Mandur László): - LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz):
191 DR. DRASKOVICS TIBOR pénzügyminiszter : Szó val, szerettem volna megköszönni a képviselő úr aggodalmát közös dolgainkért. Valóban úgy gondolom egyébként, hogy az államháztartás helyzete, az ország megítélése közös ügy, ezért nagyon remélem, hogy innentől kezdve nem hangzik el több olyan nyilatkozat, ami alaptalanul riogatja - hozzáteszem, eredménytelenül is - a befektetőket. Szeretném viszont megnyugtatni: nem fog megismétlődni a tavalyi hiba. Még egy megjegyzés: azt persze mindannyian tudjuk, hogy a kormány kompetenciája az államháztartás elsődleges egyenlegére vonatkozik, a kamatkiadások nagysága nincs a kormány kezében, az más szereplők által befolyásolt. Ennek ellenére idén nagyon komoly lépéseket tettünk azért, hogy más területeken elért megtakarításokkal a megnövekvő kamatkiadásokat is ellensúly ozzuk. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, miniszter úr, még egyszer elnézést kérve öntől is és a képviselő úrtól is a tévedésemért. Lengyel Zoltán (Fidesz) - a földművelésügy i és vidékfejlesztési miniszterhez - “Mit hoz az ősz?” címmel ELNÖK (Mandur László) : Tisztelt Országgyűlés! Lengyel Zoltán, a Fidesz képviselője, kérdést kíván feltenni a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszternek, “Mit hoz az ősz?” címmel. A miniszt er úr távollétében, amennyiben a képviselő úr elfogadja, az államtitkár úr fog válaszolni. LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz) : Igen, elfogadom az államtitkár urat válaszadónak. ELNÖK (Mandur László) : Parancsoljon, öné a szó. LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz) : Köszönö m a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Vajon mit hoz az ősz egy olyan tavasz és egy olyan nyár után, amit a magyar mezőgazdaságnak át kellett élnie? Azt tapasztaltuk, hogy hibás kormányzati döntések és elkésett intézkedések keserítették meg a gazdák életét a 2004. termelési évben. Minden termény betakarítása előtt nagyok voltak a remények a jó eredmények és a jó bevétel reményében, amelyek a betakarítás elkövetkeztével minden egyes terménynél és minden egyes termékpályánál n éhány nap alatt szertefoszlottak. Kíváncsi lennék arra, hogy amit a minisztérium tesz, azzal használe a magyar gazdáknak, használe a magyar mezőgazdaság megítélésének. Használe a magyar gazdáknak és az ország megítélésének az, hogy a többszörösen lefoly tatott APEHvizsgálat után sem kaphatják meg a családi gazdálkodók a nekik jogosan járó áfavisszatérítésüket? Kíváncsi lennék arra, hogy használe a magyar gazdáknak, használe a magyar gazdaságnak az, hogy a betakarítás előtt, amikor tudjuk, hogy rekordt ermésre számíthatunk, nem születnek meg azok a szükséges kormányzati intézkedések, azok a minisztériumi intézkedések, amelyek lehetővé tették volna azt, hogy a gazdák, a termelők a maximális, egyébként jól megérdemelt bevételt érjék el munkájuk eredményeké ppen. Itt van az ősz, kezdődik az almabetakarítás. Úgy tűnik, újabb botrány elé nézünk. Jelenleg az alma felvásárlására Magyarországon nincsen vállalkozó. Tisztelt Államtitkár Úr! Mi lesz az almatermelőkkel?