Országgyűlési napló - 2004. évi nyári rendkívüli ülésszak
2004. június 21 (159. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - SOLTÉSZ MIKLÓS (Fidesz):
138 Öné a szó. SOLTÉSZ MIKLÓS (Fidesz) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Ugyan nem illik vis szautalni az előző hozzászólásra, de mégis a témám hasonló, és ugyanazokat az embereket érinti, akikről Erdős Norbert képviselőtársam beszélt. Akkor, amikor mozgássérültekkel, fogyatékkal élőkkel foglalkozik valaki, illetve a társadalom gondolkodik róluk, illetve próbál értük tenni, akkor mindenkiben soksok olyan gondolat indul meg, hogy mi az a plusz, amit megtehetnénk értük, hisz amúgy is elesettek, amúgy is hátrányos helyzetben vannak. Tehát minden lehetőséget meg kell ragadnia a társadalomnak, hogy biz onyítsa, igenis érdemes arra, hogy ilyen embereket támogasson. Ezért is megdöbbentő az a hír, amely az utóbbi hetekben, hónapokban derült ki, ugyanis a Pető Intézet ellehetetlenüléséről lehet hallani. Mi történt? A Pető Intézetnek, illetve az Oktatási Mini sztériumnak van egy alapítványa, a Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézete, és ehhez tartozik egy alapítvány, mely alapítványnak a vezetésében néhány hónappal ezelőtt változás történt. Ennek kuratóriumát az Oktatási Minisztérium nevezi ki, illetve még más miniszteriális szervezetek küldenek oda tagokat. (20.30) Az elmúlt évtizedben ebben a kuratóriumban részt venni nemcsak hogy kötelességük volt azoknak az embereknek, akik ott voltak, hanem egy megtisztelő és egy felemelő feladat is volt. E z a kuratórium azzal kezdte a munkáját, hogy tíz év hagyományát megtörve saját magának megszavazta a saját tiszteletdíját. Ez a kuratórium azzal kezdte a munkáját, hogy az Oktatási Minisztériumból, a költségvetésből, illetve különböző alapítványi befizetés ekből és támogatásokból érkező pénzek egy részét, 60 millió forintot zárolt, eltett, hogy ő maga fog dönteni afölött, és nem adta oda magának a Pető Intézetnek, amely a valóságos munkát végzi. A mozgássérültek és a mozgássérültek hozzátartozóinak az életét teszi jobbá, és próbálja jobbá tenni a Pető Intézet. Ebben az intézetben nemcsak több száz gyermek gyógyítása, fejlesztése folyik, hanem konduktorképzés is zajlik, ami azt jelenti, hogy az országban szerte és sokszor külföldön is ezek a konduktorok megbec sülést kapnak, illetve olyan segítséget tudnak nyújtani mozgássérülteknek, amelyet a szülők, a hozzátartozók nem tudnak megtenni. Ezek a nemzetközi sikerek visszaigazolódtak akár az angol vagy brit királyságból, akár pedig más országokból is olyan tapaszta latok érkeztek, amelyek azt mutatják, hogy ez az intézet igenis méltó a hírére, méltó az alapítójára, igenis hungarikumként szerepel. Éppen ezért nem érthető, hogy miért kell ezt a 60 millió forintot elvonni, miért kell az alapítvány kuratóriuma tagjainak pénzt fölvenni csak azért, mert havonta egyszer összeülnek, és bizonyos döntésekben részt vesznek. A lehetetlen helyzet, amely megvalósult, tovább fokozódott azzal, hogy a kuratórium képtelen megkötni egy szerződést az Oktatási Minisztériummal, aminek köve tkeztében 160 millió forint sorsa a levegőben lebeg. Ebből a 160 millió forintból kellene az elkövetkezendő nyári hónapokban a fizetéseket és az egyéb kötelezettséget fizetnie a Pető Intézetnek. Ez sem áll rendelkezésre. Az ellehetetlenített helyzet követk eztében a Pető Intézet pénteki évzáróján az a főigazgató asszony adta be, illetve jelentette be a felmondását, aki lassan tíz éve vezeti a Pető Intézetet; az az asszony, aki 30 éve dolgozik ezen a területen, a szakma legalsó lépcsőfokától egészen a vezetői posztig tanulta ki és vitte ezt az intézetet; az az asszony, aki most tíz éve vezeti, előtte pedig főigazgatóhelyettes volt, és mindegy, hogy milyen kormány volt az országban, mindegyik kormány elfogadta a tapasztalatait és a tudását. Ezt a helyzetet oko zták önök, ezt a helyzetet okozta az Oktatási Minisztérium által kinevezett kuratórium. 110 óvodáskorú gyermek, körülbelül 110 iskolás, több mint 20 külföldi mozgássérült lehetőségeit fogják megvonni ezzel a lehetetlen helyzettel. Tisztelt Á llamtitkár Úr! Ugyan nem önhöz kellene céloznom ezeket a mondatokat, illetve gondolatokat, de tegyenek valamit, hogy ez a helyzet megforduljon, tegyenek valamit, hogy megváltozzon. Tegyenek valamit, hogy ebben a világhírű, igenis hungarikum intézményben