Országgyűlési napló - 2004. évi nyári rendkívüli ülésszak
2004. június 21 (159. szám) - A kormány által a Magyar Távközlési Részvénytársaságnak juttatott fejlesztési adókedvezmény a Medgyessy Péter kormányfő fia cégének - a Magyar Távközlési Részvénytársaságtól kapott - százmilliós nagyságrendű megbízása közötti összefüggéseket vizsgáló ... - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz): - ELNÖK (Harrach Péter): - KELLER LÁSZLÓ (MSZP):
129 szavazták meg a sürgősséget, akkor régen rossz, és úgy gondolom, hogy nagyon rossz taktikát követtek. Szintén a rádióhallgatók számára, mert akik néhányan itt ülünk a Házban, rettenetesen jól tudjuk: manapság az a módi, hogy h a vizsgálóbizottságot szeretne az ellenzék létrehozni, akkor a szocialista frakció kicsikét vonakodva, de utána nagy csinnadrattával megszavazza, majd a működését lehetetleníti el. (Halász János: Így van!) Úgy gondolom, hogy a kettő között van néminemű kül önbség, mert lehet azt mondani egy kormányzati többségnek, hogy ebben a kérdésben nem akarunk vizsgálóbizottságot felállítani. De az, hogy szándékosan ellehetetlenítik, hogy a kormánypárti képviselők az ügyrend megszavazásával, meghatározásával bénítják me g egy testület munkáját, és nem tud eredményes munkát végezni, úgy gondolom, ez erkölcstelen és a demokrácia sárba tiprása. Sőt, mi több, a működőképességének a megkérdőjelezése és a komolytalanná tétele, úgy gondolom, erkölcstelen dolog. Köszönöm szépen. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Úgy van! - Taps a Fidesz soraiból.) ELNÖK (Harrach Péter) : Mátrai Márta! (19.50) DR. MÁTRAI MÁRTA (Fidesz) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ott folytatva, amit képviselőtársam elmondott, ezt szeretné m az államtitkár úr figyelmébe ajánlani. Szóval, hiteltelennek tűnik az államtitkár úrnak az a mondata akkor, amikor ha figyelte volna az M5ös autópályánál a felszólalók által szóvá tettet, pontosan ugyanazt fogalmazták meg, hogy van ugyan vizsgálóbizotts ág, amit önök most megengednek, és pontosan erről van szó, hogy akkor, amikor a vizsgálóbizottság elkezdi a munkáját, ellehetetlenítik, mert hol az iratokat nem adják oda, hol azokat az adatokat nem szolgáltatják, amelyekkel a vizsgálóbizottság előreléphet . Egyetlenegyet hoztak fel, a lakásmaffiával foglalkozó vizsgálóbizottságot, amely eredményesen tudta a munkáját befejezni, de az összes többi vizsgálóbizottság szinte botrányos véget ért; pontosan azért, mert önöktől, illetőleg az önökhöz tartozó, önökkel kapcsolatos cégektől nem kapják meg a megfelelő információt pontosan ahhoz, hogy a vizsgálóbizottság a munkáját végezze. Nagyon bízom abban, hogy ha feláll ez a vizsgálóbizottság, akkor nem erre a sorsra jut, és akkor az államtitkár úr megint el tudja mon dani, hogy lám, lám, mi engedjük a vizsgálóbizottságok felállítását - bezzeg a Fideszkormány nem engedte , csak éppen nem tudják a munkájukat elvégezni. Ez is egy különbség kettőnk között. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Ke ller Lászlóé a szó. KELLER LÁSZLÓ (MSZP) : Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszony! Fónagy úr az előző napirendi pont vitájában éppen azt mondta vagy legalábbis arra utalt, hogy reményei szerint ősszel a vizsgálóbizottság jelentésé t meg fogjuk tudni tárgyalni, és ez alapján fogunk tudni vitázni. Itt tehát nem az hangzott el, hogy mi ellehetetlenítjük a vizsgálóbizottságok munkáját, hanem kifejezte jó reményét Fónagy képviselő úr arra vonatkozóan, hogy az általa vezetett bizottság ős zre leteszi azt az anyagot, amit mi fogunk tárgyalni. Most viszont az általános vitában, képviselő asszony, nagyon jó lenne, ha számot adnának arról, és azt mondanák el, hogy hogyan próbálják értékelni a magáncégek szerződéseit, azok teljesítéseit. Mi az, amit a vizsgálóbizottság elfogadható mértékű díjazásnak tart? Hogyan fogják ezt majd értékelni? Hogyan viszonyulnak a személyes adatokról, azok védelméről szóló törvényhez? Csak szeretném megemlíteni - ön is somogyi képviselő , hogy a vadászatok kapcsán v itába keveredtem én magam is az adatvédelmi biztossal (Dr. Mátrai Márta: Ez így van!), akkor, amikor